Változatok egy témára 8/73

Amikor az utolsó gézdarabot is lefejtette, kétségbeesett arccal meredt a fiolára, a steril csomagolásban levő fecskendőre és az injekciós tűre.

Pislogott néhányat, mintha nem akarna hinni a szemének, aztán nyelt egyet. Az orvos megérezhette a bizonytalanságát, mert határozott hangon lekiabált.

- Antibiotikumot és fájdalomcsillapítót kell kapnia. Nagy a fertőzésveszély, és komoly fájdalmai lehetnek! Be kell adnia őket!

Castle bólintott, mert tudta, hogy a férfinak igaza van, csak azt nem tudta, hogyan lesz képes egy tűt beleszúrni Kate-be. A zseblámpát a nő felé fordította. Minden reménye szertefoszlott, hogy megúszhatja a számára oly félelmetes műveletet, amikor meglátta a fájdalmat a sápadt arcon, és az átvérzett kötéseket szorító kezet. Ráadásul néhány perce Kate még élénk és magabiztos volt, most pedig újra erőtlenül, a fájdalommal küszködve feküdt a törmeléken.

- Castle - suttogta elhaló hangon. - Fogadj ... szót!

Az író Kate mellé térdelt, végigsimított az arcán, és szomorkásan elmosolyodott.

- Szót fogadok - ígérte - de segítened kell - tette hozzá, amikor észrevette, hogy a nő szemei lassan lecsukódnak. Hirtelen arra gondolt, Kate-nek talán könnyebb lenne elviselni ezt a helyzetet az öntudatlanság állapotában, mégis megnyugtatta, hogy a nő tudatánál van. 

- A farizomba, vagy a combizomba kell juttatni a hatóanyagot - hallotta meg az orvos hangját. 

- Tudom - gondolta bosszankodva Castle, mivel az elmúlt években számtalanszor kapott injekciót, pontosan tudta, hova kell beadni.

Végignézett Kate-en, aztán a kis csomagot letette egy sima betondarabra. Ekkor szembesült azzal, hogy mennyire remeg. Fázott és félt. Rettegett, hogy Kate-nek komolyabb baja lesz, ha nem tudják időben kórházba juttatni, ha nem tud rajta segíteni, és attól is, hogy fájdalmat kell neki okoznia. Miközben kigombolta a nő farmerjét, a mozdulat emlékeket villantott fel.

- Szeretem, amikor vetkőztetsz - szólalt meg halkan Kate, mintha csak kitalálta volna a férfi gondoltait.

- Jobban szeretlek más miatt vetkőztetni - suttogta kényszeredett mosollyal a száján Castle, mert látta, hogy Kate gyenge ugyan, és nehezére esik éber maradni, de az kissé megnyugtatta, hogy van ereje kizökkenteni őt a félelem fogságából egy pajkos megjegyzéssel. - Meg tudod emelni kicsit a csípőd? - kérdezte aggódva, és fel sem tűnt neki, hogy erőlködve ugyan, de hallhatóan tudta kiejteni a szavakat.

Kate összeszorította a fogát, és miközben centimétereket mozdult, megpróbálta uralni az oldalában érzett hasogató fájdalmat. Nem akart gyengének látszani. Amikor magához tért, nem érzett komoly fájdalmat, de aztán hamar felmérte, hogy a lövés okozta sebek nyugalomban csak tompán fájnak, de amint megmozdul, mintha kést forgatnának bennük, és a vérveszteségtől olyan gyenge, hogy az is nagy erőfeszítésébe került, hogy a szemhéja ne maradjon csukva minden pislantás után. Nem akarta halálra rémíteni Castle-t, akin látszott, hogy az elmúlt órákban megjárta a poklot, kimerült, és rettentően fázik, ráadásul azt várják tőle, hogy győzze le a félelemét, és injekciót adjon be neki. Szeretett volna többet segíteni neki, de az ájulás határán csak arra volt képes, hogy valamennyire eltitkolja a fájdalmát és a gyengeségét a férfi elől.

Castle szeme egy pillanatig megállt a fekete, csipkés szélű bugyin, ami kiemelte a nő tökéletes alakját, kerek, nőies csípőjét, lapos, izmos hasát. Más körülmények között igencsak érzéki gondolatokat ébresztett volna benne a látvány, de most csak félelmet érzett. Önkéntelenül végigsimított Kate bársonyos tapintású combján. Nem akarta feleslegesen mozgatni a nőt, és újabb fájdalmat okozni neki, ezért úgy döntött, hogy a combizom lesz a megfelelő hely az injekcióra. Újra nyelt egyet, aztán nagyot sóhajtott, és felvette a földről az orvostól kapott csomagot. Miközben kivette a steril csomagból az injekciós tűvel felszerelt fecskendőt, megrázkódott. Tudta, hogy nem azért futott rajta végig a hideg, mert fázik, hanem mert még sosem fogta a kezében félelme tárgyát. Alig hallható nyögés ütötte meg a fülét, ami kizökkentette a kellemetlen emlékekből, amit a tű látványa hozott felszínre. Kate-re pillantott, és már nem érdekelte a kis orvosi eszköz, csak az, hogy minél gyorsabban segítenie kell. Letörte az ampulla nyakát, lassan felszívta a hatóanyagot, majd felfelé tartotta  injekciót, kicsit megpöckölte, ahogy a nővérektől és Lanie-től szokta látni, és figyelte, ahogy az apró buborékok a fecskendő tetejére vándoroltak.

- Jól csinálja, de most nyomja ki belőle a levegőt - kiabálta az orvos éppen akkor, amikor Castle elvégezte a műveletet.

- Tudom - morogta maga elé bosszúsan. Tudta, hogy az orvos csak jót akar, mégis idegesítette a kioktató hangnem, bár valószínűleg egészen mástól volt ideges.

Elérkezett a pillanat, amikor bele kellett volna szúrnia Kate combjába a tűt, és belefecskendezni a gyógyszert az izomba. Behunyta a szemét, és megpróbált úrrá lenni keze remegésén. Beleborzongott a gondolatba, hogy megtegye a gyors, határozott mozdulatot. Ugyanazt élte át, mint amikor ő kapott injekciót. Élénk képzelete most inkább átok volt, mint áldás. Látta, ahogy a ferdére vágott tűhegy szétroncsolja a hámsejteket, befurakodik a zsírsejtekbe, amik úgy pukkannak szét sikoltva, mint a léggömbök, aztán behatolnak a hosszúkás, vörös izomsejtekbe, amelyek fájdalmasan húzódnak össze.

Kate szemhéjai résén át figyelte a férfit, aki összeroskadva térdelt mellette, kezében a felfelé tartott injekciós tűvel, és olyan arcot vágott, mint egy kétségbeesett kisfiú, aki mindjárt elsírja magát. Éppen erőt akart venni magán, hogy biztassa, amikor a férfi kinyitotta a szemét, amiben olyan elszántság tükröződött, hogy Kate arcán átsuhant egy mosoly.

- Nem fog fájni, Castle - szólalt meg, hogy erőt adjon a férfinak, de úgy tűnt, mintha azt inkább elbizonytalanították volna a szavai.

- Mindig fáj - mondta letörten, aztán összeszedte minden bátorságát, és a nő combja felé fordította a tűt. Összeszorította a száját, és összehúzott szemmel próbált koncentrálni, amikor rájött, hogy azt sem tudja, hogy a combizom melyik részébe kell szúrnia a tűt. Dühösen fordult a mennyezet felé.

- Na, most segítsen! - kiáltotta volna szíve szerint az orvosnak, de csak kérdőn nézett felfelé, miközben kezét a szeme elé tartotta, hogy megvédje a lefelé világító zseblámpa fénysugaraitól.
- Elnézést - mentegetőzött Dr. Perez, amikor rájött, hogy pont az író szemébe világít, és a lámpát Kate-re irányította. - Keresse meg a comb közepét a test első oldalán, és attól a ponttól kissé oldalra kell beadni az injekciót.

Castle-nek kicsit ködös volt a meghatározás, ezért bizonytalanul rábökött Kate combján egy pontra, és kérdőn felpillantott.

- Igen, ott jó lesz. Fertőtlenítse le a bőrt! A csomagban volt fertőtlenítő - mondta az orvos, és megvárta, amíg Castle végzett, csak utána folytatta. - Az izomra merőlegesen, mélyen és határozottan szúrja az izomba, mert ha lassan nyomja a tűt, akkor nagyon fáj, és még a roszogást is hallani, ahogy ... 

Castle dühösen felemelte a kezét, hogy csendre intse az orvost, mielőtt az pontos leírást adott volna, mert az elképzelt jelenettől már émelyegni kezdett. Az elmúlt órák eseményei és félelmei nem tettek jót a türelmes énjének, de tudta, hogy szüksége van az orvosra, ezért egy pillanatra behunyta a szemét és vett egy mély lélegzetet, hogy nyugalmat tudjon magára erőltetni.
Az orvos elhallgatott. Most gondolt csak bele, mit élhet át a mélyben rekedt férfi.

- Meg tudja csinálni.  - közölte olyan magabiztosan, mintha csak azt mondaná, hogy a hétfő után kedd következik. - Képzelje el, hogy egy narancsba akar szúrni egy tűt, de nem a héj felszínébe, hanem mélyebbre, a gyümölcshúsba.

Castle sóhajtott egyet. Kate élete talán a kezében van, és ez nem játék, itt nem lehet hibázni vagy passzolni. Nem akart Kate arcára nézni. Tekintetét a hosszú, izmos combnak arra a pontjára szegezte, amit az előbb az orvosnak mutatott. Észre sem vette, hogy még levegőt sem vesz, csak felemelte az injekciót, és lendítette a kezét. 

Kate és az orvos is majdnem fellélegzett, hogy Castle le tudta győzni a félelmét és sikerrel jár, de az utolsó pillanatban, amikor a tű a bőr közelébe ért, az író mozdulata megállt.

- Jézusom! - nyögte fájdalmas arccal. - Ne-nem tudom megtenni.

- Castle - szólalt meg Kate meleg hangon, és gyengéden megfogta a férfi kezét. - Nem ismerek nagyszerűbb férfit nálad.

- Talán csak kevés férfit ismersz - formálta hangtalanul a szavakat keserű mosolyra húzva a száját, bár végtelenül jólestek neki a nő szavai. Hirtelen úgy érezte, ki kell érdemelnie, hogy Kate valóban nagyszerű férfiként gondoljon rá. Vett egy nagy levegőt, és minden elszántságát, akaraterejét, és bátorságát összeszedve beleszúrta az izomba a tűt. - Si-sikerült! - nézte döbbenten Kate combját.

- Oké, akkor most lassan és egyenletes erővel nyomja bele a hatóanyagot! - hallotta meg az orvos hangját.

Castle bólintott, miközben kapkodva vett néhány mély lélegzetet, hogy összevissza kalimpáló szívét ütemes dobogásra bírja. Óvatosan nyomni kezdte a fecskendőt, és feszülten figyelte, ahogy a folyadék lassan eltűnik belőle. Amikor kihúzta a tűt, aggódva Kate-re nézett, mert feltételezte, hogy fájdalmat okozott, de meglepetésre a nő tekintetéből szerelem és büszkeség áradt.

- Ilyen jól még senki nem adott be injekciót - füllentette Kate, aztán megkönnyebbülten becsukta a szemét.

Castle egy tiszta gézdarabot nyomott a szúrás helyére, aztán az ölébe fektette Kate-t, és szorosan átölelte. Pár pillanatra a győzelem mámorító érzése árasztotta el. Már nem remegett.

Fél óra múlva a felettük levő emelet mintha nyüzsgő méhkassá változott volna. Castle elképzelni sem tudta, hogy Espo és Ryan hogyan kerítettek a hurrikán kellős közepén ennyi idő alatt köteleket, hordágyat és egy sereg segítőkész embert. Két férfi leereszkedett hozzájuk, Kate-et egy speciális hordágyra fektették, hasonlót ahhoz, mint amit a hegyi mentők használnak, és néhány perc alatt felhúzták, aztán Castle-re is hevedert csatoltak, hogy kiszabadítsák. Mire az író felért, Dr. Martin Perez már Kate hordágya mellett guggolt, és a nőt vizsgálta, Espo pedig éppen azt magyarázta, hogy egy rendőrségi terepjárót tudott szerezni, amivel eljuttathatják a nőt a kórházba.  Hozzájuk rohant.

- Sok vért vesztett, de kapott gyógyszert. Nem lesz baj - nézett fel rá a fiatal orvos. - Az életfunkciói rendben vannak, de minél előbb kórházba kell juttatni.

Castle úgy érezte, mintha egy hatalmas kő gördült volna le a szívéről csak azért, hogy egy másiknak átadja a helyet. 

- Hallottad, Castle? - szólalt meg gyenge hangon, halványan mosolyogva Kate - Kaptam gyógyszert, nem lesz baj.

Az író nézte a hófehér arcot, a vértelen ajkakat, és összeszorult a szíve. Kate még ebben a helyzetben is őt biztatja, pedig miatta kerültek ebben a helyzetbe. Nem szabadott volna, hogy ez történjen a nászútjukon! Sóhajtott egyet.

- Köszönöm - suttogta őszinte hálával az orvos felé fordulva.

- Ez jól fog jönni - hallotta meg Ryan hangját, aztán érezte, hogy valaki egy puha takarót terít a hátára.

- Kösz! - mosolygott hálásan a két nyomozóra.

- Ugyan - vonta meg a vállát Espo. - Ti mindig bajba keveredtek, mi meg megmentünk benneteket - pillantott cinkosan Ryan-re, aki egyetértőn bólogatott.

Castle töprengve összevonta a szemöldökét, de hirtelen nem tudott visszavágni.

- Nana! Volt azért az fordítva is - hallották meg Kate hangját, aki nem nyitotta ki a szemét, de le akarta törni a fiúk hencegését. - Jeges víz, térden lövés - emlékeztette a két férfit arra a pillanatra, amikor Lockwood karmai közül kimentették őket.

Castle elvigyorodott, Ryan és Espo pedig vágott egy bosszús grimaszt, amiért nem tudtak győzelmet aratni, aztán intézkedni kezdtek, hogy két barátjuk mielőbb eljusson a kórházba.