Nyelt egyet, és megpróbált a regény
szövegére koncentrálni, amikor hirtelen úgy érezte, mintha földrengés
lenne: az épület érezhetően megingott.
Castle széttárt karokkal, terpeszállásba lépve próbálta megtartani az egyensúlyát, aztán ijedten pillantott Kate-re. Meg akarta nyugtatni, ezért a fiókos szekrényhez lépett, ahova a nő a beszélő fordítógépet dugta, és rövid kutatás után győzelemittasan a magasba emelte a kis gépet, aztán Kate bosszús fújtatása ellenére pötyögni kezdett rajta.
- Ez csak egy kis széllökés - szólalt meg a géphang, Castle pedig felnézett, és reménykedve várta a megerősítést, hogy valóban csak a rendkívüli erejű széltől lengett ki a meglehetősen magas épület.
- Te hitted el, hogy csak egy gyenge, vagy közepes erejű hurrikán jön - vonta meg a vállát közönyösen Kate, bár a látszólagos nyugalmat alig bírta magára erőltetni - és ha jól emlékszem, te akartál itt maradni és hurrikánvadászt játszani - villant kihívóan a szeme, mire a férfi vágott egy grimaszt, aztán aggódva lépett közelebb az ablakhoz.
- Még sosem láttam ilyennek a tengert - írta, miközben rácsodálkozott a rendkívüli látványra. - Bár, talán biztonságosabb egy természetfilmben nézni egy ilyet - intett a háborgó óceán felé a fejével.
Kate komótosan felkelt a kanapéról, és Castle mellé állva lenézett a hatalmas vízfelületre. Az ablaküvegen végigzúduló esőfüggönyön át is láthatóak voltak a hihetetlenül magas hullámok, amelyek feléjük közeledve lassan emelkedtek, aztán a felső részük előrebukott, és belecsapódott az alsó, nyugodtabb vízfelszínbe, aztán hatalmas, felhabzó áradatként zúdult ki a partra. A szél olyan irdatlan erővel süvített, amit eddig el sem tudtak képzelni.
Kate átment a hálószobába, ahonnan belátta a város egy részét. Megdöbbenve figyelte, ahogy a pálmafák leveleit leszabja a szél, megtépázza az épületek tetőszerkezetét, és magával repít minden mozdítható tárgyat. Ami igazán félelmetessé tette a vihart, az a partra zúduló víz nagysága és ereje volt. A máskor békés parti sávot szinte letarolták a szárazföldre betörő hullámok. Ahol előző nap még gyönyörű, gondozott parkok, kávézók és éttermek sora állt, most a földdel vált egyenlővé minden. Hordaléktól zavaros víz kavargott mindenütt, felszínén az összedőlt vagy megrongált épületek darabjai, berendezései, használati tárgyak és törmelék lebegett.
- Olyan, mint egy katasztrófafilm - hallotta meg Kate a mögé lépő író kezében levő fordítógép hangját.
- Ez a valóság, Castle - figyelmeztette éllel.
A férfi nyelt egyet, és bár a szemében a csodálat és az izgalom mellett megjelent a félelem, ez utóbbi érzést nem oszthatta meg a nővel, elvégre ő akart a szigeten maradni.
- Lehet, hogy tévedtek a meteorológusok - húzta el a száját Kate, és csak remélni tudta, hogy a recepciós szerint varázslatos szálloda kibírja a természet erőinek gonosz játékát. Gondolatait a telefonja csengése meg zavart, aminek most különösen örült, mert az, hogy még egyáltalán működött a mobil hálózat, azt jelentette, hogy a sziget más részein nem ilyen nagy a vihar. Az öröme azonban hamar tovaszállt, amikor meghallotta Espo alig hallható, szakadozó hangját. Csak nagy nehezen tudták kivenni a recsegés-ropogásból a szavait.
- Megjött a videó ... Marion váltotta ki a nyugtatót ... Anton szállás... recepciós felismerte ... a szőke parókás képről ... A rendőrségen vagyunk. Nem tudunk ... - kiabálta a nyomozó.
- Ebben a viharban nem tud megszökni - mondta Kate, de mivel Espo nem reagált rá, hangosabban megismételte a mondatot.
- El... a bizonyítékot. Van ... rendőr a szállodá... letartóz... lezárnia a szob... - hallották egyre szakadozottabban Javi hangját, aztán a készülék teljesen néma lett.
Kate megpróbálta visszahívni a nyomozót, de hamar feladta a próbálkozást, mert egyértelmű volt, hogy a vihar győzött a telefonhálózattal szemben. Néhány másodpercig elgondolkodva nézte a használhatatlan készüléket, aztán Castle-re pillantott. A férfi töprengő arcot vágott, és bár szeme élénken csillogott, csalódottan ingatta a fejét.
- Mi az Castle? Nem is örülsz? Bejött az elméleted!
Az író elégedetten elmosolyodott, de a következő pillanatban elhúzta a száját, és írni kezdett a gépén.
- Ha a regényemben a barátnő lenne a gyilkos, senki nem venné a könyveimet. Akkor most megyünk, és letartóztatjuk? - csillogott újra izgatottan a szeme.
- Nem Castle, mi nem tartóztatjuk le - hűtötte le Beckett. - Megkeressük a szálloda rendőrét vagy biztonsági emberét, mert velünk ellentétben, neki joga van intézkedni Marion ellen - mondta, miközben az ajtó felé indult. Apró kis mosoly jelent meg a szája sarkában, amikor meghallotta a férfi szaporázó lépteit a háta mögött.
Ahogy kiléptek a folyosóra, azonnal megérezték a kitörő pánik előszelét. Mire elértek a biztonsági főnök irodájáig, találkoztak riadt tekintetű fiatal párral, síró, ijedt kisgyereküket szorongató anyával, dühöngő idős férfival, aki folyamatosan az előrejelzést készítő meteorológusokat és a médiát szidta. Mindenki a recepció felé tartott, leginkább azért, hogy megtudják, a szálloda melyik részében lehetnének a legnagyobb biztonságban. Időbe telt, mire az egyetlen rendőrt előkerítették, akinek hirtelen annyi dolga akadt, mint máskor egy év alatt. Beckett bemutatkozott, és éppen vázolni akarta a helyzetet, amikor az alacsony, ötvenes évei végén járó, pocakos férfi a szavába vágott.
- Hívtak a kapitányságról. Parancsot kaptam, hogy tartóztassam le Marion Hartnett-et, és zárjam le a szobáját, nehogy meg tudjon semmisíteni valamit, ami bizonyíték lehet egy gyilkossági ügyben. Azt is mondták, hogy várjam meg magukat - pislogott zavartan, aztán lekapta aranykeretes szemüvegét, és idegesen törölgetni kezdte a zsebkendőjével.
Kate sejtette, hogy Miguel Sanchez karrierjének csúcsát a besurranó tolvajok elfogása jelenthette, és még sosem vett részt gyilkossági ügyben, de nem akarta éreztetni a férfival a hozzá nem értését.
- Megengedné, hogy magával tartsunk? Tudja, a férjem krimiíró, és odavan a letartóztatásokért - mutatott Castle-re, aki felhúzta a szemöldökét, és felöltötte legmegnyerőbb mosolyát.
- Hát, nem bánom, elvégre maga egy gyilkossági nyomozó - mondta közönyösen a férfi, miközben feltette a szemüvegét, de Kate figyelmét nem kerülte el, hogy egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját.
Tíz perc múlva már Marion szobája előtt álltak. Sanchez őrmester idegességében a derékszíját igazgatta, aztán egyik kezével önkéntelenül végigsimított a pisztolytáskáján, a másikat végighúzta verejtékcseppes homlokán. Vett egy mély lélegzetet, és végre bekopogott az ajtón.
Marion Hartnett meglepődve nézett végig a három emberen, aztán mosolyt erőltetett az arcára. és beljebb tessékelte őket.
- Elfogták Anton gyilkosát? - kérdezte ártatlan arccal.
- Hát, tulajdonképpen épp most fogjuk el! - mosolygott jelentőségteljesen Beckett Marionra, aki néhány másodpercig állta a tekintetét, aztán Sanchez őrmesterre nézett. A férfi elkezdte a letartóztatás hivatalos szövegét, amikor mindannyiuk meglepetésére a lány néhány lépéssel az ajtónál termett, miközben felkapta a táskáját.
Kate eszmélt elsőnek, de mire ki tudta kerülni a tétován toporgó, meglepett Sanchez-t, és kilépett a folyosóra, sehol sem látta Marion-t. A lift felé pillantott, de az éppen felfelé közeledett, tehát a lány biztosan nem azzal menekült. Látta, hogy Sanchez őrmester megpróbál segítséget hívni, de azt is, hogy milyen remegő kézzel szorongatja az adóvevőt, amiből azonnal tudta, hogy nem számíthat a férfira. A lépcsőház felé indult. Hallotta a néhány emelettel lejjebb kopogó cipők hangját, maga mögött pedig, ahogy Castle kapkodja a levegőt. Azt azonban nem vette észre, hogy a Marion szobája melletti ajtó résnyire nyílik, és egy rideg szempár feszülten figyeli őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése