- De hát ... ezt ellopta tőlem egy zsebtolvaj! Hogyan került hozzád? - kérdezte elképedve, de Beckett csak kihívóan felhúzta egy pillanatra a szemöldökét, és anélkül, hogy válaszolt volna, titokzatosan mosolyogva kiszállt az autóból.
Castle követte a nőt, de még néhány másodpercig elgondolkodva nézett ellopottnak hitt telefonjára, és azon gondolkodott, tulajdonképpen teljesen mindegy, hogyan talált rá Beckett, a lényeg az, hogy figyelt rá, ami azt jelenti, hogy fontos neki.
Alighogy a nyomozó íróasztalához léptek, máris megjelent Esposito és Ryan, kezükben egy-egy mappával.
- Utánanéztünk az áldozat pénzügyeinek - kezdte Esposito, miközben kinyitotta a mappát, és Beckett elé tette. - A fiú egy éve jelentős összeget örökölt, amin megvásárolta azt a klubot, amit Ryan-nal lenyomoztattál, de hamarosan el is adta fillérekért, az örökség másik részét pedig elosztotta tíz nagy segélyszervezetnek - mondta, és kíváncsian kutatta Beckett arcát, vajon mit szól a hír második feléhez.
- Eladományozta? - lepődött meg Kate.
- Nocsak, nocsak! Ezt "elfelejtette" elmesélni apuci és a nagyi - jegyezte meg éllel Castle, és kíváncsian nézte a pénzügyi kimutatásokat. - Vajon mi mindent titkolnak még?
A két nyomozó kérdőn nézett rájuk, ezért Beckett tömören ismertette, mit tudtak meg Norman White-tól és Julia Sunders-től.
- No, és ti mit találtatok? - kérdezte, amikor a beszámoló végére ért.
- Az öröksége kézzel fogható részétől hamar megszabadult a fiú, de ettől függetlenül volt mit a tejbe aprítania, és nem kellett volna az utcán élnie - folytatta Esposito. - Az anyja társtulajdonos volt a internetes kereskedésben is, így az ő tulajdonrészét Eric örökölte. Az éves jutalékot egy elkülönítette számlán kezelték. Elég nagy pénzmozgás volt rajta. Ebből fizette például egy méregdrága lakás bérleti díját, és a magánklinikát is, ahol a kezeléseit végezték.
Beckett szeme cikázott a pénzügyi kimutatáson, és egy ismétlődést fedezett fel.
- Van egy kifizetés, amit hetente utalt ugyanannak a cégnek - töprengett hangosan.
- Igen, észrevettem. Most járok utána. A kifizetések két hónapja kezdődtek, az utolsó pedig a halála előtt két nappal volt.
Beckett elégedetten bólintott. Első ránézésre úgy tűnt, egyre titokzatosabb Eric élete, de Kate tudta, hogy minél többet tudnak meg az áldozat életéről, annál nagyobb eséllyel fogják el a gyilkosát.
- A Demonic Angels tulajdonosa Marlon Dorn - vette át a szót Ryan a jegyzeteibe pillantva. - A New York-i meleg bárok és transzvesztita klubok nagy része az ő kezében van. Amolyan keresztapa a saját világában. Számtalan nyomozás indult ellene, de csak kilenc alkalommal jutottak el a vádemelésig.
- Gondolom, egyszer sem ítélték el - húzta el lemondóan száját Castle. - Az ilyen alakoknak vannak a legrafináltabb ügyvédei.
- Egyszer büntették pénzbírságra - sóhajtott Ryan, és gondterhelten összeráncolt homloka árulkodott arról, hogy ilyen esetekben mennyire csalódik az igazságszolgáltatásban.
- Ha egy ilyen nagykutyával rúgta össze a port Eric, nem csodálom, ha egy sikátorban végezte - jegyezte meg Castle.
- Túl sok szálnak kell utána néznünk - állapította meg Beckett, miközben tekintete végigfutott a fehér táblára írt új információkon. - Fiúk! A tiétek Eric a pénzügyei. Nézzetek utána annak a cégnek, amelyiknek rendszeresen utalt az áldozat, és nézzetek körül a bérelt lakásában! Kérdezősködjetek, mikor járt ott, látogatta-e valaki ... szóval, szedjetek össze minél több információt! A miénk Julia Sunders és a transzvesztita klub - mondta, mire a két nyomozó egyetértően bólintott.
- Mi az? Nem is nyafogtok, amiért nem a tiétek a klub? - húzta fel kihívóan a szemöldökét Castle.
Esposito és Ryan egy pillanatra egymásra nézett, aztán fenyegető testtartással közelebb léptek az íróhoz.
- Mi nem szoktunk ... kezdte Ryan.
- ... nyafogni - fejezte be Esposito a mondatot, szinte undorodva ejtve ki a szót, miközben sötétbarna szeme haragos villámokat szórt az író felé.
- Oké - emelte fel színlelt megadással a kezét Castle, de arcáról nem tűnt el a kaján vigyor. - Csak azt hittem, izgalmasnak találnátok.
- Izgalmasnak? - jelent meg mindkét nyomozó arcán egy gúnyos mosoly, és egyetértően egymásra néztek.
- Ha egy sztriptízbárba kellene menni, akkor talán irigykednénk - mondta Esposito - de a Demonic Angels-be, ahol azt sem tudod, hogy ki a férfi és ki a nő, nos haver, oda aztán nem vágyunk - nevetett gúnyosan, aztán intett Ryan-nek, és már indultak is az íróasztaluk felé.
- Higgyétek el, meg tudom állapítani, ki a nő! - szólt utánuk magabiztosan az író. - A több száz tapasztalatom alapján kijelenthetem, hogy úgy ismerem őket, mint a tenyeremet! - lódította dicsekedve, és csak úgy dagadt a büszkeségtől, amikor a két nyomozó dühös arccal visszanézett rá. Amikor azonban Beckett felé fordult, és meglátta a nő feszes testtartását, összeszorított ajkait, az előtte heverő jelentésre szegeződő szigorú tekintetét, arcára fagyott a mosoly.
- Khm ... nem volt több száz - kezdte, és zavarában megköszörülte a torkát, de a következő pillanatban már a múltba merengő tekintettel folytatta. - Volt persze jó pár gyönyörű modell ...
- Castle! - csattant ingerülten Beckett hangja, és égnek emelte a szemét, mintha csak bosszantaná a férfi hencegése. Igen, bosszús volt, de nem Castle önelégült, dicsekvő mondatai miatt, sokkal inkább a saját érzései dühítették. Nem értette, miért vált ki belőle olyan érzelmeket az író, amiket nem tud kordában tartani. Úgy tett, mintha a számítógép monitorán megjelenő adatokat tanulmányozná, de egészen máshol kalandoztak a gondolatai. Castle gazdag, és híres író, akinek a lábai előtt hevernek a nők, legalábbis azok, akiknek csak ez a két dolog a fontos. Emellett azonban sármos is volt a férfi, csibészes mosolya és huncutul csillogó kék szeme már az első pillanatban szimpatikussá tette, humora és szellemes történetei pedig valószínűleg az első randevún levettek a lábáról minden nőt. Vajon hányan lehettek, akik nem tudtak ellenállni ezeknek a tulajdonságainak? - tűnődött el néhány másodpercig, amitől csak még dühösebb lett magára.
Castle még nyitotta a száját, hogy rátegyen az önelégült dicsekvésre még egy lapáttal, de aztán beharapta a száját, és hallgatott. Érezte, hogy túlfeszítené a húrt. Nézte Beckett-et, és megpróbált rájönni, mi váltotta ki az ingerült hangnemet. Remélte, hogy a féltékenység volt az, de Kate-nék soha nem volt biztos semmiben. Ő nem volt nyitott könyv előtte, mint az eddigi barátnői, vagy a volt feleségei, bár, mint kiderült, őket sem ismerte igazán. Mégis, Kate Beckett egészen más volt. Csupa titokzatosság, rejtély, aminek a megfejtése igazi kihívás. Sajnálta, hogy a különleges színű, gyönyörű szemek most nem rá néznek. A megismerkedésük első pillanatában elvarázsolták azok a hol zöldesen, hol barnás fényben ragyogó szemek, és bár mindig azt hitte, általuk megfejti a nő gondolatait, mindig tévedett.
- Eric minden másnap találkozott egy idős nővel, aki egy bronzszínű Lexus-szal jelent meg a sikátor környékén. Utána kellene néznünk, milyen autója van Julia Sunders-nek - terelte a nyomozásra a szót, hogy Beckett végre figyelemre méltassa.
- Honnan tudod, hogy Lexus-t láttak a hajléktalanok?
- Az elejét egy ronda állat szájához hasonlította Bozont - rántotta meg a vállát magabiztosan az író.
- És te ebből egy Lexus-ra következtettél? - kérdezte lekicsinylően Beckett a férfi felé fordulva.
- Ja, és azt is mondta, hogy egy körben levő L betű volt az elején - vigyorodott el az író, és elégedetten látta, hogy Beckett bosszúsan elhúzza a száját. - Akkor? Megnézzük, milyen autója van Julia-nak?
Kate néhány másodpercig farkasszemet nézett a huncutul mosolygó íróval, aztán magabiztos mosollyal a szája sarkában hátradőlt a székében, és egy mozdulattal a férfi felé fordította a monitort.
Castle egy pillanat alatt felmérte, hogy a nő megelőzte, mert a képernyőn Julia Sunders adatai mellett egy Lexus LS600h luxus limuzin képe virított.
- Tehát a nagyi volt a titokzatos látogató - csillant fel a szeme. - Tudtam, hogy titkol valamit! Pont olyan, mint Anyám! Nem hagyná, hogy bajba kerüljön az unokája, vagy ha bajban van, kihúzná a slamasztikából!
- Téged is kihúzott néhányszor, ha jól sejtem - nézett rá úgy a nyomozó, ahogy a szeretni való csibészekre szoktak.
- Engem? Ugyan! - háborodott fel erőltetett nevetéssel Castle, de mivel Kate átható tekintete elől nem tudott menekülni, széttárta a kezét, és megadta magát. - Jó, néha valóban kihúzott a bajból. Néha nevelő szándékkal nem segített, és hagyta, hogy magam keveredjek ki abból, amibe belemásztam, de hidd el, az unokájával soha nem tenne ilyet. Akkor most behozatod Julia Sunderst?
Beckett dühösen beharapta az ajkát.
- Nincs semmi a kezünkben, csak amit te hallottál a zsivány haverjaidtól. Ez nem elég arra, hogy behozassam. Előbb fel kell vennünk Bozont, és a többiek tanúvallomását ahhoz, hogy rábizonyítsuk, tartotta a kapcsolatot a fiúval.
- Nem a haverjaim - jegyezte meg durcásan az író, de a következő pillanatban már máshol jártak a gondolatai. - Miért titkolta el, hogy rendszeresen találkozott az unokájával?
Éppen egy történetet akart felvázolni az unoka és nagyanyja közös titkáról, amikor meghallották Montgomery kapitány mélyen zengő hangját.
- Beckett nyomozó! - intett fejével az irodája felé, mire Kate azonnal odasietett. - Úgy hallottam, magáncélra használta a rendőri erőket - fordult szigorú arccal a nő felé, amikor az betette maga mögött az ajtót.
Beckett meglepődött. Álmában sem gondolta, hogy a kapitány tudomására jut a kis akciója, aminek a segítségével kimentette három kétes alak kezei közül az írót. Nyelt egyet, aztán a férfi számon kérő, hatalmas barna szemeibe nézett.
- Uram, én ... - kezdte őszintén, de Montgomery kapitány a szavába vágott.
- Tudom. Megmentette az írócskánk hátsó felét - mosolyodott el alig észrevehetően. - Legközelebb azért avasson be engem is, és akkor nem tartozik senkinek szívességgel. Elvégre a közös érdekünk, hogy ne érje baj Mr. Castle-t. Ugye?
- Igen, uram - bólintott megkönnyebbülten Beckett.
- Most pedig írja meg a jelentést a késeléses ügyről, mert holnap egy konferenciára megyek, és előtte szeretném látni, hogyan állnak!
Mire Beckett kilépett a kapitány irodájából, Castle ár nem ült a jól megszokott helyén. Talán egy kávét főz - gondolta Kate, és a pihenő felé indult. Elmosolyodott, amikor meglátta a kávéfőzőgép előtt álló férfit, aki egyik kezével próbálta felgőzölni a kávét, míg másikkal a telefonját tartotta a füléhez.
- Sajnálom, elfelejtettem - mondta minden valódi sajnálkozás nélkül, inkább bosszankodva a készülékbe. - Nem dől össze a világ, ha elmarad egy dedikálás! ... Jó, nemcsak dedikálás. De akkor sem dől össze a világ, ha egy dedikálással egybekötött író-olvasó találkozó marad el! - bizonygatta hevesen. - Mondd azt, hogy beteg vagyok! Tudod, igazából tényleg beteg vagyok. Megfáztam, tüsszögök és náthás vagyok. A rajongók nem haragudni fognak, hanem sajnálnak.
Beckett úgy gondolta, hogy a vonal túlsó végén Gina, a férfi második felesége, és egyben a kiadói ügynöke próbálja jobb belátásra bírni az ellenkező írót, aki olyan kétségbeesetten nézett felé, mintha tőle kérne segítséget.
- Mi az, hogy nem érdekel, hogy beteg vagyok? - háborodott fel, aztán felsóhajtott. - Nézd, Gina! Egy nyomozás kellős közepén vagyunk ... - kezdte, de Beckett megfogta a karját, és intett, hogy figyeljen rá. - Vá-várj egy kicsit - szólt Castle a készülékbe, és befogta a telefon mikrofonját.
- Menj el nyugodtan! Jelentést kell írnom, mert Montgomery elutazik - mondta halkan Kate, mivel tudta, hogy Castle inkább választja az író-olvasó találkozót, mint az unalmas papírmunkát.
- De el akarok menni a transzvesztita klubba veled - suttogta a férfi.
Beckett elmosolyodott.
- Este tizenegyre érted megyek - mondta, és elégedetten látta, ahogy a kék szemekben megjelenik az izgatott, boldog ragyogás.
Castle követte a nőt, de még néhány másodpercig elgondolkodva nézett ellopottnak hitt telefonjára, és azon gondolkodott, tulajdonképpen teljesen mindegy, hogyan talált rá Beckett, a lényeg az, hogy figyelt rá, ami azt jelenti, hogy fontos neki.
Alighogy a nyomozó íróasztalához léptek, máris megjelent Esposito és Ryan, kezükben egy-egy mappával.
- Utánanéztünk az áldozat pénzügyeinek - kezdte Esposito, miközben kinyitotta a mappát, és Beckett elé tette. - A fiú egy éve jelentős összeget örökölt, amin megvásárolta azt a klubot, amit Ryan-nal lenyomoztattál, de hamarosan el is adta fillérekért, az örökség másik részét pedig elosztotta tíz nagy segélyszervezetnek - mondta, és kíváncsian kutatta Beckett arcát, vajon mit szól a hír második feléhez.
- Eladományozta? - lepődött meg Kate.
- Nocsak, nocsak! Ezt "elfelejtette" elmesélni apuci és a nagyi - jegyezte meg éllel Castle, és kíváncsian nézte a pénzügyi kimutatásokat. - Vajon mi mindent titkolnak még?
A két nyomozó kérdőn nézett rájuk, ezért Beckett tömören ismertette, mit tudtak meg Norman White-tól és Julia Sunders-től.
- No, és ti mit találtatok? - kérdezte, amikor a beszámoló végére ért.
- Az öröksége kézzel fogható részétől hamar megszabadult a fiú, de ettől függetlenül volt mit a tejbe aprítania, és nem kellett volna az utcán élnie - folytatta Esposito. - Az anyja társtulajdonos volt a internetes kereskedésben is, így az ő tulajdonrészét Eric örökölte. Az éves jutalékot egy elkülönítette számlán kezelték. Elég nagy pénzmozgás volt rajta. Ebből fizette például egy méregdrága lakás bérleti díját, és a magánklinikát is, ahol a kezeléseit végezték.
Beckett szeme cikázott a pénzügyi kimutatáson, és egy ismétlődést fedezett fel.
- Van egy kifizetés, amit hetente utalt ugyanannak a cégnek - töprengett hangosan.
- Igen, észrevettem. Most járok utána. A kifizetések két hónapja kezdődtek, az utolsó pedig a halála előtt két nappal volt.
Beckett elégedetten bólintott. Első ránézésre úgy tűnt, egyre titokzatosabb Eric élete, de Kate tudta, hogy minél többet tudnak meg az áldozat életéről, annál nagyobb eséllyel fogják el a gyilkosát.
- A Demonic Angels tulajdonosa Marlon Dorn - vette át a szót Ryan a jegyzeteibe pillantva. - A New York-i meleg bárok és transzvesztita klubok nagy része az ő kezében van. Amolyan keresztapa a saját világában. Számtalan nyomozás indult ellene, de csak kilenc alkalommal jutottak el a vádemelésig.
- Gondolom, egyszer sem ítélték el - húzta el lemondóan száját Castle. - Az ilyen alakoknak vannak a legrafináltabb ügyvédei.
- Egyszer büntették pénzbírságra - sóhajtott Ryan, és gondterhelten összeráncolt homloka árulkodott arról, hogy ilyen esetekben mennyire csalódik az igazságszolgáltatásban.
- Ha egy ilyen nagykutyával rúgta össze a port Eric, nem csodálom, ha egy sikátorban végezte - jegyezte meg Castle.
- Túl sok szálnak kell utána néznünk - állapította meg Beckett, miközben tekintete végigfutott a fehér táblára írt új információkon. - Fiúk! A tiétek Eric a pénzügyei. Nézzetek utána annak a cégnek, amelyiknek rendszeresen utalt az áldozat, és nézzetek körül a bérelt lakásában! Kérdezősködjetek, mikor járt ott, látogatta-e valaki ... szóval, szedjetek össze minél több információt! A miénk Julia Sunders és a transzvesztita klub - mondta, mire a két nyomozó egyetértően bólintott.
- Mi az? Nem is nyafogtok, amiért nem a tiétek a klub? - húzta fel kihívóan a szemöldökét Castle.
Esposito és Ryan egy pillanatra egymásra nézett, aztán fenyegető testtartással közelebb léptek az íróhoz.
- Mi nem szoktunk ... kezdte Ryan.
- ... nyafogni - fejezte be Esposito a mondatot, szinte undorodva ejtve ki a szót, miközben sötétbarna szeme haragos villámokat szórt az író felé.
- Oké - emelte fel színlelt megadással a kezét Castle, de arcáról nem tűnt el a kaján vigyor. - Csak azt hittem, izgalmasnak találnátok.
- Izgalmasnak? - jelent meg mindkét nyomozó arcán egy gúnyos mosoly, és egyetértően egymásra néztek.
- Ha egy sztriptízbárba kellene menni, akkor talán irigykednénk - mondta Esposito - de a Demonic Angels-be, ahol azt sem tudod, hogy ki a férfi és ki a nő, nos haver, oda aztán nem vágyunk - nevetett gúnyosan, aztán intett Ryan-nek, és már indultak is az íróasztaluk felé.
- Higgyétek el, meg tudom állapítani, ki a nő! - szólt utánuk magabiztosan az író. - A több száz tapasztalatom alapján kijelenthetem, hogy úgy ismerem őket, mint a tenyeremet! - lódította dicsekedve, és csak úgy dagadt a büszkeségtől, amikor a két nyomozó dühös arccal visszanézett rá. Amikor azonban Beckett felé fordult, és meglátta a nő feszes testtartását, összeszorított ajkait, az előtte heverő jelentésre szegeződő szigorú tekintetét, arcára fagyott a mosoly.
- Khm ... nem volt több száz - kezdte, és zavarában megköszörülte a torkát, de a következő pillanatban már a múltba merengő tekintettel folytatta. - Volt persze jó pár gyönyörű modell ...
- Castle! - csattant ingerülten Beckett hangja, és égnek emelte a szemét, mintha csak bosszantaná a férfi hencegése. Igen, bosszús volt, de nem Castle önelégült, dicsekvő mondatai miatt, sokkal inkább a saját érzései dühítették. Nem értette, miért vált ki belőle olyan érzelmeket az író, amiket nem tud kordában tartani. Úgy tett, mintha a számítógép monitorán megjelenő adatokat tanulmányozná, de egészen máshol kalandoztak a gondolatai. Castle gazdag, és híres író, akinek a lábai előtt hevernek a nők, legalábbis azok, akiknek csak ez a két dolog a fontos. Emellett azonban sármos is volt a férfi, csibészes mosolya és huncutul csillogó kék szeme már az első pillanatban szimpatikussá tette, humora és szellemes történetei pedig valószínűleg az első randevún levettek a lábáról minden nőt. Vajon hányan lehettek, akik nem tudtak ellenállni ezeknek a tulajdonságainak? - tűnődött el néhány másodpercig, amitől csak még dühösebb lett magára.
Castle még nyitotta a száját, hogy rátegyen az önelégült dicsekvésre még egy lapáttal, de aztán beharapta a száját, és hallgatott. Érezte, hogy túlfeszítené a húrt. Nézte Beckett-et, és megpróbált rájönni, mi váltotta ki az ingerült hangnemet. Remélte, hogy a féltékenység volt az, de Kate-nék soha nem volt biztos semmiben. Ő nem volt nyitott könyv előtte, mint az eddigi barátnői, vagy a volt feleségei, bár, mint kiderült, őket sem ismerte igazán. Mégis, Kate Beckett egészen más volt. Csupa titokzatosság, rejtély, aminek a megfejtése igazi kihívás. Sajnálta, hogy a különleges színű, gyönyörű szemek most nem rá néznek. A megismerkedésük első pillanatában elvarázsolták azok a hol zöldesen, hol barnás fényben ragyogó szemek, és bár mindig azt hitte, általuk megfejti a nő gondolatait, mindig tévedett.
- Eric minden másnap találkozott egy idős nővel, aki egy bronzszínű Lexus-szal jelent meg a sikátor környékén. Utána kellene néznünk, milyen autója van Julia Sunders-nek - terelte a nyomozásra a szót, hogy Beckett végre figyelemre méltassa.
- Honnan tudod, hogy Lexus-t láttak a hajléktalanok?
- Az elejét egy ronda állat szájához hasonlította Bozont - rántotta meg a vállát magabiztosan az író.
- És te ebből egy Lexus-ra következtettél? - kérdezte lekicsinylően Beckett a férfi felé fordulva.
- Ja, és azt is mondta, hogy egy körben levő L betű volt az elején - vigyorodott el az író, és elégedetten látta, hogy Beckett bosszúsan elhúzza a száját. - Akkor? Megnézzük, milyen autója van Julia-nak?
Kate néhány másodpercig farkasszemet nézett a huncutul mosolygó íróval, aztán magabiztos mosollyal a szája sarkában hátradőlt a székében, és egy mozdulattal a férfi felé fordította a monitort.
Castle egy pillanat alatt felmérte, hogy a nő megelőzte, mert a képernyőn Julia Sunders adatai mellett egy Lexus LS600h luxus limuzin képe virított.
- Tehát a nagyi volt a titokzatos látogató - csillant fel a szeme. - Tudtam, hogy titkol valamit! Pont olyan, mint Anyám! Nem hagyná, hogy bajba kerüljön az unokája, vagy ha bajban van, kihúzná a slamasztikából!
- Téged is kihúzott néhányszor, ha jól sejtem - nézett rá úgy a nyomozó, ahogy a szeretni való csibészekre szoktak.
- Engem? Ugyan! - háborodott fel erőltetett nevetéssel Castle, de mivel Kate átható tekintete elől nem tudott menekülni, széttárta a kezét, és megadta magát. - Jó, néha valóban kihúzott a bajból. Néha nevelő szándékkal nem segített, és hagyta, hogy magam keveredjek ki abból, amibe belemásztam, de hidd el, az unokájával soha nem tenne ilyet. Akkor most behozatod Julia Sunderst?
Beckett dühösen beharapta az ajkát.
- Nincs semmi a kezünkben, csak amit te hallottál a zsivány haverjaidtól. Ez nem elég arra, hogy behozassam. Előbb fel kell vennünk Bozont, és a többiek tanúvallomását ahhoz, hogy rábizonyítsuk, tartotta a kapcsolatot a fiúval.
- Nem a haverjaim - jegyezte meg durcásan az író, de a következő pillanatban már máshol jártak a gondolatai. - Miért titkolta el, hogy rendszeresen találkozott az unokájával?
Éppen egy történetet akart felvázolni az unoka és nagyanyja közös titkáról, amikor meghallották Montgomery kapitány mélyen zengő hangját.
- Beckett nyomozó! - intett fejével az irodája felé, mire Kate azonnal odasietett. - Úgy hallottam, magáncélra használta a rendőri erőket - fordult szigorú arccal a nő felé, amikor az betette maga mögött az ajtót.
Beckett meglepődött. Álmában sem gondolta, hogy a kapitány tudomására jut a kis akciója, aminek a segítségével kimentette három kétes alak kezei közül az írót. Nyelt egyet, aztán a férfi számon kérő, hatalmas barna szemeibe nézett.
- Uram, én ... - kezdte őszintén, de Montgomery kapitány a szavába vágott.
- Tudom. Megmentette az írócskánk hátsó felét - mosolyodott el alig észrevehetően. - Legközelebb azért avasson be engem is, és akkor nem tartozik senkinek szívességgel. Elvégre a közös érdekünk, hogy ne érje baj Mr. Castle-t. Ugye?
- Igen, uram - bólintott megkönnyebbülten Beckett.
- Most pedig írja meg a jelentést a késeléses ügyről, mert holnap egy konferenciára megyek, és előtte szeretném látni, hogyan állnak!
Mire Beckett kilépett a kapitány irodájából, Castle ár nem ült a jól megszokott helyén. Talán egy kávét főz - gondolta Kate, és a pihenő felé indult. Elmosolyodott, amikor meglátta a kávéfőzőgép előtt álló férfit, aki egyik kezével próbálta felgőzölni a kávét, míg másikkal a telefonját tartotta a füléhez.
- Sajnálom, elfelejtettem - mondta minden valódi sajnálkozás nélkül, inkább bosszankodva a készülékbe. - Nem dől össze a világ, ha elmarad egy dedikálás! ... Jó, nemcsak dedikálás. De akkor sem dől össze a világ, ha egy dedikálással egybekötött író-olvasó találkozó marad el! - bizonygatta hevesen. - Mondd azt, hogy beteg vagyok! Tudod, igazából tényleg beteg vagyok. Megfáztam, tüsszögök és náthás vagyok. A rajongók nem haragudni fognak, hanem sajnálnak.
Beckett úgy gondolta, hogy a vonal túlsó végén Gina, a férfi második felesége, és egyben a kiadói ügynöke próbálja jobb belátásra bírni az ellenkező írót, aki olyan kétségbeesetten nézett felé, mintha tőle kérne segítséget.
- Mi az, hogy nem érdekel, hogy beteg vagyok? - háborodott fel, aztán felsóhajtott. - Nézd, Gina! Egy nyomozás kellős közepén vagyunk ... - kezdte, de Beckett megfogta a karját, és intett, hogy figyeljen rá. - Vá-várj egy kicsit - szólt Castle a készülékbe, és befogta a telefon mikrofonját.
- Menj el nyugodtan! Jelentést kell írnom, mert Montgomery elutazik - mondta halkan Kate, mivel tudta, hogy Castle inkább választja az író-olvasó találkozót, mint az unalmas papírmunkát.
- De el akarok menni a transzvesztita klubba veled - suttogta a férfi.
Beckett elmosolyodott.
- Este tizenegyre érted megyek - mondta, és elégedetten látta, ahogy a kék szemekben megjelenik az izgatott, boldog ragyogás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése