- Olyan nagy szégyen a XXI. században, hogy nem Eric-ként, hanem Erikaként akarta élni az életét? - szólalt meg, mire egy rosszalló, és két döbbent szempár meredt rá.
- Maguk tudják? - roskadt a fotelba az idős nő összetörve.
Beckett-nek úgy tűnt, mintha másodpercek alatt éveket öregedett volna.
- Igen, tudjuk, hogy Dr. Keller páciense volt, és megkezdte a nemi átalakító műtét előtti hormonkezelést - lépett közelebb a nőhöz, miközben White-ra pillantott, aki úgy összeszorította a száját, hogy kifutott belőle a vér. - Mióta készült a műtétre?
Az asszony a vejére pillantott. Tekintetében düh és elszántság tükröződött. A férfi megérezhette, hogy nem tudja megakadályozni a nőt abban, hogy felfedje a családi titkot, ezért dühét visszafojtva, halkan szólalt meg.
- Nem ilyennek neveltük. Szégyent hozott a családra.
- Te soha nem fogadtad el olyannak, amilyen valójában volt - nézett megvetően, ugyanakkor végtelen szomorúsággal a szemében az asszony a férfira, aztán nagyot sóhajtott, Beckett és Castle felé fordult, és a kanapéra mutatott. A nyomozó és az író nem törődve Norman White-tal, aki tehetetlen haragjában zsebre tette a kezét, és idegesen toporgott egy helyben, leültek Julia-val szemben.
- Milyen volt valójában Eric, Mrs. ... ? - kérdezte Kate meleg hangon, amikor rájött, hogy még nem is tudja az asszony nevét.
- Mrs. Sunders vagyok, Julia Sunders - mondta a nő, de rögtön folytatta is, mintha meg akarna szabadulni valami nehéz súlytól, ami a szívét nyomja. - Eric, az unokám, mindig különleges volt. Melanie, a lányom, imádta a fiát, de Norman nem viselte el, hogy különc.
- Nem különc volt, hanem abnormális, Melanie pedig még egyet is értett ezzel az ördögtől való gondolkodásban! - szakította félbe White, és fenyegetően lépett az asszony felé, de egy pillanat múlva uralkodott magán, és megtorpant. - Miért volt olyan nagy baj, hogy azt akartam, hogy a fiam legyen férfi, öltözzön úgy, mint egy férfi, és viselkedjen is úgy, mint egy férfi? De nem, Melanie hagyta, hogy már kilenc évesen felvegye az ő ruháit, nyakláncokat aggasson a nyakába, sétafikáljon a körömcipőiben, és kirúzsozza a száját! Na és, amikor Eric kamasz lett? Én megtettem mindent, hogy férfit faragjak belőle, de Melanie hagyta, hogy az aberrált ösztönei vezéreljék, és mire ment a nagy megértésével? - emelte meg a hangját egyre dühösebben a férfi. Kezét kihúzta a zsebéből, és hevesen gesztikulálni kezdett. - A liberális Amerika nem létezik! Az üzleti életben legalábbis nem! Amint elterjedt a híre, hogy a fiam lányruhákban jár, és sminkeli magát, összesúgtak a hátam mögött, és gúnyos tekintettel mértek végig.
- Ezek csak a te képzeleted szüleményei - vetette közbe Julia, mire a férfi beletúrt sűrű, ősz hajába, és megrázta a fejét.
- Nem, Julia! Ez volt a valóság, amit ti soha nem akartatok elfogadni - mondta keserűen, és úgy tűnt, feladja a harcot, hogy kivívja az igazát, mert elhallgatott. Évtizedek alatt nem sikerült közelíteni az álláspontjaikat, miért éppen most értenék meg egymást.
Hirtelen kínos csend telepedett a szobára, amit végül Julia halk, remegő hangja tört meg.
- Te már a fogantatását sem tudtad elfogadni.
Beckett és Castle szótlanul figyelték a két ember szócsatáját, amelyből kiderült a két ember ellentétes viszonya az áldozathoz, de az utolsó mondatra mindketten felkapták a fejüket.
- A lányom, Melanie nem esett teherbe, és az orvosok megállapították, hogy soha nem lehet saját gyereke, mert a méhe és a petefészkei nem fejlődtek ki rendesen, ezért nem tud kihordani egy magzatot. Mindennél jobban vágyott egy gyerekre - sóhajtott megtörten, aztán vádlón White-ra nézett. - Norman szerint betegesen vágyott rá.
- Én hittem benne, hogy gyerek nélkül is boldogok lehetünk, de ő nem volt képes elfogadni a helyzetet, és szinte megszállottan kereste a megoldást - vágott vissza a férfi, és most először, a düh mellé a keserűség is társult a hangjába. - Szerettem Melanie-t, és boldognak akartam látni, ezért hajlandó voltam elmenni vele a leghíresebb specialistáktól a kuruzslókig mindenhová, persze sikertelenül. Aztán egy nap azzal jött haza, hogy egy jósnál járt, aki megjövendölte neki, hogy egy gyönyörű kislánya lesz, de előbb megismerkedik majd egy szegény nővel, aki nagy fordulatot hoz az életébe.
Norman White leült az anyósa melletti fotelba, tekintetét elmerengve a padlóra szegezte, mintha maga előtt látná a felidézett emlékeket. Pár másodpercig hallgatott, aztán Beckettre emelte sötétbarna szemét.
- Két hét múlva egy hajléktalan lánnyal tért haza, és előadta az addigi legképtelenebb ötletét, ami megváltoztatta az egész életünket.
Mivel a férfi elhallgatott, és csak ingatta a fejét, mintha azon töprengene, hogyan is történhetett meg ez velük, Beckett és Castle várakozóan Julia-ra nézett. Az asszony tekintete hirtelen keménnyé vált, és először hallgatag vejére, majd a nyomozóra nézett.
- Kristina Lescott volt a lány neve, huszonhat éves volt, és egészséges. Neki pénz kellett, Melanie-nak pedig gyerek - közölte szárazon.
- Béranyával hordatták ki Eric-et? - szaladt ki a kérdés önkéntelenül Castle száján, mire az asszony bólintott.
- Minden titokban zajlott, mert akkoriban ezt még tiltotta a törvény. Találtunk egy orvost, aki elvégezte a mesterséges megtermékenyítést, Kristina-val pedig aláírattunk egy nyilatkozatot, hogy lemond a gyerekről, és soha semmilyen követeléssel nem áll elő. Bár Norman nem akarta az egészet - pillantott vádlón a férfi felé.
- Nem, és most is azt mondom, hogy hiba volt! - emelte meg a hangját a férfi, és látszott rajta, hogy újra eluralkodik rajta a düh. - Semmit nem tudtunk arról a lányról! Fogalmunk sem volt, milyen genetikai állománnyal rendelkezik, és hogy milyen örökletes betegségeket hordoz. Igen, bevallom, amikor megszületett Eric, képtelen voltam magamat látni benne! Egyfolytában azon járt az agyam, mit örökölhetett attól az ismeretlen hajléktalan lánytól! Ráadásul Melanie is teljesen összezavarodott, mert kislányt jósoltak neki, és fiú született. Teltek a napok, és lassan mindketten megbarátkoztunk a helyzettel, és néhány év múlva úgy éreztem sínen van az életünk. Bosszantott ugyan, hogy Melanie úgy cicomázza, fésülgeti, szépítgeti Eric-et, mintha kislány lenne, még babaházat és babákat is vett neki, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Amikor azonban Eric serdülni kezdett, minden megváltozott.
A férfi megint elhallgatott, mintha magába akarná zárni életüknek azt a feszültségekkel teli, rossz emlékű korszakát.
- Tizenhat éves volt, amikor bejelentette, hogy ő rossz testbe született. Nőnek érzi magát, és nőként akar élni - sóhajtott nagyot Julia. - Melanie mindenben támogatta, hiszen úgy érezte, a jóslatnak be kell teljesülni. Ettől kezdve viszont pokollá vált a családi életük - sisteregtek a szavai vádlón a veje felé.
Az eddig kemény, dühös férfi teljesen összetört. Olyan halkan beszélt, hogy Beckett és Castle ösztönösen előbbre hajolt.
- Veszekedtünk. Állandóan veszekedtünk, és sosem tudtam meggyőzni, hogy ez nem normális. Gyűlöletben töltöttük a házasságunk felét Eric miatt. Talán ez vezetett ahhoz, hogy a rák lassan feleméssze a testét - sóhajtotta alig hallhatóan.
- Hogyan alakult a viszonyuk Eric-kel, miután a felesége meghalt, Mr. White? - kérdezte Beckett.
- Akkor már nyíltan vállalta, hogy jobban érzi magát női ruhákban és női parókákban, mint férfiként. Csak a transzvesztita klubokban érezte jól magát, minden estéjét ott töltötte, és onnan kerültek ki a barátai is. Válaszút elé állítottam. Vagy megszakít velük minden kapcsolatot, és normális férfiként él, vagy ne tegye be többé a lábát a házamba. Ő pedig választott - mondta összeszűkült szemekkel.
- Az édesanyja halála után, gondolom, tetemes összeget örökölt. Hogyan került a hajléktalanok közé?
- Csak néhány hónapra volt szüksége, hogy eljátssza a pénzt. Megvette a környék legmenőbb transzvesztita klubját, de úgy hallottam, pár hónap múlva fillérekért eladta. Azóta nem tudok róla semmit.
- Nem kért öntől kölcsön? - kérdezte Castle.
- Nem - ingatta meg a fejét White, aztán szigorú tekintettel az íróra nézett. - Tudta jól, hogy nem adnék neki.
- Önnel sem tartotta a kapcsolatot Eric, Mrs. Sunders? - fordult az idős nő felé Beckett.
- Nem - hajtotta le a fejét a nő nagyot sóhajtva. - Amióta Norman kitagadta, megszakított velem is minden kapcsolatot.
- Melyik transzvesztita klubot vette meg a fia, Mr. White?
- A Demonic Angels-t - húzta el a száját a férfi, mintha még attól is undorodna, hogy ki kell mondania a klub nevét.
Beckett megköszönte az együttműködésüket, biztosította a két embert, hogy értesítik őket a fejleményekről, és néhány perc múlva már az egyre sűrűsödő forgalomban araszoltak a Forddal.
- Hát, ez nem semmi történet! - tűnődött a hallottakon Castle, miközben telefonja térképén a transzvesztita klub helyét kereste, Beckett pedig a fiúkat utasította, hogy tudjanak meg minél többet a szórakozóhelyről.
Castle felnézett, hogy beazonosítsa, merre járnak, aztán az előttük levő kereszteződésre mutatott.
- Ott kell balra kanyarodni! - mondta, de amikor Beckett nem váltott sávot, meglepetten nézett újra a térképre, aztán a nő kajánul mosolygó arcán állt meg a tekintete.
- Mi az, Castle! Ennyire vágysz egy transzvesztita klubba? - nevetett rá incselkedve a nő. - Csak nem öltözöl titokban női ruhákba? Adok pár magas sarkút, ha kell!
- Csak azt hittem, egyenesen a bárba megyünk - magyarázta egy durcás grimasz kíséretében.
- Majd este, Castle! Akkor kezdődik ott az igazi buli. Vagy nem vagy rá kíváncsi? - villant kihívóan a nő szeme.
- De, nagyon is! - vigyorodott el a férfi.
- Addig válaszd ki, melyik csini ruhádat veszed fel! - cukkolta tovább Beckett.
- Csak figyeljen, Beckett nyomozó! - húzta fel egy pillanatra a szemöldökét az író, Kate pedig sóhajtott egyet, és megforgatta a szemét.
- Estig még van elég időnk. Addig jobban utána akarok járni ennek az egész béranyás dolognak, Eric biológiai anyjának, Kristina Lescott-nak, és Julia Sunders-nek is.
- Te sem hiszed, hogy nem tudott semmit az unokájáról? - kérdezte Castle. - Ha anyámra gondolok, kizárt, hogy ő hagyná, hogy Alexis eltűnjön az életéből. A nagyik már csak ilyenek! Szeretik az unokájukat, bármi is történjen. Szerintem ő követné Alexis minden lépését, mindig tudná, merre jár, és minden bajból kihúzná. Erről jut eszembe! Gondolkodtam azon, honnan tudtad, hogy Bicskáékkal vagyok, és veszélyben van az életem. A rendőrség gyakran alkalmaz látnokokat, és te is egy ilyen különleges képességekkel megáldott embertől kértél segítséget, de mivel soha nem vallanád be nekem, hogy hiszel az ilyenekben, ezért titkolózol előttem - mosolygott huncutul a nőre.
Beckett egy pillanatra lehunyta a szemét, és sóhajtott egyet, aztán miután leparkolt a kapitányság elé, az író felé fordul.
- A rendőrségnek nincsenek látnokai - szögezte le a tényt komolyan, aztán elégedett, fensőbbséges mosoly jelent meg az arcán, mert pontosan tudta, hogy azért hozakodott elő a férfi a lehetetlen történettel, hogy felbosszantsa, és végre kihúzza belőle az igazságot. - Nem kell látnok ahhoz, hogy tudjam, hülyeségekbe keveredsz - mondta, aztán benyúlt a kabátja zsebébe, és előhúzta a férfi ellopott telefonját. - Erre pedig jobban is vigyázhatnál!
Castle elnyíló szájjal bámult a kezébe tett készülékre, aztán kíváncsian a nőre nézett.
- De hát ... ezt ellopta tőlem egy zsebtolvaj! Hogyan került hozzád? - kérdezte elképedve, de Beckett csak kihívóan felhúzta egy pillanatra a szemöldökét, és anélkül, hogy válaszolt volna, titokzatosan mosolyogva kiszállt az autóból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése