Bicska néhány másodpercig
fontolgatta a választ, aztán vizenyős szemében eszelős fény gyúlt, és a
kést hirtelen Castle nyakához szorította.
- Ha csak a gondolat megfordul a fejedben, hogy ellopd, kibelezlek - sziszegte a foga között olyan közel hajolva az íróhoz, hogy az a félelmet elfeledve, undorodva próbálta visszafojtani a lélegzetét, hogy ne kelljen éreznie a férfibűzös leheletét. - Érted? - nyomta olyan erővel a bőrhöz a pengét, hogy egy kis felületen kiserkent a vér.
Castle már moccanni sem mert, sőt arra sem vette a bátorságot, hogy megszólaljon, vagy bólintson, csak a kezeivel kezdett kétségbeesetten legyezni. Most gondolt rá először, hogy talán nem volt élete legjobb döntése a hajléktalanok közé való beépülés.
- Azért ám! - vette el a bicskát a férfi Castle nyakától, és zord vonásai egy pillanat alatt változtak gúnyos vigyorgássá. - Betojtál, mi? - röhögött a fejét hátravetve, és a térdét csapkodva, cimborái pedig követték példáját, és vele hahotáztak.
Castle először megkönnyebbülten sóhajtott, aztán duzzogva morgott maga elé, miközben a nyakát dörzsölgette.
- Nem tojtam be. Minek kellett ez? - kérdezte megrovóan, és véres ujját Bicska elé tartotta.
- Hát, egy kis beavatás - vonta meg a vállát a férfi. - Meg aztán azt akartam, hogy vésd az eszedbe: a bicskám tabu.
- Nem akartam ellopni - ingatta meg bosszankodva a fejét Castle, miközben a zsebében kotorászott egy zsebkendő után, hogy a vérző sebre tegye.
- Akkor meg minek bámultad? - hagyta abba a nevetést Bicska, és tekintet újra gyanakvóvá vált.
Castle remélte, hogy az öreg Kenneth Wolfnak igaza van, és a trió tagjai nem túl okosak, de Bicskával kapcsolatban tévedett, mert a férfi szeme összeszűkült, és fenyegető hangon szólalt meg.
- Azt hiszed, hogy megmártottam a bicskámat Cingárban? - hajolt közelebb Castle-höz, mire az író nyelt egyet, és megpróbálta tartani a szemkontaktust a rá szegeződő, újra eszelős őrültekéhez hasonlító tekintettel.
- Csa-csak azon gondolkodtam, milyen mélyre lehet szúrni egy ilyen különleges bicskával, mint a tiéd. Biztosan megvédte már párszor az életedet! - próbált ésszerű magyarázatot adni, miközben kicsit legyezgette a férfi hiúságát.
Bicska meglepetten pislantott egyet, aztán váratlanul elvigyorodott.
- Fura fickó vagy te, Andersen! Nem félsz elmondani, amit gondolsz. Hm, ez teszik! Lehet, hogy mégsem vagy anyámasszony katonája. Ami pedig ezt a drágaságot illeti - forgatta meg átszellemült tekintettel a bicskát, aminek acélpengéjén megcsillant a holdfény - látott már emberi vért.
- Ja, le is sitteltek érte - vihogott tele szájjal Kretén.
- Fogd be! Te többször jártad meg a sittet, mint Bozont meg én együtt - rivallt rá Bicska.
- Jó van, na! - vonta meg a vállát flegmán a fogatlan férfi. - Nem tehetek róla, hogy a spinék nem bírják a fojtogatást dugás közben.
Castle élénk fantáziájának köszönhetően maga előtt látta, ahogy a mocskos, büdös, fogatlan szájú Kretén koszos keze egy hófehér női nyakat szorongat, miközben másik keze a sliccénél matat. Elborzadva rázkódott meg a gondolatra.
- Szóval, ti láttátok, hogyan halt meg Cingár? - próbálta újra a gyilkosságra terelni a szót Castle, miközben elvette a nyakára szorított zsebkendőt, hogy megnézze, mennyire vérzik a seb.
- Nem - szólalt meg Bozont, aki miután lerágta a maradék húst egy kacsacombról, elégedetten húzta végig kabátja ujját zsíros száján és szakállán. - Már hulla vót, mire ideértünk.
- Ja, de tuggyuk ám, ki gyilkúta meg! - dicsekedett Kretén. - Itt járt az az öreg spiné a flancos autójával. Valami nem vót kóser a nyanyával. Minden másnap ideette a fene, a Cingár meg úgy rohant hozzája, mintha a megváltó lenne.
- Aha - bólogatott egyetértően Bozont is. - Pedig a nyanya még egy francos penny-t se adott neki. Biztos valamivel tartozott neki a Cingár, azért akart megszabadulni tőle. Különben minek járt volna ide?
Castle elhúzta a száját, és hitetlenkedve vonta össze a szemöldökét.
- Egy gazdag, idős nő szúrta volna le a fiút? - próbálta olyan hangsúllyal feltenni a kérdést, hogy finoman rávilágítson a logikátlan feltételezésre, de Bozont csak megvonta a vállát.
- Ja. Vagy a sofőrje - mondta meggyőződéssel, aztán egy újabb csont rágcsálásába kezdett.
Castle mutató és hüvelykujja közé fogta az orrát, és megdörzsölgette, miközben próbálta visszafogni magát, hogy ne tegyen valami nagyon csípős megjegyzést Bozont értelmi képességeire.
- Na és, milyen volt az az autó? - kérdezte ártatlan mosolyt erőltetve az arcára, mivel arra gondolt, ha meglenne a kocsi típusa és esetleg a rendszáma, akkor megtalálhatnák az idős nőt, és rajta keresztül kideríthetnék, hogy ki is volt valójában a Cingár nevet kapott fiú.
- A fene se tudja! Olyan volt, mint a többi menő járgány - vonta meg a vállát Bozont. - Csak az eleje volt fura. Olyan volt, mintha valami randa állat szája lenne - vágott egy lekicsinylő grimaszt.
- Ja! Ollan menő verda vót. Nem illett a nyannyerhez - fűzte hozzá Kretén. - Biztos nem amerikai vót, azokat ismerem - húzta ki magát.
- Na és a rendszámát nem láttátok? - érdeklődött kíváncsian Castle, mire Kretén megrázta a fejét, de aztán diadalittasan elvigyorodott.
- Azt nem, de egy "L"betű vót az elejin egy karikába!
- Aha, én is láttam - morrantotta Bicska. - De mit érdekel az téged? - szűkült össze már sokadszor gyanakvóan a szeme, ami rossz érzéssel töltötte el Castle-t. Kretén egy mocskos, degenerált állat volt, Bozont-ból sütött a butaság, de Bicska teljesen kiszámíthatatlanul viselkedett, és Castle sosem tudta eldönteni, hogy valóban okosabb a társainál, vagy csak az érzékei játszanak vele csalóka játékot, amikor olyan érzése támad, hogy a férfi gyanút fogott, és átlát rajta. Ráadásul most tudatosult benne, hogy a férfi már percek óta őt figyeli.
- Csak kíváncsi vagyok - vonta meg színlelt könnyedséggel a vállát.
- A zsernyákok szoktak kíváncsiak lenni. Rühellem őket - köpött egyet Bicska.
Castle-t megint hatalmába kerítette a furcsa, bizonytalan érzés.
- Én csak azért vagyok kíváncsi, mert így tudok új történeteket kitalálni - mondta kissé erőltetetten mosolyogva.
- Ja! Ezért lettél Andersen - verte hátba röhögve Bozont. - Na, egyél! - nyomta a levegő után kapkodó író kezébe az összeturkált ételmaradékot.
Castle rámeredt a ételnek nem nevezhető trutymóra. A látványtól, és a tudattól, hogy pár másodperce még három mocskos kéz turkált benne, no meg a hozzá hajoló Bozontból áradó áporodott izzadságszagtól, ami keveredett bűzös leheletével, olyan rosszul lett, amit már nem tudott elrejteni, és öklendezni kezdett.
- Mi az? Nem bírja a gyomrod a kaját? Akkor igyál! - húzott elő egy pálinkás üveget Kretén, és felé nyújtotta.
Castle látta, hogy a három férfi tekintete várakozón rászegeződik. Érezte, hogy túl gyanússá válik, ha nem fogadja el az italt, ezért kényszeredetten elvette az üveget, és pár kortyot ivott belőle. Megrázkódott, mert az alkohol szinte marta a torkát, de meglepődött, hogy az égető érzést hamarosan felváltotta a testét elöntő, kellemes forróság.
- Talán nem ízlik? - kérdezte Bicska, miközben látványosan törölgetni kezdte kabátja ujjába a kés pengéjét.
- De, de - cikákolt fuldokolva a félrenyelt kortytól az író, miközben úgy érezte, ideje lenne búcsút mondani a kétes hírű társaságnak, ezért amikor végre megszűnt a köhögőroham, barátságosan Bicskára mosolygott. - Kösz fiúk a vendéglátást, de most már keresek valami melegebb helyet éjszakára - mondta, és éppen megpróbált feltápászkodni, amikor Bicska előre nyújtva a kését rárivallt.
- Maradsz!
Castle először a mellének szegeződő éles késpengére meredt, miközben igyekezett vágtázásba kezdő szívdobogásán úrrá lenni, aztán kényszeredetten a férfira mosolygott.
- Nem akarok visszaélni a vendégszeretetekkel.
- Itt maradsz! Gyanús vagy te nekem, Andersen! A ruhád szakadt, de drága holmi, a hajad le van nyírva, borotválkoztál, nem is bűzlesz, nem bírod a kidobott kaját, és túl sokat kérdezel. Mi a fenét akarsz?
- Semmit, én ... - kezdett volna bele a magyarázkodásba felemelt kézzel, de Bozont megrugdosta lábával a cipőjét.
- Ja, és jó meleg bőrcipőd van - mondta, és nagyot kortyolt a pálinkából.
Bicska közelebb hajolt, és kését olyan erővel nyomta az író mellkasához, hogy az még levegőt sem mert venni.
- Tudod mit? Nem érdekel, ki vagy, de érzem, hogy bajt hozol ránk, akárcsak a Cingár, aki miatt megszállták a zsernyákok a környéket. De addig nem mész sehova, amíg meg nem fizeted a pálinkát, meg a vacsorát - húzta gonosz vigyorra a száját. - Mid van?
Castle zavartan pislantott egyet, miközben kétségbeesetten kereste a kibúvót szorult helyzetéből. Bicska gyanút fogott, és a három emberrel szemben nincs sok esélye a menekülésre. Ha pénzt vesz elő, hogy lefizesse őket, és meglátják a belső zsebében lapuló készpénzt, talán még ki is rabolják, de az is lehet, hogy leszúrják, hogy könnyebben juthassanak a bankókhoz. Most már azt sem bánta, hogy valamikor a délután folyamán ellopták a telefonját, legalább amiatt nem akarják kirabolni. Talán, ha odaadja a cipőjét, amit Bozont olyan vágyakozva néz, mintha kincs lenne, megszabadul a fura bandától.
- Talán egy üveg vodka - célzott az általa hozott italra, de Bicska nem törődött vele, hanem a cipőjére bökött.
- Az jó lesz a kajáért.
Castle feltápászkodott, és olyan lassan fűzte ki a cipőjét, hogy közben legyen ideje menekülési utat keresni, de csak azt érte el, hogy mire végzett, a három férfi körbeállta.
- Na de fiúk! Most komolyan! Mezítláb legyek? - próbálkozott, de Bicska szigorú tekintete arról tanúskodott, hogy nem hatotta meg, Kretén pedig egyfolytában gúnyosan röhögött, míg Bozont sóvárogva bámulta a cipőit.
- A kabátod is jobb, mint az enyim. Cseríjjünk! - lépett hozzá felszegett fejel Kretén, aki vékony alkatát fenyegetően felszegett fejével ellensúlyozta, de mivel Castle nem mozdult, Bicskára nézett. A férfi megvillantotta a kést, és csak intett a fejével az írónak, hogy engedelmeskedjen.
Castle nyelt egy nagyot. Rosszat sejtett.
- Ugyan már, fiúk! Nem gondoljátok, hogy ez igazságtalan? Most dobott ki az asszony, mert megcsaltam, aztán egy nap alatt eljátszottam az össze vagyonom, és még azt sem hagyjátok, hogy egy kicsit élvezzem a hajléktalan életet?
Amikor már úgy látszott, hogy Bicska megkönyörül rajta, Kretén hisztérikus rikácsolásba kezdett.
- Megittad a boromat te szemét! Nekem kell az a kabát! - toporzékolt.
Bicska pár másodpercig nézte cimborája őrjöngését, aztán Castle-re nézett.
- Vetkőzz!
Miközben Castle morgolódva levetette a kabátot, a három férfi folyamatosan adogatta körbe a pálinkás üveget, amit mindannyian többször meghúztak. Egy perc múlva már alkoholmámoros vigyorral, vizenyős tekintettel forgott Kretén a tengelye körül a méreténél legalább két számmal nagyobb gyapjúkabátban, az író pedig karjaival átölelve magát próbált védekezni a csontig hatoló jeges szél ellen, miközben egyik lábát a másikra téve akarta felmelegíteni lefagyó talpát.
- Akkor, én most mennék is - próbált lassan megszabadulni a társaságtól, amikor meghallotta Kretén visítását.
- Azt a rohadt!
A beesett arcú férfi mámoros tekintettel bámult a kezében tartott százdollárosokra, amit az író kabátzsebében talált.
- Azt hiszem, jól megfizettem a vacsorát - húzta el kényszeredetten a száját Castle, és elinalt volna, ha Bicska ujjai, amelyek vasmarokként kulcsolódtak a kezére, megállásra nem kényszerítik.
- Megállj! - sziszegte egészen az arcába hajolva a férfi. - Itt maradsz! Te leszel az arany tojást tojó tyúkunk.
- Ez egészen költői - mosolygott feszengve Castle, és arra gondolt, hogy talán ideje lenne előhúzni az adu ászt, mert a konténerek árnyékában meghúzódó, és szellemileg is leépült, alkoholmámorban vegetáló hajléktalanoktól nem várhatott segítséget. Érezte, hogy egyre nagyobb bajban van, azt azonban nem tudta, hogy az utca túloldalán álló épület omladozó kapualjában egy férfi árgus szemekkel figyelte az eseményeket, és néhány perccel korábban felhívott valakit, hogy elmesélje a látottakat.
- Ja! Ollan menő verda vót. Nem illett a nyannyerhez - fűzte hozzá Kretén. - Biztos nem amerikai vót, azokat ismerem - húzta ki magát.
- Na és a rendszámát nem láttátok? - érdeklődött kíváncsian Castle, mire Kretén megrázta a fejét, de aztán diadalittasan elvigyorodott.
- Azt nem, de egy "L"betű vót az elejin egy karikába!
- Aha, én is láttam - morrantotta Bicska. - De mit érdekel az téged? - szűkült össze már sokadszor gyanakvóan a szeme, ami rossz érzéssel töltötte el Castle-t. Kretén egy mocskos, degenerált állat volt, Bozont-ból sütött a butaság, de Bicska teljesen kiszámíthatatlanul viselkedett, és Castle sosem tudta eldönteni, hogy valóban okosabb a társainál, vagy csak az érzékei játszanak vele csalóka játékot, amikor olyan érzése támad, hogy a férfi gyanút fogott, és átlát rajta. Ráadásul most tudatosult benne, hogy a férfi már percek óta őt figyeli.
- Csak kíváncsi vagyok - vonta meg színlelt könnyedséggel a vállát.
- A zsernyákok szoktak kíváncsiak lenni. Rühellem őket - köpött egyet Bicska.
Castle-t megint hatalmába kerítette a furcsa, bizonytalan érzés.
- Én csak azért vagyok kíváncsi, mert így tudok új történeteket kitalálni - mondta kissé erőltetetten mosolyogva.
- Ja! Ezért lettél Andersen - verte hátba röhögve Bozont. - Na, egyél! - nyomta a levegő után kapkodó író kezébe az összeturkált ételmaradékot.
Castle rámeredt a ételnek nem nevezhető trutymóra. A látványtól, és a tudattól, hogy pár másodperce még három mocskos kéz turkált benne, no meg a hozzá hajoló Bozontból áradó áporodott izzadságszagtól, ami keveredett bűzös leheletével, olyan rosszul lett, amit már nem tudott elrejteni, és öklendezni kezdett.
- Mi az? Nem bírja a gyomrod a kaját? Akkor igyál! - húzott elő egy pálinkás üveget Kretén, és felé nyújtotta.
Castle látta, hogy a három férfi tekintete várakozón rászegeződik. Érezte, hogy túl gyanússá válik, ha nem fogadja el az italt, ezért kényszeredetten elvette az üveget, és pár kortyot ivott belőle. Megrázkódott, mert az alkohol szinte marta a torkát, de meglepődött, hogy az égető érzést hamarosan felváltotta a testét elöntő, kellemes forróság.
- Talán nem ízlik? - kérdezte Bicska, miközben látványosan törölgetni kezdte kabátja ujjába a kés pengéjét.
- De, de - cikákolt fuldokolva a félrenyelt kortytól az író, miközben úgy érezte, ideje lenne búcsút mondani a kétes hírű társaságnak, ezért amikor végre megszűnt a köhögőroham, barátságosan Bicskára mosolygott. - Kösz fiúk a vendéglátást, de most már keresek valami melegebb helyet éjszakára - mondta, és éppen megpróbált feltápászkodni, amikor Bicska előre nyújtva a kését rárivallt.
- Maradsz!
Castle először a mellének szegeződő éles késpengére meredt, miközben igyekezett vágtázásba kezdő szívdobogásán úrrá lenni, aztán kényszeredetten a férfira mosolygott.
- Nem akarok visszaélni a vendégszeretetekkel.
- Itt maradsz! Gyanús vagy te nekem, Andersen! A ruhád szakadt, de drága holmi, a hajad le van nyírva, borotválkoztál, nem is bűzlesz, nem bírod a kidobott kaját, és túl sokat kérdezel. Mi a fenét akarsz?
- Semmit, én ... - kezdett volna bele a magyarázkodásba felemelt kézzel, de Bozont megrugdosta lábával a cipőjét.
- Ja, és jó meleg bőrcipőd van - mondta, és nagyot kortyolt a pálinkából.
Bicska közelebb hajolt, és kését olyan erővel nyomta az író mellkasához, hogy az még levegőt sem mert venni.
- Tudod mit? Nem érdekel, ki vagy, de érzem, hogy bajt hozol ránk, akárcsak a Cingár, aki miatt megszállták a zsernyákok a környéket. De addig nem mész sehova, amíg meg nem fizeted a pálinkát, meg a vacsorát - húzta gonosz vigyorra a száját. - Mid van?
Castle zavartan pislantott egyet, miközben kétségbeesetten kereste a kibúvót szorult helyzetéből. Bicska gyanút fogott, és a három emberrel szemben nincs sok esélye a menekülésre. Ha pénzt vesz elő, hogy lefizesse őket, és meglátják a belső zsebében lapuló készpénzt, talán még ki is rabolják, de az is lehet, hogy leszúrják, hogy könnyebben juthassanak a bankókhoz. Most már azt sem bánta, hogy valamikor a délután folyamán ellopták a telefonját, legalább amiatt nem akarják kirabolni. Talán, ha odaadja a cipőjét, amit Bozont olyan vágyakozva néz, mintha kincs lenne, megszabadul a fura bandától.
- Talán egy üveg vodka - célzott az általa hozott italra, de Bicska nem törődött vele, hanem a cipőjére bökött.
- Az jó lesz a kajáért.
Castle feltápászkodott, és olyan lassan fűzte ki a cipőjét, hogy közben legyen ideje menekülési utat keresni, de csak azt érte el, hogy mire végzett, a három férfi körbeállta.
- Na de fiúk! Most komolyan! Mezítláb legyek? - próbálkozott, de Bicska szigorú tekintete arról tanúskodott, hogy nem hatotta meg, Kretén pedig egyfolytában gúnyosan röhögött, míg Bozont sóvárogva bámulta a cipőit.
- A kabátod is jobb, mint az enyim. Cseríjjünk! - lépett hozzá felszegett fejel Kretén, aki vékony alkatát fenyegetően felszegett fejével ellensúlyozta, de mivel Castle nem mozdult, Bicskára nézett. A férfi megvillantotta a kést, és csak intett a fejével az írónak, hogy engedelmeskedjen.
Castle nyelt egy nagyot. Rosszat sejtett.
- Ugyan már, fiúk! Nem gondoljátok, hogy ez igazságtalan? Most dobott ki az asszony, mert megcsaltam, aztán egy nap alatt eljátszottam az össze vagyonom, és még azt sem hagyjátok, hogy egy kicsit élvezzem a hajléktalan életet?
Amikor már úgy látszott, hogy Bicska megkönyörül rajta, Kretén hisztérikus rikácsolásba kezdett.
- Megittad a boromat te szemét! Nekem kell az a kabát! - toporzékolt.
Bicska pár másodpercig nézte cimborája őrjöngését, aztán Castle-re nézett.
- Vetkőzz!
Miközben Castle morgolódva levetette a kabátot, a három férfi folyamatosan adogatta körbe a pálinkás üveget, amit mindannyian többször meghúztak. Egy perc múlva már alkoholmámoros vigyorral, vizenyős tekintettel forgott Kretén a tengelye körül a méreténél legalább két számmal nagyobb gyapjúkabátban, az író pedig karjaival átölelve magát próbált védekezni a csontig hatoló jeges szél ellen, miközben egyik lábát a másikra téve akarta felmelegíteni lefagyó talpát.
- Akkor, én most mennék is - próbált lassan megszabadulni a társaságtól, amikor meghallotta Kretén visítását.
- Azt a rohadt!
A beesett arcú férfi mámoros tekintettel bámult a kezében tartott százdollárosokra, amit az író kabátzsebében talált.
- Azt hiszem, jól megfizettem a vacsorát - húzta el kényszeredetten a száját Castle, és elinalt volna, ha Bicska ujjai, amelyek vasmarokként kulcsolódtak a kezére, megállásra nem kényszerítik.
- Megállj! - sziszegte egészen az arcába hajolva a férfi. - Itt maradsz! Te leszel az arany tojást tojó tyúkunk.
- Ez egészen költői - mosolygott feszengve Castle, és arra gondolt, hogy talán ideje lenne előhúzni az adu ászt, mert a konténerek árnyékában meghúzódó, és szellemileg is leépült, alkoholmámorban vegetáló hajléktalanoktól nem várhatott segítséget. Érezte, hogy egyre nagyobb bajban van, azt azonban nem tudta, hogy az utca túloldalán álló épület omladozó kapualjában egy férfi árgus szemekkel figyelte az eseményeket, és néhány perccel korábban felhívott valakit, hogy elmesélje a látottakat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése