- Ki a fene maga?
Néhány másodpercig csak bámult a hisztérikusan viselkedő nőre, mert még az előző pillanatok hatása alatt állt. Még soha nem érzett olyat, ha egy férfi megcsókolta, mint amit akkor érzett, amikor Castle puha, meleg ajka az övéhez ért. A finom bizsergés mintha egy boldogsághullámot indított volna útjára, ami végigsöpört az összes sejtjén. A szíve olyan vadul dübörgött, hogy önkéntelenül a mellkasára pillantott, nem látszik-e kívülről is minden dobbanás, arca pedig mintha lángolt volna, és nem kellett tükörbe néznie, hogy tudja, elpirult. Még soha nem történt vele meg, hogy az érzelmei annyira eluralkodtak volna a józan esze felett, hogy ne tudta volna kontrollálni a testét, és ez zavarba ejtette.
Amikor Beckett eltávolodott tőle, Castle még dermedten állt egy pillanatig, aztán erőt véve magán, kinyitotta a szemét. Élvezni szerette volna a csodát, de Isabel visszarántotta a valóságba. Észrevette, hogy Beckett a füle mögé tűr egy hajtincset zavarában, amitől csak még jobban láthatóvá vált kipirult arca, és merengő tekintete, de aztán egy pillanat alatt visszaváltozott a 12-es kapitányság nyomozójává, és mintha mi sem történt volna, szigorú hangon szólalt meg.
- Már mondtam. Kate Beckett nyomozó vagyok a New York-i rendőrségtől - emelte már másodszor jelvényét Isabel arca elé.
- És nem mellesleg, egy igazi nő - vigyorodott el Castle, de amikor meglátta Isabel villámokat szóró tekintetét, feszengve hozzátette: - Ahogy maga is.
Az énekest kevésbé izgatta, hogy Beckett valóban rendőr, és tévedett a kilétével kapcsolatban, mint az, hogy a férfi, akit már majdnem teljesen a bűvkörébe tudott vonni, végül a nyomozónőt csókolta meg. Sértette a hiúságát, hogy a szépsége és a tökéletes alakja nem bizonyult elég vonzerőnek, ezért az író felé fordult.
- Akkor miért őt választotta? - kérdezte összeszűkült szemmel.
Castle zavartan pillantott Beckett-re, aki nem vette le a szemét Isabel-ről, de merev testtartása elárulta, hogy feszülten várja a választ.
- Há-hát ... khm ... - köszörülte meg a torkát, hogy egy kis időt nyerjen, mert logikus, hihető választ kellett kitalálnia, mivel nem akarta Kate-t elijeszteni azzal, hogy bevallja, mindennél jobban vágyott arra a csókra. - Szóval ...
- ... mivel velem dolgozik a rendőrségen, rólam száz százalék biztosan tudja, hogy nő vagyok - fejezte be a mondatot Beckett. - Nem mert kockáztatni - tette hozzá kissé gúnyosan.
- Kockáztatni? Én? - nevette el magát kényszeredetten Castle, mert bár megkönnyebbült, hogy Beckett válaszolt helyette a kérdésre, bosszantotta a lekicsinylő hangsúly. - Csak nem akartam, hogy a "hölgyeknek" tévképzeteik legyenek veled kapcsolatban! - mutatott a durcás arcot vágó Lulura és "barátnőire". - Különben is! Mit kockáztattam volna? Isabel egy valódi bombázó! Nézz rá! Ő egy igazi nő! - jelentette ki magabiztosan, miközben újra végigmérte az énekest tetőtől talpig. Elégedetten állapította meg, hogy dicsérő szavai hatására Isabel tekintetéből eltűnt a harag, és arcán újra megjelent a fensőbbséges mosoly, miközben hullámzó mozgással megbillentette a csípőjét, és úgy húzta ki magát, hogy a testhez álló aranyszínű ruha még jobban ráfeszüljön méretes, kerek melleire. A hatás nem is maradt el, mert Castle tekintete önkéntelenül a sokat sejtető dekoltázson állapodott meg.
Beckett lemondóan sóhajtott, és az égnek emelte a szemét. Éppen vett egy nagy levegőt, hogy felvilágosítsa a férfit a tévedéséről, amikor Isabel az íróhoz lépett, és mosolyogva végigsimított ujjával a kissé elnyíló ajkakon.
- Édes kis Macifiú vagy!
- Hát igen, van, akit be tud csapni! Megérte egy kisebb vagyon fizetni Dr. Kellernek a műtétért, ugye? - szólalt meg Beckett, miközben remélte, hogy a pultos fiútól kapott információ megfelel a valóságnak, és az énekest ugyanaz az orvos műtötte, akihez Eric is járt.
Isabel-t mintha áramütés érte volna. Teste megfeszült, arcán groteszk vigyorrá fagyott a fensőbbséges mosoly, a szeme gyűlölettől izzott, amiért a nyomozó leleplezte a titkát.
- Mi? - bámult tátott szájjal az énekesre Castle, amikor néhány másodpercnyi késéssel tudatosultak benne Beckett szavai, aztán megborzongott, amikor felocsúdott a döbbenetből, és rémülten hátrált egy lépést. - Ma-maga fér ... úgy értem ... dadogta hitetlenkedve.
- Nő vagyok - vágta fel büszkén a fejét Isabel, aztán dacos folytatta. - Igen, csúfosan megtréfált a természet, amiért fiú testbe női lélekkel áldott meg. Dr. Keller pedig a legjobb sebész az országban, és örökké hálás leszek neki, amiért megváltoztatta a testemet, és vele az életemet is.
- Akkor most, hogy ezt tisztáztuk, talán rátérhetnénk az ügyre, amiért itt vagyok - váltott témát Beckett, miközben magában jót derülve raktározta el emlékei között a képet, ahogy Castle még pislogni is elfelejt a meglepetéstől, aztán megrázkódik, végül fancsali képet vágva törölgeti zsebkendőjével a száját, amit az imént még Isabel ujjai simogattak. Egyre jobban örült, hogy Castle nem ment vele a pultos fiúhoz, mert akkor nem láthatta volna, ahogy a férfi egója a porba hullik, és ... na igen, nem lett volna alkalma arra sem, hogy megérezze, milyen a férfi csókja. Csak egy pillanatra merengett el, aztán egyszerre vissza is változott nyomozóvá - Önök menjenek az öltözőjükbe, és várjanak meg! - szólt erélyesen a károm transzvesztitára, akik amint megérezték, hogy Isabel számára kínossá vált a helyzet, csendben az ajtó felé osontak, de a felszólításra megtorpantak, aztán ijedten bólintottak, és sietve elhagyták a szobát.
- Hm. Szóval maga tényleg nyomozó, és ismerik egymást Mr. Castle-lel - állapította meg kimérten Isabel, miközben kecses mozdulattal leült egy fotelba. - Na és milyen ügyben nyomoz?
- Eric White ügyében.
- Á, szóval ezért érdekelte magát annyira Erica! - nézett vádlón Castle-re Isabel. - Szóval az egész színjáték erre ment ki? - kérdezte sértődötten.
Beckett szája sarkában egy alig észrevehető mosoly jelent meg.
- Igen, de higgye el, maga teljesen elkápráztatta - mutatott az íróra. - Amit a vonzó külsejéről mondott, azt mind halálosan komolyan gondolta - mondta, és bármennyire szerette volna elrejteni, nem tudta letagadni, milyen jól szórakozik az írón, aki bosszúsan összeszorította száját, és arcára kiült a megsemmisítő vereség kínos érzése.
- Miért érdekli magukat Erica?
- Eric White-ot megölték.
- Szegény Erica! - ejtette ki érzelemmentesen a szavakat Isabel.
Beckett és Castle szeme egyszerre szűkült össze egy pillanatra, aztán az író száján önkéntelenül kicsúszott, amire gondolt.
- Nem is lepődött meg?
- Nézzék! Erica egy édes kislány volt, aki nem tudta felvenni a harcot a környezetével, amikor rájött, hogy rossz testbe született. Sok megvetést és gyűlöletet kell elviselnie egy transznemű embernek, és ő gyenge volt ehhez.
- De hát nekem azt mondta, hogy alig ismerte - jegyezte meg duzzogva Castle.
Isabel elnézően elmosolyodott.
- Azt hitte, csak azért, mert rám villantotta az ártatlan mosolyát, már kiadom egy sorstársamat egy férfinak?
Beckett arcán egy alig látható mosoly suhant át, amikor látta, hogy az író durcásan összeszorítja a száját, amiért újabb csorbát szenvedett az egója, aztán komolyan folytatta.
- Mióta ismerte?
- Két éve keresett fel a The Rouge-ban egy fellépés után. Azt mondta, felnéz rám, és olyan akar lenni, mint én - húzta ki magát önkéntelenül Isabel, amikor felidézte az emléket. - Először csak azért engedtem meg, hogy bejárjon az öltözőmbe, mert imponált, hogy tökéletesnek tart, de néhány hét múlva megszántam. Fiatal volt, össze volt zavarodva, és mindennél jobban vágyott arra, hogy valaki megértse, de visszaélt a bizalmammal. Énekelni kezdett, és hamarosan lehetőséget kapott itt, a Demonic Angels színpadán, hogy női előadóként meghódítsa a közönséget. Nem csinált mást, csak engem akart utánozni - mondta lekicsinylően.
- Sikeres volt énekesként? - kérdezte Castle, mert kíváncsi volt, mennyire változtatja meg Isabel a véleményét, most, hogy nem egy írónak, hanem egy nyomozónak beszél Eric-ről.
- Eleinte igen, bár korántsem annyira, mint én - csukta le hosszú műszempillás szemhéját méltóságteljesen.
- Eleinte? - húzta fel érdeklődve a szemöldökét Beckett.
- Ezt a testet nem tudta utánozni - simított végig a derekán és a csípőjén Isabel. - Egyre gyakrabban fütyülték ki - tette hozzá érezhető gúnnyal a hangában.
- Találkozott vele akkoriban?
- Igen. Amikor meghalt az anyja, megvette a klubot, és eljött, hogy dicsekedjen vele. Azt mondta, megműtteti magát Dr. Kellerrel. Nagyképű volt és pökhendi. Mintha nem is az a fiú lett volna, mint aki egy évvel korábban bekopogott az öltözőm ajtaján - mondta megvetően.
- Mit gondol, mitől változott meg? - kérdezte kíváncsian Castle.
- Hallottam, hogy meghalt az anyja, akiről midig úgy beszélt, mint egy istennőről. Azt hittem, hogy a gyász, vagy az apjával való konfliktusok változtatták meg, ráadásul akkor döntött az átalakító műtét mellett, és a hormonkezelésnek is lehet hatása a hangulatra. Ingerlékeny volt és feszült.
- Akkor találkoztak utoljára?
Isabel néhány másodpercig hallgatott, mintha azt fontolgatná, elmondja-e az igazat-
- Nem - szólalt meg halk, de rendkívül feszült hangon. - Amikor Marlon Dorn megvette a klubot, szerződtetett az esti show-ra.
- Gondolom, Eric ezt nem vette jónéven - jegyezte meg az író.
- Jónéven? - kiáltott fel dühösen Isabel, mivel az emlék hatására elvesztette az önuralmát. - Amikor megjelentem az első próbán, Erica hisztizett, és úgy könyörgött Marlonnak, mintha az élete múlna azon, hogy énekelhessen. Sosem láttam olyannak, mint akkor. Remegett, zavartan tekintgetett jobbra-balra, mintha rettegne valamitől vagy valakitől, és mielőtt elrohan, olyan gyilkos tekintettel nézett rám, mintha én lennék minden bajának az okozója. Akkor láttam utoljára.
- Voltak ellenségei?
- Hm! Nyomozó! A kinti világban nekünk csak ellenségeink vannak! Sokan gyűlölnek minket, mert mások vagyunk, mint a többség, sokan undorodnak tőlünk, és olyan is akad, aki fél, hogy megfertőzzük a másságunkkal - húzta el gúnyosan a száját, aztán elgondolkodva folytatta. - Két héttel ezelőtt veszekedés hangjait hallottam kiszűrődni Hugh Bolton irodájából. Ő a klub menedzsere. Meglepődtem, mert megismertem Erica hangját.
- Hallotta, min veszekedtek?
- Csak annyit értettem, hogy Hugh azt mondta "Értsd meg, nem derülhet ki, mert akkor mindkettőnknek vége!", mire Erica azt kiabálta, hogy őt már semmi sem érdekli, de nem bírja ezt tovább. Aztán az ügyelő a színpadra szólított, én meg nem törődtem tovább velük, és azóta nem hallottam Erica felől.
- Köszönjük, Isabel. Kérem, maradjon a városban! - állt fel Beckett, és az ajtó felé indult, Castle pedig vissza-visszanézve Isabel-re, követte.
- Most komolyan, Beckett! Honnan tudtad, hogy Isabel nem is ... Isabel? - kérdezte még mindig hitetlenkedve, amikor kiléptek a folyosóra, és lépteit szaporázva eredt az öltözők feliratait figyelő nyomozó után.
- Nyomozó vagyok Castle, és az eszemet nem a nadrágomban hordom - pillantott hátra kacéran a nő, és tekintete sokatmondóan a férfi ágyékára vándorolt, mire az vágott egy bosszús grimaszt.
- Mégis, mióta tudtad? - méregette gyanakodva Beckett-et, miközben Luluék öltözőjéhez értek. Nézte a nő huncutul ragyogó szemét, és észrevette a kicsit kárörvendő, elégedett mosolyt átsuhanni az arcán. - Már azelőtt tudtad, hogy beléptél az öltözőbe, igaz? - kérdezte megbántottan, és amikor meglátta, milyen tekintettel pillant rá, már biztos volt a válaszban. Hirtelen hátrahőkölt a felismeréstől. - Te tudtad, hogy Isabel Gold valaha férfi volt, és hagytad volna, hogy megcsókoljon?
Beckett látszólag közönyösen megvonta a vállát, magában azonban élvezte Castle zavarát.
- Nem az számít, hogy mi volt, hanem az, hogy el tudta veled hitetni, hogy ő egy igazi nő. Mellesleg, úgy láttam, nem lett volna ellenedre - nézett kihívóan a kék szemekbe, de nem árulta el, hogy éppen be akarta avatni Isabel titkába, amikor a férfi megcsókolta. Az emlék felkavarta, de igyekezett, hogy ebből semmi ne látszódjon.
Castle egy pillanatig bosszúsan összeszorította a száját, de aztán anélkül, hogy megszakította volna a szemkontaktust, elmosolyodott.
- Végül mégsem csókoltam meg - mondta halkan. Nem akarta azt mondani, hogy "Végül mégsem őt csókoltam meg.", mert hirtelen megérezte a nő feszültségét.
Beckett pontosan tudta, mire céloz a férfi, de nem hagyhatta, hogy észrevegye a zavarát, ezért ellentámadásba lendült.
- Egy transzvesztitáktól és transzneműektől hemzsegő bárban vagyunk. Valld be, féltél, hogy tévedsz! Tudom, hogy csak biztosra akartál menni - mosolygott magabiztosan, aztán hirtelen az öltöző ajtaja felé fordult, és erőteljesen bekopogott rajta, Castle pedig, egy pillanatnyi bosszankodás után, elégedetten elmosolyodott.
Néhány másodpercig csak bámult a hisztérikusan viselkedő nőre, mert még az előző pillanatok hatása alatt állt. Még soha nem érzett olyat, ha egy férfi megcsókolta, mint amit akkor érzett, amikor Castle puha, meleg ajka az övéhez ért. A finom bizsergés mintha egy boldogsághullámot indított volna útjára, ami végigsöpört az összes sejtjén. A szíve olyan vadul dübörgött, hogy önkéntelenül a mellkasára pillantott, nem látszik-e kívülről is minden dobbanás, arca pedig mintha lángolt volna, és nem kellett tükörbe néznie, hogy tudja, elpirult. Még soha nem történt vele meg, hogy az érzelmei annyira eluralkodtak volna a józan esze felett, hogy ne tudta volna kontrollálni a testét, és ez zavarba ejtette.
Amikor Beckett eltávolodott tőle, Castle még dermedten állt egy pillanatig, aztán erőt véve magán, kinyitotta a szemét. Élvezni szerette volna a csodát, de Isabel visszarántotta a valóságba. Észrevette, hogy Beckett a füle mögé tűr egy hajtincset zavarában, amitől csak még jobban láthatóvá vált kipirult arca, és merengő tekintete, de aztán egy pillanat alatt visszaváltozott a 12-es kapitányság nyomozójává, és mintha mi sem történt volna, szigorú hangon szólalt meg.
- Már mondtam. Kate Beckett nyomozó vagyok a New York-i rendőrségtől - emelte már másodszor jelvényét Isabel arca elé.
- És nem mellesleg, egy igazi nő - vigyorodott el Castle, de amikor meglátta Isabel villámokat szóró tekintetét, feszengve hozzátette: - Ahogy maga is.
Az énekest kevésbé izgatta, hogy Beckett valóban rendőr, és tévedett a kilétével kapcsolatban, mint az, hogy a férfi, akit már majdnem teljesen a bűvkörébe tudott vonni, végül a nyomozónőt csókolta meg. Sértette a hiúságát, hogy a szépsége és a tökéletes alakja nem bizonyult elég vonzerőnek, ezért az író felé fordult.
- Akkor miért őt választotta? - kérdezte összeszűkült szemmel.
Castle zavartan pillantott Beckett-re, aki nem vette le a szemét Isabel-ről, de merev testtartása elárulta, hogy feszülten várja a választ.
- Há-hát ... khm ... - köszörülte meg a torkát, hogy egy kis időt nyerjen, mert logikus, hihető választ kellett kitalálnia, mivel nem akarta Kate-t elijeszteni azzal, hogy bevallja, mindennél jobban vágyott arra a csókra. - Szóval ...
- ... mivel velem dolgozik a rendőrségen, rólam száz százalék biztosan tudja, hogy nő vagyok - fejezte be a mondatot Beckett. - Nem mert kockáztatni - tette hozzá kissé gúnyosan.
- Kockáztatni? Én? - nevette el magát kényszeredetten Castle, mert bár megkönnyebbült, hogy Beckett válaszolt helyette a kérdésre, bosszantotta a lekicsinylő hangsúly. - Csak nem akartam, hogy a "hölgyeknek" tévképzeteik legyenek veled kapcsolatban! - mutatott a durcás arcot vágó Lulura és "barátnőire". - Különben is! Mit kockáztattam volna? Isabel egy valódi bombázó! Nézz rá! Ő egy igazi nő! - jelentette ki magabiztosan, miközben újra végigmérte az énekest tetőtől talpig. Elégedetten állapította meg, hogy dicsérő szavai hatására Isabel tekintetéből eltűnt a harag, és arcán újra megjelent a fensőbbséges mosoly, miközben hullámzó mozgással megbillentette a csípőjét, és úgy húzta ki magát, hogy a testhez álló aranyszínű ruha még jobban ráfeszüljön méretes, kerek melleire. A hatás nem is maradt el, mert Castle tekintete önkéntelenül a sokat sejtető dekoltázson állapodott meg.
