Slamasztikában 1/17

- Este tizenegyre érted megyek - mondta, és elégedetten látta, hogy a kék szemekben megjelenik az izgatott, boldog ragyogás.
Castle, bocsánatkérő mosollyal az arcán lépett be a metropolisz egyik legismertebb könyvesboltjába. Minden szempár azonnal rászegeződött, és megkönnyebbülten látta, hogy mindegyikben elnéző szeretet, vagy éppen elfogult rajongás, szinte már imádat csillog. Néha megijesztették ezek a tekintetek. Mire azonban felocsúdott volna, mintha a semmiből került volna elő Gina, a volt felesége, elkapta a karját, és behúzta egy hatalmas könyvespolc mögé.

- Ha még egyszer elkésel, módosíttatom az olvasótalálkozókért kapott járandóságodat! - fenyegette meg sziszegve a férfit.

- Azt nem teszed meg - húzta magabiztos mosolyra a száját Castle. - Én vagyok az aranytojást tojó tyúkod.

- Legközelebb kitalálhatnál szellemesebb kifogást is a betegségnél - mérte végig az írót, akinek meglepően sokat javított az állapotán a Norman White házvezetőnőjétől kapott forró, citromos tea.

- Igen is, megfáztam - duzzogott a férfi. - Lehet, hogy estére már lázam is lesz - tette hozzá szenvedő arccal, de remélte, hogy nem festi az ördögöt a falra, mert akkor lemaradna a klubba tett látogatásról.

-  Tényleg megfáztál?  - húzta fel a szemöldökét Gina együttérzést színlelve, aztán túljátszott aggódással, gúnyosan folytatta. - Akkor ezt idd meg! Még a végén berekedsz, és nem tudsz beszélni a rajongóiddal - nyomott egy poharat a férfi kezébe.

Castle gyanakodva szagolt bele az enyhén pezsgő, átlátszó folyadékba.

- Ne félj! Nem mérgezlek meg - mosolyodott el gúnyosan a nő.- Ez csak Aspirin, egy kis C-vitaminnal felturbózva. Gyerünk, idd meg, aztán szeretném, ha elővennéd a legsármosabb mosolyodat, és levennéd a lábukról az olvasóidat! - csattant utasítóan a hangja.

- Ne félj, elkápráztatom őket! - vágott vissza magabiztosan mosolyogva az író. - Csak figyelj! - mondta, aztán egy mozdulattal felhajtotta az italt. - Brrr. Lehet, hogy mégis az életemre törsz - rázkódott meg, miközben vágott egy grimaszt a kesernyés íz hatására.

Az író-olvasó találkozó egészen jól sikerült, annak ellenére, hogy csaknem fél órát késett. Újra elcsodálkozott, mennyi fanatikus rajongója van. Persze vannak olyan női olvasói, akiket nem annyira az írói tehetsége, a regényei cselekménye, vagy a stílusa kápráztat el, hanem a szellemessége és a sármja. Gina epésen meg is jegyezte, hogy szerinte többségben vannak azok a középkorú háziasszonyok, akik csak a mosolyától és a tekintetétől alélnak el, nem pedig az írásaitól, de olyan jókedve volt, hogy lepergett róla a rosszmájú megjegyzés. Izgatottan várta az estét, de tudta, hogy tartozik annyival a kitartó olvasóinak és a rajongóinak, hogy ez ne látszódjon rajta, úgyhogy barátságosan mosolygott mindenkire, szórta a szellemes megjegyzéseket, anekdotákat, türelmesen dedikálta a könyveket, és csak lopva pillantott rá néha az órájára.

Örült, hogy időben hazaért, mert minél többet meg akart tudni arról a titokzatos világról, ahova Beckett-el készülődött. Már egy órája kalandozott az interneten a többségében felnőtt tartalmúként megjelölt oldalakon, és egyre inkább elcsodálkozott, milyen téveszmék keringenek a köztudatban. Megállapította, hogy a klubot tévesen hívták transzvesztita klubnak, mivel nem olyan emberek jártak ide, akik az ellenkező neműek ruháiba szeretnek öltözni, hanem transzszexuálisoknak, akik úgy érzik, hogy nők, de férfi testbe születtek, vagy fordítva, és mindent meg szeretnének azért tenni, hogy a testüket és az identitásukat szinkronba hozzák. Éppen a Demonic Angels-ben, néhány héttel ezelőtt készült, elég vadnak látszó buli képeit nézegette elmélyülten, amikor közvetlenül mögötte megszólalt Martha.

- Nem akarsz róla beszélni? - kérdezte, mire Castle úgy ugrott egyet ijedtében, hogy majdnem kiesett öléből a laptop.

- Ne-nem! E-ez csak egy nyomozáshoz kell - mentegetőzött, miközben gyorsan lehajtotta a monitort.

- Ugyan, kisfiam! Nem kell szégyenlősködnöd! Tudod te, hány férfi színészt ismerek, akik imádnak női ruhákban járni? - legyintett Martha. - Attól ők még igazi macsó férfiak! - tette hozzá, miközben kutatón fürkészte fia minden rezdülését.

- Másról van szó - mondta halkan, elkomolyodva a férfi, aztán vett egy nagy levegőt, és beavatta anyját Eric White különös életébe.

- Szegény fiú - sóhajtott Martha.

- Hát, ő inkább lánynak érezte magát - jegyezte meg Castle.

- Persze, persze ... és most ebbe a klubba készülsz Beckett nyomozóval? - kérdezte, mire a férfi bólintott. - Akkor vigyázz kisfiam, mert ott semmi nem az, aminek látszik - emelte fel figyelmeztetőn az ujját Martha.

- Ugyan, Anya! Nehogy te is azzal gyere, hogy nem ismerek fel egy igazi nőt! - mosolyodott el magabiztosan az író, de anyja olyan átható tekintettel nézett rá, hogy arcára fagyott a mosoly. Éppen bizonygatni akarta a tapasztalatokból táplálkozó magabiztosságát, amikor csengettek. - Á, Beckett az! - nézett az órájára, aztán felkapta a kabátját, és már sietett is az ajtó felé.

- Biztos, hogy jönni akarsz? - mérte végig Kate a kapkodva öltözködő férfit.

- Persze - bólintott Castle értetlenkedve.

- Csak mert néhány órája még "haldokoltál" a náthától és a tüsszögéstől, amikor Gina hívott - csipkedte meg a férfit a nyomozó.

- Jól vagyok - jelentette ki bosszúsan Castle, miközben arra gondolt, Gina nem is tudja, milyen jót tett vele azzal az Aspirinnal.

Húsz perc múlva már a belváros bároktól és extrém kluboktól hemzsegő részén jártak. Kate igyekezett figyelmét az éjszakai forgalom fénytengerén tartani, de időnként önkéntelenül a mellette ülő, izgatottan fészkelődő férfira pillantott. Castle hol kissé előrehajolva, a szélvédőn át fürkészte a villogó neonreklámokat, amelyek feliratukkal és erotikus képeikkel csalogatták az arra haladókat, hol nyakát behúzva, az ajtó üvegén át mérte fel, kik engednek az invitálásnak.

- A Demonic Angels nem transzvesztita klub - jegyezte meg tudálékos hangsúllyal, és éppen bele akart kezdeni egy fellengzős előadásba, amikor Beckett a szavába vágott. 

- Tudom, ide transzszexuálisok járnak, mint Eric. 

- Te tudod, hogy mi a különbség a transzvesztiták és a transzszexuális között? - hőkölt hátra meglepetten az író, és tekintetét kíváncsian szegezte a nőre. - Mit titkolsz még előlem?

- Nagyon-nagyon sok mindent nem tudsz még rólam - pillantott rá kihívóan mosolyogva a nő.

Castle fantáziája meglódult, és a képekre, amelyek megjelentek a szeme előtt, az ajkába harapott. A találkozásuk első pillanatától tudta, hogy Kate Beckett kihívás lesz a számára, de egyre inkább úgy érezte, hogy sosem tudja megfejteni igazán. Nem volt ideje hosszan töprengeni azon, hogy vajon mivel fogja még meglepni a nő, mert Beckett a járdaszegély mellé húzódott, és leparkolt a Forddal.

A modern, rózsaszínes márvány borította épületről nem gondolta volna a külső szemlélő, hogy egy különleges klubot rejtenek a falai. Még a bejárat feletti felirat inkább volt elegáns, mint harsány, és az épület is sokkal inkább nézett ki irodaháznak, mint a transzszexuális és transzvesztita emberek szórakozóhelyének. Miközben Beckett határozott léptekkel indult a bejárat felé, amelynek két oldalán egy-egy kopasz izomkolosszus állt fekete bőrkabátban, szúrós tekintettel figyelve az ajtóhoz közeledőket, addig Castle jobbra-balra tekintgetve, tátott szájjal járatta végig szemét az irreálisan magas sarkú cipőkben tipegő, feltűnő ruhájú, erősen kisminkelt nőkön.

Kate a szeme sarkából látta a férfi átszellemült arcát, és egy apró kis mosoly jelent meg a szája sarkában, és egy kissé lassított a tempóján, hogy Castle utolérje.

- A belépőket kérem! - szólalt meg az egyik gorilla érzelemmentes hangon, miközben érdeklődve mérte végig a vele szemben megálló Beckett-et, de ahogy Castle is odaért, tekintete mogorvává és elutasítóvá vált.

 - New York-i rendőrség - emelte a férfi bumfordi orra elé a jelvényét. - Ez elég jó belépő, ugye? - húzta fel egy pillanatra a szemöldökét a nyomozó, aztán amikor meglátta a hitetlenkedést a férfi szemében, hivatalos hangon bemutatkozott.

Egy perc múlva már a fülbemászó dallamoktól hangos hatalmas terembe léptek, de egy pillanatra mindketten megtorpantak, hogy szemük alkalmazkodni tudjon a mennyezet rejtett zugaiból felsejlő lilás-rózsaszínes fényhez, és hogy felmérjék a helyet, ami zsúfolásig volt vendégekkel. A bejárat mellett kétoldalt hosszú, mahagóni színű bárpult húzódott, amelyek mögött szinte a mennyezetig érő, márkás italoktól roskadozó polc magasodott. A helyiség nagy részét asztalok foglalták el, amelyeket vastag szivaccsal bélelt, mélyvörös bársonnyal bevont kanapék öleltek körül, a terem végében pedig egy igazi színpadot alakítottak ki. A hely azonban nem a berendezéstől volt különleges, hanem a benne levő emberektől. Castle ide-oda kapkodta a tekintetét, és nem győzött betelni a látvánnyal. A pultnál álló, és a puha kanapékon heverésző nők és férfiak között is rengeteg volt, aki extravagáns ruhájával, erős sminkjével, különleges hajkoronájával, vagy ezek mindegyikével hívta fel magára a figyelmet, de akin végleg megállt a tekintete, az a színpadon álló sudár, hosszú szőke hajú, gyönyörű arcú nő volt. Bár az messziről is látszott, hogy dús, hullámos hajkoronáját, és a szemöldökéig érő, hatalmas szempilláit nem a természet alkotta, az írót mégis megbabonázta. Elnyíló szájjal, hatalmasra nyíló szemekkel nézte a földig érő, aranyszínű flitterekkel borított, testhezálló ruhát viselő, tökéletes női alakot, ahogy a mélabús szerelmes dal ritmusára lassan, mégis rendkívül érzékien  ringatja a csípőjét. Búgó hangja maga volt a dalba öntött erotika. Amikor az utolsó ütemekhez ért, fejét enyhén lehajtva nézett hatalmas, égszínkék szemével a közönségre, miközben úgy fordult, hogy a csípőig felvágott ruha résén láthatóvá váljon formás lába, hosszú combja. A nézők hangos üdvrivalgásban törtek ki, egyértelművé téve, hogy az énekesnő a klub sztárja.

- Pislants, Castle! - szólt rá gúnyosan Beckett, mire az író önkéntelenül engedelmeskedett, aztán becsukta a száját, és nyelt egyet. - Gyere! Kérdezzünk ki néhány embert Eric-ről, mielőtt meglátogatjuk a tulajdonos Marlon Dorn-t! Kezdjük a pultossal - intett az egyik húsz év körüli, fehér inget és bordó mellényt viselő fiú felé a fejével, mivel tapasztalatból tudta, hogy egy ilyen helyen a pultosok szinte mindenkit ismernek, ráadásul rendkívül sok dolognak szem- és fültanúi.

- Nem kezdhetnénk az énekesnővel? - pislogott ártatlan szemekkel a színpad felé az író, mire Kate kissé lehajtott fejjel ránézett.

- Ez most komoly? - kérdezte.

Castle nem tudta megállapítani, hogy a nő gúnyolódik vele, vagy inkább bosszankodik, netán ez a hangsúly a vihar előtti csendet jelzi, ezért, hogy biztosra menjen, elővette legelbűvölőbb mosolyát, és egyenesen a rászegeződő, sötéten csillogó szemekbe nézett.

- A klub sztárja az énekesnő, ezt ugye megállapíthatjuk - intett fejével a még mindig ünneplő közönség, és a színpadon éppen mélyen meghajló nő felé. - Biztos, hogy ő a tulajdonos szeretője - mondta magabiztosan, de amikor meglátta a rosszalló kételyt Beckett szemében, körbemutatott a helyiségen. - Nézz körül! Ki más lehetne! Ha pedig szeretők, akkor ő az, aki a legtöbb piszkos részletet ismeri, és elmondhatja nekünk, miért adta el fillérekért Erik a klubot Marlon Dorn-nak alig néhány hónappal azután, hogy megvette.

Beckett nézte Castle önelégült mosolyát, kihívó tekintetét, és látványosan az égnek emelte a szemét.

- Ne már Beckett! Biztos, hogy sokat tud a nő! Ő a klub lelke! - próbálta meggyőzni lehengerlő magabiztossággal az író a nyomozót.

Kate először úgy érezte, felrobban a bosszúságtól, amiért Castle megint olyan, mint egy engedetlen, önfejű kisfiú, aki fittyet hány a logikára és a nyomozás szokásos menetére, és a csibészes mosolyával akarja manipulálni, de a következő pillanatban új ötlete támadt.