Slamasztikában 1/18

Kate először úgy érezte, felrobban a bosszúságtól, amiért Castle megint olyan, mint egy engedetlen, önfejű kisfiú, aki fittyet hány a logikára és a nyomozás szokásos menetére, és a csibészes mosolyával akarja manipulálni, de a következő pillanatban új ötlete támadt.
- Jó - egyezett bele, miközben egykedvűen felhúzta a vállát. - Te beszélgess el a klub lelkével - mondta enyhe gúnnyal ismételve Castle szavait - én addig kikérdezem a pultos fiút.

Az író meglepve nézett a határozott léptekkel elinduló nő után, és egy másodpercig vacillált ugyan, hogy kövesse-e, de aztán a színpad felé sandított, ahol az aranyló ruhás énekesnő éppen kecsesen meghajolt, amitől még többet engedett látni egyébként is merész dekoltázsából, és máris erősebbé vált a kíváncsisága a logikus érveknél. Elnyíló szájjal és csillogó szemekkel bámulta a tökéletes alakú, szabályos arcú nőt, felidézte magában a kellemes, lágyan búgó hangot, és azon gondolkodott, hogyhogy nem fedezte még fel a média ezt az énekest, hiszen maga a tökéletesség, ráadásul valami különleges, erotikus kisugárzása van. Miközben lassan elindult, figyelte, ahogy néhány, éppen csak pelyhező bajszú, nyurga férfi egészen közel megy a színpadhoz, és átszellemült tekintettel tapsol, majd kezet csókolva bókol a nőnek. Egyre többen álltak fel éljenezve az asztaloktól, így Castle jobban megszemlélhette az extravagáns figurát. Volt köztük piperkőc ficsúr, majd két méter magas, szűk miniszoknyás, erősen sminkelt, műszempillás izomkolosszus, selyeminges, szivarját rágcsáló, középkorú köpcös és lapos hasát közszemlére tevő, pink színűre festett hajú, neccharisnyás, tinédzsernek látszó lány, de látott szolidan tapsoló,  elegáns öltönyt és méregdrága nyakkendőt viselő férfit, aki vastag arany nyakláncával és hatalmas pecsétgyűrűjével olyan volt, mintha egy Al Capone idejében játszódó film maffiafőnöke lenne, és kiskosztümös, zsabós blúzt és aranykeretes szemüveget viselő nőt is, aki leginkább az ügyvédi irodák titkárnőire hasonlított. Az író szinte itta magába a látványt, és egyre inkább megerősödött benne az elhatározás, hogy ezeket a figurákat egyszer érdemes lenne beleszőnie az egyik regényébe. Némelyikükről a vak is látta, hogy nőként öltözködő és viselkedő férfi, vagy fordítva, de az öltönyös "maffiózó" eredeti neméről csak túlságosan finom, hosszú ujjai, és szép ívű szemöldöke árulkodott. Castle elmosolyodott. - Még szerencse, hogy kiváló megfigyelő vagyok - állapította meg magában elégedetten, miközben az asztalukhoz lassan visszaülő különleges társaság között a színpad felé szlalomozott.

Az énekes még egyszer meghajolt, aztán csípőjét erőteljesen ringatva elhagyta a színpadot, de az író nem esett kétségbe, mert gyerekként mindenféle színházban, előadóhelyeken, klubokban megfordult, amikor anyja nem talált mellé bébiszittert, ő pedig előszeretettel fedezte fel a rejtett zugokat, és a színfalak mögötti érdekes világot, így aztán most is tudta merre menjen. Egy perc múlva már a színpad mögötti folyosón tért ki a szembejövő, társaság útjából, akik mindannyian színes parókát viseltek, fehér tollakból készült boa takarta csaknem csupasz mellüket, mely egészen az ugyancsak fehér neccharisnyás lábukig ért. Castle végigmérte az ezüstszínű bikinibe bujtatott testeket, a hatalmas műszempillákkal ékesített, kékre festett szemeket, az égővörös rúzzsal hangsúlyozott ajkakat, a csilingelő fülbevaló-költeményeket. Kétsége sem volt afelől, hogy nőnek öltözött és sminkelt férfiak tipegnek el mellette magas talpú, csillogó szandáljaikban, miközben izgatott vihogással próbálják oldani a fellépés előtti feszültséget.

- Ó, drágám! Igazi díva voltál! Csodálatos, lenyűgöző, lélegzetelállító - hallatszott ki a egy lelkendező, kissé mézes-mázas, selypítő hang az egyik ajtó mögül. - Kérlek, ne duzzogj! - folytatta bocsánatkérőn. - Tudod, hogy mennem kell, mert meg kell néznem az új táncosokat!

- Menj csak! De ne feledd, nélkülem semmit nem ér a klubod! Miattam jönnek a vendégek, nem pedig a botlábú kis felfedezettjeidért - jött a dühös válasz, de Castle-nek nem volt ideje töprengeni a hallottakon, mert kinyílt az ajtó, és egy alacsony, vékony alkatú, öltönyös férfi lépett ki rajta, és ügyet sem vetve az íróra, sietett a táncosok után.

Castle körbenézett az elnéptelenedett folyosón, aztán finoman bekopogott az ajtón, amin az Isabel Gold név állt, de nem várta meg az invitálást, lassan benyitott.

- Ó! Isabel! Ez káprázatos előadás volt - mondta behízelkedő hangsúllyal, amivel sikerült megelőznie a tükör előtt ülő, dühösen felé forduló énekesnőt, ráadásul szavai láthatóan célba értek, mert a haragos vonások azonnal ellágyultak.

- Jó, hogy van, aki értékeli, mert a menedzserem alig méltatott dicséretre - vonta meg sértetten a vállát, miközben a tükör felé fordult, és újra rúzsozta a száját.  - Bár, a rajongóin egy csokor vörös rózsával szoktak kedveskedni - jegyezte meg rosszallóan.

- Tudja, én most járok itt először - mentegetőzött Castle. - Ha tudtam volna, hogy egy ilyen káprázatos énekesnőt fogok itt látni, akkor rózsacsokorral készültem volna - mérte végig elnyíló ajkakkal, csillogó tekintettel a nő tökéletes alakját.

- Először jár a klubban? - mérte végig érdeklődve Isabel. - Na és mi szél hozta erre?

- Richard Castle vagyok - vette elő legsármosabb mosolyát, miközben bemutatkozott.

- Á, az író? Olvastam magáról - csillant érdeklődés a nő szemében, és alaposan végigmérte a férfit.

- A legújabb könyvemhez gyűjtök anyagot, de nem gondoltam, hogy ilyen csodás élményben lesz részem - hízelgett újra, és a hatás most sem maradt el, mert Isabel, a dicsőségben fürödve, lassan lecsukta óriási műszempillákkal díszített szemét, majd kihívóan Castle-re kacsintott.

- Kis huncut - jelent meg egy csábos mosoly az arcán, ami látni engedte hibátlan fogsorát. - Na és anyagot akar gyűjteni, vagy tapasztalatot? - kérdezte csábító mosolyra húzva vérvörösre festet ajkait.

Castle ilyen helyzetekben megjátszotta a macsót, de a jó megfigyelő észrevehette, hogy mosolya alig észrevehetően feszengővé válik, és elárulja a valódi érzéseit. A tökéletes, nőies domborulatok, a szabályos arc és a kihívó tekintet egyszerre vonzották és hozták zavarba.

- Az egész klub rendkívül ... izgalmas. Régebben is ilyen színvonalas volt a műsor? Úgy hallottam, nemrég volt tulajdonosváltás - próbálta az ügyre terelni a beszélgetést, de szemét nem tudta levenni a mély dekoltázsról.

- Ó, igen, de a régi tulajt, csak a színpadról ismerem  - vonta meg unottan a vállát Isabel. - Engem Marlon szerződtetett.

- Nem énekelt a klubban, amikor az még Eric White-é volt?? - kérdezte csalódottan Castle.

- Jobban szerette, ha Erica-nak szólították - jegyezte meg a nő éllel, aztán gúnyos hangon folytatta. - Szerintem csak azért vette meg a klubot, hogy ő maga is felléphessen. Hah! Énekesnőnek képzelte magát! Ő, aki a legnőiesebb ruhában is csak egy fejletlen kamasz fiúnak látszott! Egészen egyedi hangja volt, na de a megjelenése! Bárhogy igyekeztek a sminkesek és a stylistok, nem tudtak belőle nőt faragni, mindig csak egy transzvesztita maradt - legyintet lekicsinylően. - Egy női ruhába bújt férfi. Az én rajongóimnak jobb ízlése van. Ők szeretik az igazit! Akkoriban még a The Rouge-ban léptem fel, de amikor Marlon megvette a Demonic Angels-t, azonnal kellettem neki. Tudta, hogy sokkal jobb vagyok Erica-nál.

- Marlon Dorn kidobta Eric-et? Bocsánat ... Erica-t?

- Igen, hiszen megkapott engem - húzta ki magát önelégülten. - A pletykák szerint Erica maradni akart, mert annyi pénze sem volt, hogy egy szobát béreljen, az apja meg látni sem akarta.

- De hát akkor adta el a klubot egy kisebb vagyonért! Hogyhogy nem volt pénze?

- A rossz nyelvek szerint valami zűrös ügyei voltak, és tartozott valakinek. Gondolom kifizette az adósságát, és nem maradt semmije - vonta meg közönyösen a vállát, aztán lebiggyesztett ajkakkal, kissé sértetten fordult az íróra. - Azt hittem, azért jött, hogy rólam gyűjtsön anyagot a könyvéhez, nem pedig azért, hogy Erica White anyagi gondjairól faggatózzon.

- Persze, persze - bizonygatta meggyőződéssel bólogatva Castle.

- Szóval ... mi is volt az, amivel elkápráztattam? - mosolygott kacéran az őt méregető férfira. Talán a hangom? - húzta fel vékony, íves szemöldökét. - Vagy a tökéletes alakom? Netán a szemem, vagy a szám?

Castle tekintetét rabul ejtette Isabel dekoltázsa, és az énekes negédes hangja is mintha megdelejezte volna, ezért néhány másodpercig nem reagált a kérdésre. Hirtelen feleszmélt, és nyelt egy nagyot, de érezte, hogy kiszáradt a szája. Zavarában megköszörülte a torkát.

- Khm ... hát ... mindene tökéletes - nyögte ki, miközben megpróbált a duzzadó keblek és az égővörös, telt ajkak helyett, a barna szemekbe nézni.

- Úgy látom, a dekoltázsom varázsolta el igazán - nyújtotta ki a nő hosszú, formás lábát úgy, hogy az előbukkanjon a combközépig felvágott ruha alól, miközben kéjsóvár tekintettel mérte fel a mellette álló, tétován toporgó írót, és hosszú, a rúzsával megegyező árnyalatú, vörös műkörmét finoman végighúzta a férfi combján, akinek egy pillanatra elállt a lélegzete.

- A-az is tökéletes - bólintott Castle meggyőződéssel, aztán elnyíló szájjal nézte, ahogy Isabel feláll, és lassan megfordul. A kecses mozdulatot lágyan hullámozva követte dús, leomló hajkoronája, csípőjét pedig úgy billentette meg, hogy a kerek idomok, amelyekre ráfeszült az arany színű ruha, azonnal odavonzzák a férfi tekintetét. 

- Mindig vonzottak az ilyen mosolygós szemű, csibészes mosolyú, ártatlan tekintetű, férfi testbe bújtatott kisfiúk - búgott Isabel hangja, és olyan közel lépett Castle-höz, hogy az megérezte a bódító parfümillatot, és amikor a nő haja megcsiklandozta az arcát, egy pillanatra behunyta a szemét. - Na, Macifiú, mennyire szeretnél tanulmányozni? - simított végig körmével a férfi arcán, miközben ajkát érzékien résnyire nyitotta.

Castle a helyzetet izgalmasnak érezte, mivel simogatta férfiúi önérzetét, hogy egy tökéletes szépségű nő néhány perc alatt a lábai előtt hever anélkül, hogy de kellett volna vetnie a szellemességét vagy a sármját, ugyanakkor zavarban is volt, mert újra meg újra eszébe jutott Beckett tekintete, és az érzés, ami azóta nem hagyta nyugodni, hogy először azokba a különleges, zöld szemekbe nézett.

- Macifiú? - nevetett fel kényszeredetten.

- Cicafiú is lehetsz, ha azt jobban szereted. Mi az, kis Kandúrom? Csak nem ijedtél meg? - mondta gügyörészve a nő, miközben ujja végigsiklott a férfi száján. - Ó, lehet, hogy te inkább egy Cicuska vagy? - kérdezte negédesen.

- Akkor inkább Macifiú - húzta bosszús grimaszra a száját Castle. Utálta ezt a megszólítást, mivel Meredith, az első felesége szokta így szólítani.

Isabel ujjai lassan az író nyakára vándoroltak, majd lassú, érzéki mozdulattal siklottak lefelé egészen az inge legfelső gombjáig, amikor hangos kopogtatás hallatszott.

Beckett ellépett a bárpulttól, és a közönség sorait kutatva nézett végig a helyiségen, hátha meglátja valahol az írót. Rendkívül érdekes dolgokat tudott meg a szószátyár pultos fiútól, aki a főnökén kívül mindenkiről készségesen pletykált, Eric White-ról éppúgy, mint Isabel Gold-ról és a három transzvesztitáról, akik ledér rendőr-jelmezben előadott táncuk után, éppen most vonultak le a színpadról. Elmosolyodott. Ha Castle tudná, mit tudott meg Isabel Gold-ról, az énekesről, akit olyan áhítattal nézett, nem igyekezett volna annyira, hogy információt szedjen ki belőle. Néhány percig várt, és a furábbnál furább alakokat figyelte, de mivel megunta a várakozást, és az író nem került elő, sóhajtott egyet, és a színpad mögé vezető folyosó felé indult.

A zajra Castle összerezzent, és hirtelen vett egy nagy levegőt, aztán nyelt egyet, Isabel pedig dühös tekintettel fordult a nyíló ajtó felé, amin három, koromfekete hajú, a testet alig takaró, rendőr egyenruhát utánzó jelmezt, és tányérsapkát viselő alak száguldott be. Hatalmas műszempillájuk és erős sminkjük egy pillanatra megtévesztették az írót, de amint jobban megnézte őket, feltűnt neki a keskeny csípő, a túl kockás hasizom, és az erőteljes járomcsont, ami arról árulkodott, hogy nőies megjelenésük ellenére a természet férfinak teremtette őket. Ösztönösen hátrébb lépett, és kimondottan örült, hogy a három amazon egyáltalán nem foglalkozott vele.

- Ó, Isabel! Az élő show-ban még jobban ment minden, mint a próbán! - lelkendezett elváltoztatott, magas hangon, eltúlzott nőies mozdulatokkal gesztikulálva az első belépő. - Marlon is elégedett volt velünk, ugye Mimi? - fordult a mögötte haladóhoz, aki boldog mosollyal az arcán bólogatott. - Á! Vendéged van? - torpant meg, amikor meglátta Castle-t, aztán kéjes mosolyra húzódott lilára rúzsozott szája. - Segítsünk betörni a Mókuskát? - csücsörített cinkosan mosolyogva Isabel-re, aztán kihívóan Castle-re kacsintott. - Minél több érintés, annál nagyobb élvezet! Ugye lányok? - pillantott a másik két rendőrnőnek öltözött táncos felé. 

- Csak lassan Lulu, nehogy elijeszd! - szólalt meg sejtelmesen mosolyogva Isabel. - Azt hiszem, ő még szűz!

- Ne-nem vagyok szűz - dadogta.

- Miért? Voltál már egyszerre négy csodaszép nővel? - húzta végig az ujjait a mellén és a hasán érzéki mozdulattal Lulu. Castle döbbenten kapkodta a tekintetét az egyre közelebb lépő táncosok és az énekesnő között. A csodálatos nőre, Isabel-re pillantott, de aztán fantáziája meglódult, ahogy a három kéjsóvár tekintetű transzvesztitára nézett, és hirtelen úgy érezte, mindjárt megszabadul a vacsorájától. Nyelt egyet, hogy háborgó gyomrát megnyugtassa, és pár másodpercig még képes volt feszengve mosolyogni, de amikor a három transzvesztita simogatni kezdte, és Lulu keze a hasán és a mellkasán, Mimié és a harmadik táncosé pedig a combján és a fenekén kezdett kalandozni, rémülten lépkedett hátrafelé, egészen addig, míg a fésülködőasztalának nem ütközött. Megborzongott a tudatra, hogy férfikezek tapogatják. Segélykérőn nézett Isabel-re, remélve, hogy kihúzza szorult helyzetéből, de az elnevette magát.

- Mi az Macifiú? Neked nem jönnek be a rendőrlányok?