Beckett lemondóan sóhajtott, és az égnek emelte a szemét. Éppen vett egy nagy levegőt, hogy felvilágosítsa a férfit a tévedéséről, amikor Isabel az íróhoz lépett, és mosolyogva végigsimított ujjával a kissé elnyíló ajkakon.
- Édes kis Macifiú vagy!
- Hát igen, van, akit be tud csapni! Megérte egy kisebb vagyon fizetni Dr. Kellernek a műtétért, ugye? - szólalt meg Beckett, miközben remélte, hogy a pultos fiútól kapott információ megfelel a valóságnak, és az énekest ugyanaz az orvos műtötte, akihez Eric is járt.
Isabel-t mintha áramütés érte volna. Teste megfeszült, arcán groteszk vigyorrá fagyott a fensőbbséges mosoly, a szeme gyűlölettől izzott, amiért a nyomozó leleplezte a titkát.
- Mi? - bámult tátott szájjal az énekesre Castle, amikor néhány másodpercnyi késéssel tudatosultak benne Beckett szavai, aztán megborzongott, amikor felocsúdott a döbbenetből, és rémülten hátrált egy lépést. - Ma-maga fér ... úgy értem ... dadogta hitetlenkedve.
- Nő vagyok - vágta fel büszkén a fejét Isabel, aztán dacos folytatta. - Igen, csúfosan megtréfált a természet, amiért fiú testbe női lélekkel áldott meg. Dr. Keller pedig a legjobb sebész az országban, és örökké hálás leszek neki, amiért megváltoztatta a testemet, és vele az életemet is.
- Akkor most, hogy ezt tisztáztuk, talán rátérhetnénk az ügyre, amiért itt vagyok - váltott témát Beckett, miközben magában jót derülve raktározta el emlékei között a képet, ahogy Castle még pislogni is elfelejt a meglepetéstől, aztán megrázkódik, végül fancsali képet vágva törölgeti zsebkendőjével a száját, amit az imént még Isabel ujjai simogattak. Egyre jobban örült, hogy Castle nem ment vele a pultos fiúhoz, mert akkor nem láthatta volna, ahogy a férfi egója a porba hullik, és ... na igen, nem lett volna alkalma arra sem, hogy megérezze, milyen a férfi csókja. Csak egy pillanatra merengett el, aztán egyszerre vissza is változott nyomozóvá - Önök menjenek az öltözőjükbe, és várjanak meg! - szólt erélyesen a károm transzvesztitára, akik amint megérezték, hogy Isabel számára kínossá vált a helyzet, csendben az ajtó felé osontak, de a felszólításra megtorpantak, aztán ijedten bólintottak, és sietve elhagyták a szobát.
- Hm. Szóval maga tényleg nyomozó, és ismerik egymást Mr. Castle-lel - állapította meg kimérten Isabel, miközben kecses mozdulattal leült egy fotelba. - Na és milyen ügyben nyomoz?
- Eric White ügyében.
- Á, szóval ezért érdekelte magát annyira Erica! - nézett vádlón Castle-re Isabel. - Szóval az egész színjáték erre ment ki? - kérdezte sértődötten.
Beckett szája sarkában egy alig észrevehető mosoly jelent meg.
- Igen, de higgye el, maga teljesen elkápráztatta - mutatott az íróra. - Amit a vonzó külsejéről mondott, azt mind halálosan komolyan gondolta - mondta, és bármennyire szerette volna elrejteni, nem tudta letagadni, milyen jól szórakozik az írón, aki bosszúsan összeszorította száját, és arcára kiült a megsemmisítő vereség kínos érzése.
- Miért érdekli magukat Erica?
- Eric White-ot megölték.
- Szegény Erica! - ejtette ki érzelemmentesen a szavakat Isabel.
Beckett és Castle szeme egyszerre szűkült össze egy pillanatra, aztán az író száján önkéntelenül kicsúszott, amire gondolt.
- Nem is lepődött meg?
- Nézzék! Erica egy édes kislány volt, aki nem tudta felvenni a harcot a környezetével, amikor rájött, hogy rossz testbe született. Sok megvetést és gyűlöletet kell elviselnie egy transznemű embernek, és ő gyenge volt ehhez.
- De hát nekem azt mondta, hogy alig ismerte - jegyezte meg duzzogva Castle.
Isabel elnézően elmosolyodott.
- Azt hitte, csak azért, mert rám villantotta az ártatlan mosolyát, már kiadom egy sorstársamat egy férfinak?
Beckett arcán egy alig látható mosoly suhant át, amikor látta, hogy az író durcásan összeszorítja a száját, amiért újabb csorbát szenvedett az egója, aztán komolyan folytatta.
- Mióta ismerte?
- Két éve keresett fel a The Rouge-ban egy fellépés után. Azt mondta, felnéz rám, és olyan akar lenni, mint én - húzta ki magát önkéntelenül Isabel, amikor felidézte az emléket. - Először csak azért engedtem meg, hogy bejárjon az öltözőmbe, mert imponált, hogy tökéletesnek tart, de néhány hét múlva megszántam. Fiatal volt, össze volt zavarodva, és mindennél jobban vágyott arra, hogy valaki megértse, de visszaélt a bizalmammal. Énekelni kezdett, és hamarosan lehetőséget kapott itt, a Demonic Angels színpadán, hogy női előadóként meghódítsa a közönséget. Nem csinált mást, csak engem akart utánozni - mondta lekicsinylően.
- Sikeres volt énekesként? - kérdezte Castle, mert kíváncsi volt, mennyire változtatja meg Isabel a véleményét, most, hogy nem egy írónak, hanem egy nyomozónak beszél Eric-ről.
- Eleinte igen, bár korántsem annyira, mint én - csukta le hosszú műszempillás szemhéját méltóságteljesen.
- Eleinte? - húzta fel érdeklődve a szemöldökét Beckett.
- Ezt a testet nem tudta utánozni - simított végig a derekán és a csípőjén Isabel. - Egyre gyakrabban fütyülték ki - tette hozzá érezhető gúnnyal a hangában.
- Találkozott vele akkoriban?
- Igen. Amikor meghalt az anyja, megvette a klubot, és eljött, hogy dicsekedjen vele. Azt mondta, megműtteti magát Dr. Kellerrel. Nagyképű volt és pökhendi. Mintha nem is az a fiú lett volna, mint aki egy évvel korábban bekopogott az öltözőm ajtaján - mondta megvetően.
- Mit gondol, mitől változott meg? - kérdezte kíváncsian Castle.
- Hallottam, hogy meghalt az anyja, akiről midig úgy beszélt, mint egy istennőről. Azt hittem, hogy a gyász, vagy az apjával való konfliktusok változtatták meg, ráadásul akkor döntött az átalakító műtét mellett, és a hormonkezelésnek is lehet hatása a hangulatra. Ingerlékeny volt és feszült.
- Akkor találkoztak utoljára?
Isabel néhány másodpercig hallgatott, mintha azt fontolgatná, elmondja-e az igazat-
- Nem - szólalt meg halk, de rendkívül feszült hangon. - Amikor Marlon Dorn megvette a klubot, szerződtetett az esti show-ra.
- Gondolom, Eric ezt nem vette jónéven - jegyezte meg az író.
- Jónéven? - kiáltott fel dühösen Isabel, mivel az emlék hatására elvesztette az önuralmát. - Amikor megjelentem az első próbán, Erica hisztizett, és úgy könyörgött Marlonnak, mintha az élete múlna azon, hogy énekelhessen. Sosem láttam olyannak, mint akkor. Remegett, zavartan tekintgetett jobbra-balra, mintha rettegne valamitől vagy valakitől, és mielőtt elrohan, olyan gyilkos tekintettel nézett rám, mintha én lennék minden bajának az okozója. Akkor láttam utoljára.
- Voltak ellenségei?
- Hm! Nyomozó! A kinti világban nekünk csak ellenségeink vannak! Sokan gyűlölnek minket, mert mások vagyunk, mint a többség, sokan undorodnak tőlünk, és olyan is akad, aki fél, hogy megfertőzzük a másságunkkal - húzta el gúnyosan a száját, aztán elgondolkodva folytatta. - Két héttel ezelőtt veszekedés hangjait hallottam kiszűrődni Hugh Bolton irodájából. Ő a klub menedzsere. Meglepődtem, mert megismertem Erica hangját.
- Hallotta, min veszekedtek?
- Csak annyit értettem, hogy Hugh azt mondta "Értsd meg, nem derülhet ki, mert akkor mindkettőnknek vége!", mire Erica azt kiabálta, hogy őt már semmi sem érdekli, de nem bírja ezt tovább. Aztán az ügyelő a színpadra szólított, én meg nem törődtem tovább velük, és azóta nem hallottam Erica felől.
- Köszönjük, Isabel. Kérem, maradjon a városban! - állt fel Beckett, és az ajtó felé indult, Castle pedig vissza-visszanézve Isabel-re, követte.
- Most komolyan, Beckett! Honnan tudtad, hogy Isabel nem is ... Isabel? - kérdezte még mindig hitetlenkedve, amikor kiléptek a folyosóra, és lépteit szaporázva eredt az öltözők feliratait figyelő nyomozó után.
- Nyomozó vagyok Castle, és az eszemet nem a nadrágomban hordom - pillantott hátra kacéran a nő, és tekintete sokatmondóan a férfi ágyékára vándorolt, mire az vágott egy bosszús grimaszt.
- Mégis, mióta tudtad? - méregette gyanakodva Beckett-et, miközben Luluék öltözőjéhez értek. Nézte a nő huncutul ragyogó szemét, és észrevette a kicsit kárörvendő, elégedett mosolyt átsuhanni az arcán. - Már azelőtt tudtad, hogy beléptél az öltözőbe, igaz? - kérdezte megbántottan, és amikor meglátta, milyen tekintettel pillant rá, már biztos volt a válaszban. Hirtelen hátrahőkölt a felismeréstől. - Te tudtad, hogy Isabel Gold valaha férfi volt, és hagytad volna, hogy megcsókoljon?
Beckett látszólag közönyösen megvonta a vállát, magában azonban élvezte Castle zavarát.
- Nem az számít, hogy mi volt, hanem az, hogy el tudta veled hitetni, hogy ő egy igazi nő. Mellesleg, úgy láttam, nem lett volna ellenedre - nézett kihívóan a kék szemekbe, de nem árulta el, hogy éppen be akarta avatni Isabel titkába, amikor a férfi megcsókolta. Az emlék felkavarta, de igyekezett, hogy ebből semmi ne látszódjon.
Castle egy pillanatig bosszúsan összeszorította a száját, de aztán anélkül, hogy megszakította volna a szemkontaktust, elmosolyodott.
- Végül mégsem csókoltam meg - mondta halkan. Nem akarta azt mondani, hogy "Végül mégsem őt csókoltam meg.", mert hirtelen megérezte a nő feszültségét.
Beckett pontosan tudta, mire céloz a férfi, de nem hagyhatta, hogy észrevegye a zavarát, ezért ellentámadásba lendült.
- Egy transzvesztitáktól és transzneműektől hemzsegő bárban vagyunk. Valld be, féltél, hogy tévedsz! Tudom, hogy csak biztosra akartál menni - mosolygott magabiztosan, aztán hirtelen az öltöző ajtaja felé fordult, és erőteljesen bekopogott rajta, Castle pedig, egy pillanatnyi bosszankodás után, elégedetten elmosolyodott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése