- Mi történt? - szólalt meg sokára. Hangja kemény volt, mintha csak egy idegenről beszélnének, de amikor leült a Beckett-el szemben levő fotelba, a nyomozó figyelmét nem kerülte el, hogy remeg a keze.
Castle hallgatta, ahogy Kate hivatalos, mégis együtt érző hangon beszámolt Erik halálának körülményeiről, és közben elismerően megállapította, milyen kiválóan kezeli az ilyen kényes helyzeteket, és csak remélni tudta, hogy a nőről mintázott főhősét, Nikki Heat-et, legalább megközelítően ilyen nagyszerű karakterré tudja formálni.
- Értem - szólalt meg rezzenéstelen arccal a férfi, amikor Beckett beszámolt a történtekről. Barázdált arcának elmélyülő ráncai arról tanúskodtak, hogy inkább dühös, mint szomorú.
- Mr. White! Tudja, hogy mit keresett a fia a hajléktalanok között? - kérdezte kissé előrehajolva a nyomozó.
- Egy éve megszakítottam minden kapcsolatot Eric-kel - vetette oda foghegyről a férfi kikerülve a kérdést. - Attól fogva nem volt többé a fiam, hogy azt az életet választotta - mondta ridegen, miközben felállt, jelezve, hogy részéről vége a beszélgetésnek. - Tudtam, hogy ez lesz a sorsa, csak idő kérdése volt, hogy mikor következik be - tette hozzá. - Most pedig, ha megbocsátanak, sok elintézni valóm van - mutatott a bejárati ajtó felé, mire Castle engedelmesen felállt, de Beckett ülve maradt, és rendíthetetlen nyugalommal nézett farkasszemet White-tal.
- Mikor beszélt utoljára a fiával, Mr. White? - kérdezte.
- A feleségem temetésén - dörrent ingerülten a férfi hangja. Érződött rajta, hogy nem szokta meg, hogy ellentmondjanak neki.
- Nem is tudta, hogyan él? - szólalt meg Castle tekintetét a férfira szegezve, és lassan visszaült Beckett mellé. - Én is apa vagyok, és nem tudom elképzelni, hogy ne legyek a részese a gyerekem életének.
Norman White megállt az íróval szemben, és másodpercekig farkasszemet nézett vele, amit Castle tűrt nehezebben, mert a férfi tekintetéből sütött a harag és a keserűség.
- Gondolom, azért szemmel tartotta - törte meg a csendet szemtelenül elmosolyodva Castle, anélkül, hogy pislantott volna.
- Semmi közöm nem volt Eric-hez, nem tudom, mibe keveredett, ahogy azt sem, hogy ki ölte meg, és miért. A maguk dolga, hogy kiderítsék - szűrte ki a szavakat a fogai között, hogy dühét visszafojtsa, miközben szeme résnyire szűkült. - Akkor jöjjenek vissza, ha kihallgatási parancsuk van, vagy amikor bilincsbe verték a gyilkost!
Beckett komótosan felállt, és talányos arckifejezéssel a férfi elé lépett.
- Hamarosan találkozunk, Mr. White - mondta kissé gúnyosan a rideg tekintetű szemekbe nézve, aztán az ajtó felé indult, de pár lépés után hirtelen megfordult. - Eric White-ot leszúrták egy mocskos sikátorban, és ott hagyták a szemétben, hogy a patkányok lakmározzanak a testéből - sütött a megvetés a hangjából, szeme pedig szikrákat szórva fúródott a férfiéba. Szándékosan említette a nevén a fiút, mert úgy érezte, a férfi nem érdemli meg, hogy a fiának nevezze. - Maga szerint ilyen halált érdemelt? - húzta össze egy pillanatra a szemhéjait.
Hirtelen kinyílt a bejárati ajtó, és egy elegáns, idős nő lépett be rajta. Egy kisebb vagyontérő bunda úgy állt sudár alakján, hogy a fiatal modellek is megirigyelhették volna. Arcbőrének nem kegyelmezett az idő, de a ráncok ellenére is feltűnően szépek voltak a vonásai, amelyeket csak finom smink tett még előnyösebbé. Hatalmas karimájú, vajszínű kalapjában olyan volt, mint egy idős filmcsillag, aki még mindig úgy viselkedik, mint egy dáma. Amikor élénken csillogó kék szemével a számára ismeretlen látogatókra nézett, Kate felfedezni vélte a hasonlóságot a Castle által talált képen látható nővel.
- Norman? - húzta fel kérdőn a szemöldökét, és várta, hogy a férfi bemutassa a vendégeknek.
- Beckett nyomozó és Mr. Castle a rendőrségtől jöttek, de már éppen menni készülnek - vetette oda foghegyről a férfi, de az asszony gyanakodva oldalra hajtotta a fejét, és addig magabiztos vonásaira kiült a félelem.
- Eric-kel történt valami? - fordult Beckett felé, aki szomorúan bólintott, miközben a tudatra, hogy újra el kell mondania a tragikus hírt, görcsbe rándult a gyomra.
- Eric meghalt, Julia - előzte meg a nyomozót White, mintha azt akarta volna, hogy az asszony minél kevesebbet tudjon meg a fiú haláláról.
Az idős nő megremegett, de látszólag keményen tartotta magát.
- Mi történt? - kérdezte elcsukló hangon.
- Sajnálom. Eric-et leszúrták, és nem élte túl - mondta halk, együtt érző hangon Kate, aki látta, hogy az idős nő viszony egészen más lehetett a fiúval, mint az apáé.
Mielőtt azonban több részletet is elmondhatott volna, White megfogta az asszony karját, és jelentőségteljes tekintettel a szemébe nézett.
- Majd mindent elmesélek.
Becket és Castle alig észrevehetően egymásra pillantott, aztán mivel Norman White elengedte az idős nő karját, és az ajtó felé mutatott, hogy távozzanak, a nyomozó elindult. Dühítette ugyan, hogy szinte semmit nem tudtak meg az áldozat életéről, egyelőre nem volt a kezében, amivel beszédre kényszeríthetné az apát, aki láthatóan gyűlölte a fiút, talán ki is tagadta, de nem volt hajlandó kiteregetni a családi szennyest.
- Szerette a fiút, ugye? - hallotta meg Castle hangját, mire megtorpant, és bosszankodva megfordult. Még mindig nem tudta megszokni, hogy az írót nem köti a szabályzat, és az illemszabályokat is szívesen felrúgja, ha a kíváncsisága kielégítéséről van szó. Eleinte majd felrobbant a méregtől az ilyen helyzetekben, később azonban rájött, milyen hasznosak tudnak lenni, ezek a gátlástalanul feltett kérdések, ahogy most is.
Az asszony szája halvány, keserű mosolyra húzódott.
- Az unokám volt. A mindenem - remegett meg a hangja, és először látszott rajta gyengeség.
- Julia! Ez nem tartozik rájuk! - csattant erélyesen White hangja, miközben szeme rendreutasítón villant az asszony felé.
Az idős nő pár másodpercig összeszorított szájjal hallgatott, aztán hirtelen kihúzta magát, fejét büszkén felvetette, mintha felkészült volna a csatára.
- Elég volt, Norman! - szólalt meg halkan, mégis kemény hangon. Szemét összehúzta, lágy vonásai szigorúvá váltak, és egy lépéssel közelebb lépett a férfihoz. Szinte vibrált köztük a feszültség. - Sosem bocsátom meg magamnak, hogy hagytam, hogy eddig fajuljanak a dolgok. Ha a lányom előre látta volna, milyen emberré válsz a halála után, soha nem ment volna hozzád! - nézett megvetően a férfira.
- Nem tettem semmi rosszat. Ő választotta azt az életet, amivel szégyent hozott az egész családra - vágott vissza a férfi dühtől remegő hangon. Érezhető volt, hogy egyre kevésbé tudja kordában tartani az indulatait.
Hirtelen csend telepedett a szobára. Beckett és Castle érezték, hogy Julia elbizonytalanodott, és lehet, hogy úgy gondolja, talán mégsem kellene beavatni a rendőrséget a családi titkokba, de amíg a nyomozó vacillált, az író olyan magától értetődően szólalt meg, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb kérdése.
- Olyan nagy szégyen a XXI. században, hogy nem Eric-ként, hanem Erikaként akarta élni az életét? - szólalt meg, mire egy rosszalló, és két döbbent szempár meredt rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése