Kate Beckett tekintete szegeződött rá kicsit fölényesen, kicsit kárörvendőn, ugyanakkor huncut mosolygással ragyogva.
- Beckett? - tört fel a meglepett kiáltás Castle szájából, aztán pár másodpercig elhűlve meredt a nyomozónőre, végül pislantott egyet, mintha meg akarna győződni róla, hogy nem csak a szeme káprázik. - De ... de hát hogyan kerülsz te ide?- jött meg nagy sokára a hangja.
- Hm ... tudod Castle, egy jó rendőr mindig pontosan tudja, hol várható balhé. Egy jó nyomozó pedig azt is tudja, hogy az öntelt, vakmerő bestseller írókat mikor kell kihúzni a slamasztikából - húzta fel egy pillanatra kihívóan a szemöldökét a nő, aztán kényelmesen hátradőlt az ülésen, Ramirez járőr pedig finoman gázt adott a kocsinak, és elindultak.
Castle fejében cikáztak a gondolatok. Egy darabig szótlanul ült a hátsó ülésen, és annak ellenére, hogy még mindig egész testében reszketett, élvezte az autó szellőzőrácsain kiáramló meleg levegőt.
- Figyeltettél? - kérdezte meg egy idő után, mivel nem tudott más magyarázatot adni Beckett jelenlétére. Két dolog miatt tarthatta szemmel a nő: vagy attól félt, hogy elmarasztalja a kapitány, amiért nem vigyázott eléggé a polgármester barátjára, a híres íróra, vagy azért, mert féltette. Reménykedett, hogy inkább az utóbbiról van szó.
- Csak nem gondolod, hogy a rendőri erőket pazarlom arra, hogy figyeltesselek? - fordult hátra felháborodást színlelve a nő. - Ne képzelj olyan sokat magadról!
A férfi vágott egy bosszús grimaszt a megjegyzésre, ugyanakkor tudta, hogy Beckett nagyon is szabálytisztelő, és valószínűleg nem küld rendőröket az ő megfigyelésére komoly indok nélkül, ráadásul arról sem tudhatott, hogy hajléktalannak fogja kiadni magát. Itt tartott a töprengésben, amikor hirtelen rájött a megoldásra.
- Anyám árult el, ugye? - kérdezte lemondó gúnnyal.
- A pókerparti óta nem is láttam! Akkor beszéltem Martha-val utoljára, amikor elmondta, hogy hagytál nyerni.
Castle úgy érezte, bármit mond, mindig olyan választ kap, ami megtépázza az önérzetét.
- Akkor hogy kerültél ide?
- Te vagy az író Castle, találd ki!
Ramirez járőr hangosan elnevette magát.
- Úgy látom, ebből sehogy sem tud jól kijönni - fordult egy pillanatra az író felé.
Castle sóhajtott egy nagyot, és bosszúsan elhúzta a száját.
- Jó, megadom magam. Nem tudom kitalálni. Elárulnád végre? - kérdezte türelmetlenül.
Nem látta, hogy Beckett arcán megjelenik egy elégedett mosoly, mert mire a nő felé fordult, már felvette komoly, fensőbbséges arcvonásait.
- A zárkában lesz elég időd kitalálni - mondta, miközben minden igyekezetére szüksége volt, hogy megfegyelmezze mosolyra húzódó arcizmait.
- Mi? E-ezt nem gondolod komolyan, ugye? Csak nem akarsz lecsukatni éjszakára?
- Nem én csuklak le Castle, hanem Ramirez járőr.
- Ne már, Beckett! Te is tudod, hogy nem csináltam semmit! - háborodott fel az író, de nem tudta letagadnia a hangjából kicsendülő bizonytalanságot. - Na és a bilincs? - emelte fel a kezét.
- Azt mondtad egyszer, hogy szereted a megkötözést - villant pajzán fény a nő szemében.
- Hát, ha a hálószobámban tennéd rám, nem is bánnám - vágott vissza pimaszul a férfi, de a következő pillanatban arcára fagyott a mosoly, mert az autó hirtelen fékezett, és Beckett kiszállt, anélkül, hogy reagált volna a kihívó megjegyzésre. A férfi kétségbeesetten hajolt a rácshoz, hogy kiderítse, mi történik, amikor kinyílt a mellette levő ajtó.
- Légy jó fiú, Castle! Ha igazolni tudod magad, akkor úgyis el fognak engedni a kollégák - mondta kissé lehajolva Beckett.
- De hát te is igazolhatod, hogy én én vagyok! - berzenkedett Castle, de még a mondat végére sem ért, már be is csapódott az ajtó, Ramirez járőr pedig nagy gázt adva elindult.
Castle dühösen összeszorította a száját. Nem elég, hogy Beckett tudomást szerzett a kis akciójáról, ráadásul ki is mentette szorult helyzetéből, ennek pedig meglesz a böjtje. Első körben az, hogy Kate hagyja a fogdában peshedni addig, amíg szégyenszemre az anyja érte nem jön az irataival, később pedig biztosan talál alkalmat, hogy megszekálja a történtekkel. Egy darabig még duzzogott, miközben még mindig azon járt az agya, hogyan talált rá a nő. Mivel semmi épkézláb ötlete nem volt, taktikát váltott, és a járőrből akart minél több információt kicsikarni, de Carlos Ramirez csak szótlanul mosolygott.
- Legalább a bilincset levehetné rólam - morogta durcásan maga elé, amikor belátta, hogy vereséget szenvedett. Már csak az vigasztalta, hogy az éjszaka kellős közepén elég kihalt a 12-es őrs, és nem sok ismerőse lesz a tanúja, ahogy zokniban, megbilincselve bezárják egy zárkába.
Beckett beült a Ford-ba, beindította a motort, néhány másodpercig mosolyogva nézett az egyre távolodó rendőrautó után, aztán megtartva a viszonylag nagy távolságot, besorolt utána. Szinte látta maga előtt az író megtépázott önérzetéről tanúskodó, duzzogó arcát, és abban is biztos volt, hogy most éppen azzal próbálkozik, hogy megpuhítsa a járőrt. Még szerencse, hogy előre figyelmeztette Ramirezt, hogy be ne dőljön az író csavaros eszének, és inkább ne válaszoljon neki, mint hogy egyszer csak azt vegye észre, hogy több információt osztott meg vele, mint amennyit akart.
Miközben felvette az éjszakai forgalom ütemét, arra gondolt, Castle megérdemelné, hogy egész éjszakára a fogdában tartsa, de amióta látta, mennyire átfagyott a férfi, nem volt szíve hozzá. Lassított. Nem kell, hogy túl korán érkezzen. Ráérősen parkolt le a rendőrség mélygarázsában, aztán a lifttel először a raktárba ment, ahonnan kölcsönkért egy vastag, bolyhos belsejű melegítőfelsőt és egy pár cipőt, aztán az őrsre. Kicsit összepakolt az íróasztalán, majd leült a fehér tábla elé, és figyelmesen elolvasta az új információkat, amit Ryan és Esposito írtak fel. Elmosolyodott, mert a legfontosabb felirat hiányzott, pedig ő már rég a birtokában volt. Ellökte magát az asztaltól, és nagy betűkkel felírta az áldozat képe alá az Erik White nevet. Elégedettség töltötte el. Végre kimozdulhatnak a holtpontról! Most már kideríthetik, ki volt ez a fiatal fiú, kik szerették, kiknek okoz fájdalmat az elvesztése, kikkel állt kapcsolatban, miért akart nővé változni, és kinek áll az útjába. Az órájára pillantott, és arcán végigsuhant egy elégedett mosoly. - Ennyi elég lesz - gondolta. Felkapta a Castle szabadon bocsátást engedélyező iratokat, egy egyenruhás rendőrrel leküldte az éjszakai ügyeletesnek, aztán a pihenő felé indult. Mialatt arra várt, hogy lefőjön a kávé, még elintézett egy fontos telefonhívást. Ideje volt megnyugtatnia Martha-t. Az asszony egyfolytában hívta Castle telefonját, amikor éppen a sikátorban várta, hogy Ramirez járőr begyűjtse az írót. Akkor nem vette fel a telefont, de most úgy érezte, ideje beszámolnia arról, hogy mi történt. Miután végre sikerült meggyőznie Martha-t, hogy néhány Aspirinen és egy forró zuhanyon kívül nem lesz a fiának másra szüksége, a raktárból kért melegítőfelsővel a vállán, a hóna alá csapott cipőkkel, és egy forrón gőzölgő kávéval a kezében a zárkák felé indult. Amikor közel ért a céljához, lelassított, majd megállt. Néhány másodpercig figyelte az írót. Castle egy rendőrségi takaróba burkolózva igyekezett felmelegedni, ami nem nagyon sikerült neki, ezért folyamatosan igazgatta a takarót, és egyik lábával a másikat dörzsölgette. Hirtelen felpillantott. Beckett fejében végigfutott a gondolat, hogy vajon a férfi hatodik érzéke lépett működésbe, és megérezte, hogy figyeli, vagy egyszerűen csak megérezte a kávé jellegzetes illatát. A kék szemek dacosan és kissé sértetten néztek rá, de Beckett-et nem hatotta meg a bánatos tekintet.
- Van magának szíve, Beckett nyomozó? - szólalt meg színpadiasan sóhajtva az író, mire a nő csak könnyedén megvonta a vállát.
- Hm, hagyhattalak volna a hajléktalanokkal is egy jó kis romos, ablaktan, jéghideg, vizeletszagú sufniban, ahol az újdonsült barátaid talán odaadták volna a régi, levetett kabátjukat takarónak, és bizonyára gondoskodtak volna arról, nehogy lelépj a vendégszeretetük elől - mondta elgondolkodva Kate, miközben szája sarkában elégedett mosoly bujkált, mert szavai hallatán a férfi önkéntelenül megborzongott.
- De ők nem bilincseltek meg - morogta Castle csak azért, hogy valamivel visszavágjon.
- Valld be, Castle! Fellélegeztél, amikor megláttad Ramirezt!
- Igen, de csak azért, mert azt hittem, a rendőrségnek az a feladata, hogy megvédje az ártatlan állampolgárokat a bűnözőktől, nem pedig az, hogy bilincsben hurcolja el, és zárja be egy cellába - méltatlankodott tovább az író, miközben tekintete a csészében gőzölgő kávéra vándorolt. - Na, jó! Egy kávéval kiengesztelhetsz a bilincs miatt, és ha kiengedsz innen, akkor megbocsátom a rendőri túlkapást is - jött meg az önbizalma, és kihívóan felhúzta a szemöldökét.
Beckett másodpercekig állta a férfi tekintetét, miközben száján alig észrevehető fensőbbséges mosoly bujkált, aztán szeme egy pillanatra összeszűkült, és egy szó nélkül sarkon fordult.
Castle elnyílt szájjal, döbbenten bámult a szálfaegyenes tartással lassan elvonuló nő után, és el kellett telnie egy kis időnek, mire tudatosult benne, hogy vereséget szenvedett. Nyelt egy nagyot, büszkeségét félretéve felpattant, és a rácshoz lépett.
Még meg sem szólalt, de Beckett érzékelte a mozgást, és anélkül, hogy megfordult volna, várakozón megállt.
- Itt hagysz? - hallotta a meg Castle hangját, ami éppen olyan bánatosan csengett, mint egy elárvult kisfiúé. Nem kellett látnia a férfi arcát ahhoz, hogy tudja, kiült rá a megbánás és a dac keveréke. Még várt. Pontosan tudta, hogy a következő pillanatban mi fog történni.
- Jó, elismerem, hülyeség volt hajléktalannak kiadni magam - tárta szét megadóan a karjait Castle, miközben vágott egy bosszús grimaszt.
Beckett elégedetten vette tudomásul a győzelmet, és megállapította, hogy emberismerete és megérzései most sem hagyták cserben. Amikor azonban megfordult, és a férfira nézett, csak szelíden elmosolyodott, és a rácson át felé nyújtotta az egyik pohár kávét. Maga sem értette, miért nem tud ellenállni ennek a kisfiús, ártatlan tekintetnek.
Castle elvette a kávét, belekortyolt, és átszellemült mosollyal, behunyt szemmel élvezte, ahogy az ital forró áramlatként melegíti fel a száját, torkát, a nyelőcsövét, majd lassan az egész testét. Még kortyolt néhányat, aztán huncutul elmosolyodott, és Beckett-re nézett.
- Nem is vagy kíváncsi, mit tudtam meg? - kérdezte kihívón, mert arra számított, hogy néhány információért cserébe kicsikarja a nyomozótól, hogy szabadon engedje. Arra számított, hogy a nő dühös lesz, vagy legalábbis bosszús a nyilvánvaló zsarolás miatt, de Beckett ehelyett fölényesen elmosolyodott.
- Azt hittem, szívesebben beszélnél róla egy forró zuhany után - húzott ki egy kulcscsomót a zsebéből, és látványosan megcsörgette a férfi orra előtt, mire Castle összeszorította a száját, és vágott egy bosszús grimaszt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése