Castle hunyorogni kezdett, aztán a
karjaiban tartott nőre nézett. Egy szerelemmel teli, ragyogó szempár
nézett rá, meleg tekintettel.
A következő pillanatban újra beborította őket a sötétség, és a barnába hajló szemek ragyogása kihunyt. Vett egy nagy levegőt, hogy legalább egy suttogást ki tudjon préselni, amikor meghallotta Kate halk hangját.
- Castle, jól vagy?
A megkönnyebbülés szétáradt a testében, és boldogan elmosolyodott a sötétben. Mintha egy hatalmas kőtömb gördült volna le a mellkasáról, és hagyná szabadon lélegezni. Vett egy nagy levegőt. Nem értette miért, de hirtelen remegni kezdett, és egy könnycsepp lassan végigcsorgott az arcán. Ha Kate magához tért, akkor nem lehet olyan nagy a baj, és talán nem fáj semmije, ha az az elsőm kérdése az, hogy ő hogy van. Sok mindent elárult a kapcsolatukról, hogy ebben a helyzetben őt félti, és nem magával foglalkozik. Gyengéden magához szorította, és egy nagyot sóhajtott.
- Meglőttek, Kate - nyögte ki nehezen, de csak akkor jött rá, hogy kétértelmű választ adott a nő kérdésére, amikor megérezte, hogy Kate mocorogni kezd az ölében. - Ne, ne! Nem ... engem. Téged ... lőttek meg. Ne ... mozogj! - préselte ki nehezen a szavakat. Érezte, hogy Kate egy másodpercre mozdulatlanná válik, aztán kezével kezdi végigtapogatni a testét.
- Kijött a golyó, és nem hiszem, hogy nagy kárt tett bennem - állapította meg az öndiagnózist Kate. A sötétben nem látta, hogy Castle bosszúsan összeszorítja a száját, és az égnek emeli a szemét, ahogy ő szokta, ha valami sületlenséget mondott a férfi. - Marion és a támadó? - kérdezte.
- A tö-törmelék ... alatt.
- Ó - lepődött meg a nyomozó, de megnyugodva vette tudomásul, hogy legalább egy újabb támadástól nem kell tartaniuk.
- Sok ... vért ... vesztettél. Ne mozogj! - próbálta szigorúan kiejteni a nehezen kiejtett szavakat az író, amikor megérezte, hogy Kate finoman végigsimít ujjaival az arcán.
- Elállítottad a vérzést. Már nincs semmi baj - hallotta a magabiztos, megnyugtató szavakat, bár hihetetlen volt, hogy valóban jól legyen a nő, amikor órákig volt eszméletlen a lövés után.
- Ne mozogj! - ismételte meg, nehogy Kate sebei újra vérezni kezdjenek a hevenyészett kötés alatt. - Sokáig ... eszméletlen ... voltál. Nem ... tudunk ... innen ... kijutni.
Kate nem mozdult. Próbálta összerakni a férfitől hallottakat. Emlékezett mindenre, ami a lövés előtt történt, de nem érette, miért vesztette el az eszméletét, ha a sérülése nem olyan súlyos. Vagy nagyobb a baj, mint amilyennek érzi? Égett az oldala és gyengének érezte magát, de semmi egyebet nem érzett. Próbálta felmérni a helyzetüket. Tényleg régóta lehetett öntudatlan, mert már sötét volt, a mennyezet egy része leszakadt, kinn még tombolt a vihar, a mélyből pedig vízcsobogást hallott. Megtapogatta földet, és megállapította, hogy egy törmelékhalom tetején fekszik Castle ölében. Érezte, hogy a férfi nadrágja csurom víz, nincs rajta ing, mert arca a hasa finom, puha bőréhez simult, ami olyan hideg volt, mint a jég. Önkéntelenül megtapogatta az oldalán levő kötést. Ing és derékszíj - állapította meg. Összeszorult a torka.
- Köszönöm - suttogta, és ujjait Castle ujjaira fonta.
- Mi-mindig.
Kate halványan elmosolyodott a sötétben, és tudta, hogy Castle arcán is ugyanolyan mosoly jelenik meg. A pillanatnyi jó érzést azonban felváltotta az aggodalom. Itt vannak egy hurrikán sújtotta városban egy alagsori csarnokban, elzárva a külvilágtól, ő megsérült, Castle reszket a hidegtől, és a vihar miatt nem számíthatnak segítségre.
- Átfagytál - szólalt meg aggódva.
- Cs-csak fázom ... egy kicsit - nyögte vacogva a férfi.
- Valamit ki kell találnunk - gondolkodott hangosan Kate, mintha nem is hallotta volna Castle szavait. - Gondolom, a bejárati ajtó a törmelék mögött van, és ahogy hallom, betört a víz a garázs felől. Mekkora a víz? - kérdezte, mert arra gondolt, arra talán ki tudnak jutni.
- Nem ... tudom - mondta elgondolkodva Castle. Döbbenten hallgatta Kate-t. Nemrég még azért imádkozott, nehogy a karjaiban haljon meg, most meg már a menekülési útvonalon töri a fejét. Ő azért nem indult a garázs felé az eszméletlen nővel, mert akkora erővel zúdult be a víz a mélygarázs felől, hogy nem tudta volna felvenni vele a versenyt, és a csobogás azt jelezte, hogy a vízszint még mindig emelkedik, bár fogalma sem volt, hogy egy vagy két méteres lehet-e. Most gondolt csak rá, hogy ha a víz nem túl magas, ki tudná vinni Kate-t a garázs felé anélkül, hogy a sebeket érné a mocskos víz. - Megnézem - suttogta, miközben óvatosan kikászálódott a nő mögül, és bizonytalanul felállt.
Egy újabb villámlás-sorozat fényében Kate látta a törmeléken óvatosan lépkedő férfi alakját, miközben megpróbált felállni. Tenyerét az oldalára szorította, de amint felült, úgy érezte, mintha kést forgattak volna meg a hasában és a derekában. A fájdalom émelygéssel és szédüléssel társult. A vérveszteség okozta gyengeséggel csak most szembesült. Még tett egy próbát, hogy feltérdeljen, de hamarosan be kellett látnia, kizárt, hogy fel tudjon állni. Már rossz ötletnek tartotta, hogy átvágjanak a vízben álló csarnokon. Éppen kiabálni akart a férfinak, hogy ne mártózzon meg feleslegesen újra a hideg vízben, amikor hangos csobbanásra, majd prüszkölésre lett figyelmes.
- Castle! - kiáltott rémülten a hang irányába, de a férfi nem válaszolt.
Kate minden idegszálával fülelt, mivel rádöbbent, hogy Castle nem tud kiabálni a sérült torka miatt, így más hangokból kell rájönnie, mi történt. A természet megkönyörült rajta, mert egy, az egész eget beborító villám fényében meglátta a törmelékre felkapaszkodó alakot.
- 2 méteres - lihegte elhaló hangon Castle, amikor lerogyott a nő mellé, aki elkeseredve becsukta a szemét. Nem tud felállni, úszni pedig még kevésbé. A sötétben pedig Castle-nek is veszélyes lenne átúszni a mélygarázsba a vízben lebegő rengeteg törmelék között.
- Espo-ék keresni fognak bennünket - mondta bizakodva, és végigsimított a férfi jéghideg, vizes hátán.
Castle bólintott, aztán megfogta Kate kezét, és reménykedve nézett fel a fejük felett tátongó lyukra. A tény, hogy Kate sérülése mégsem olyan súlyos, mint azt először hitte, olyan boldogsággal töltötte, amilyet már régen érzett, de a megkönnyebbülés mellé újabb aggodalom társult. Ha túl sokáig kell várniuk, nem fog romlani az állapota? Hallotta a halk nyögéseket, amikor a nő megpróbált megmozdulni, hogy kényelmesebb helyet találjon magának, tehát nagy fájdalmai vannak. Vajon meddig kell várniuk? - töprengett. Most tudatosult benne, hogy már folyamatosan remeg. Rettentően fázott. A vihar lehűtötte a levegőt, és a hideg, vizesen rátapadó nadrág is csak fokozta a kellemetlen érzést. Újra felpillantott a leszakadt mennyezet helyére. Elakadt a lélegzete. Pislantott egyet, és tágra nyitotta a szemét, hogy megállapítsa, vajon csak egy távoli villám cikázó fényét látja, vagy ... Nyelt egyet, és meredten figyelte a villódzó fénycsóvákat. Nem szólt Kate-nek, mert nem akart hiú reményeket kelteni a nőben azzal, hogy zseblámpák fényét látja, amíg biztos nem volt a dolgában, amikor azonban a távoli hangokat is meghallotta, megszorította a nő kezét.
Kate csukott szemmel, mozdulatlanul feküdt, hogy tompítsa az egyre erőteljesebbé váló fájdalmat, amikor megérezte a szorítást. Hirtelen éberré vált, és a következő pillanatban már ő is hallotta, hogy a távolból valakik a nevüket kiáltozzák. Castle nem tud kiabálni, tehát neki kell összeszednie minden erejét, hogy jelt adjon a kereső csapatnak, ezért kezét a kötésekre szorította, és vett egy nagy levegőt.
- Itt vagyunk! - ordította torkaszakadtából, annak ellenére, hogy úgy érezte, kiszakad az oldala.
- Beckett! Castle! - ismerték fel Ryan és Espo hangját, aztán egy másodperc múlva hunyorogva néztek fel a mennyezeten tátongó lyukból rájuk szegeződő zseblámpák erős fényére.
Espo és Ryan Miguel Sanchez-zel, a szálloda biztonsági főnökével, egy biztonsági őrrel, és a szálloda orvosával menetek az új épületszárny felé. Miguel egész úton azt hajtogatta, hogy Beckett nyomozónak és a férjének az alattuk levő üres csarnokban kell lenniük, ami most csak felülről közelíthető meg. Amikor meglátták, hogy mekkora területen szakadt le a két emeletet elválasztó födém, mindkét nyomozó arra gondolt, hogy ha valaki alatta állt, annak semmi esélye sem volt a túlélésre. Az első döbbenet után kiabálni kezdtek, és megkönnyebbülve egymásra néztek, amikor meghallották Beckett hangját, aztán lehasaltak a padlóra, a lyuk széléig kúsztak, és bevilágítottak az alattuk levő csarnokba. Mindketten sóhajtottak egyet, amikor meglátták a barátaikat.
A fénycsóvák körbejárták a két embert, majd a csarnokot, amit elöntött a víz, és mindenütt szemét és mindenféle törmelék lebegett a tetején.
- Jól vagytok? - kérdezte Espo, mert gyanús volt neki, hogy Beckett fekszik, Castle pedig meztelen felsőtesttel ül a betonhalom tetején.
- Meglőttek - nyögte most már erőtlenebbül Kate.
A két nyomozó döbbenten egymásra nézett, mert fogalmuk sem volt ki sebesíthette meg a nőt, és nem tudtak másra gondolni, minthogy a menekülő Marion Hartnett vitt magával pisztolyt.
- Marion? Ott van még? - járatta körbe újra a fénycsóvát a csarnokon Espo a lány után kutatva.
- Nem. Meghalt.
- Fel tudsz állni?
- Ne-nem - nyögte elhaló hangon a nő, Castle pedig kétségbeesett arccal rázta a fejét.
Ryan megérintette Espo vállát.
- Szereznünk kell egy kötelet és hordágyat, hogy fel tudjuk őket hozni - mondta halkan, aztán az orvoshoz fordult. - Amíg hozunk segítséget, maga derítse ki, milyen súlyos a sérülése, és valahogy segítsen!
A fiatal orvos, akit a szállodai ügyeletre beosztottak, úgy érezte, mintha egy James Bond filmbe csöppent volna. Izgatott volt és tettre kész.
- Bízzon bennem - bólintott határozottan.
- Csak vigyázzon, nehogy leszakasszon még egy mennyezetdarabot! - hűtötte le a túl lelkesnek látszó zöldfülűt Espo.
- A nőt meglőtték, nagyon gyenge. A férfi egy tegnapi sérülés miatt nem tud beszélni - tájékoztatta barátságos hangon az orvost Ryan, aztán nagyon komoly arccal hozzátette: - A maga kezében vannak, amíg vissza nem jövünk.
A fiatal orvos nyelt egyet, aztán bólintott, de már senki nem foglalkozott vele. A nyomozók és a biztonsági szolgálat emberei a mentés szervezésével kezdtek foglalkozni, így egyedül maradt, hogy reményt öntsön a két, szorult helyzetben levő emberbe.
A nyomozókat utánozva a lyuk széléhez kúszott, és levilágított a sötétségbe.
- Dr. Martin Perez vagyok - mutatkozott be, és azonnal a tárgyra tért. - Néhány kérdést kell feltennem, hogy segíteni tudjak. Mr. Castle, a barátai mondták, hogy nem tud beszélni, ezért kérem, csak a fejével jelezve válaszoljon a kérdéseimre.
Néhány perc múlva az orvos már minden lényeges dolgot tudott Beckett sérüléséről. A nagy vérveszteségen kívül a fertőzés lehetősége jelentette a legnagyobb gondot. A vérzést elállították, de mindenképpen antibiotikumra van szüksége a nőnek, mert órák óta csak egy szedett-vedett kötés takarja a sebeket, és lehet, hogy még órák telnek el, mire eljut a kórházig. Úgy érezte, hogy a nő élete az ő kezében van, ezért gondolt egyet, és a táskájából elővett egy széles hatásspektrumú antibiotikum fiolát meg egy fecskendőt. Egy köteg gézzel alaposan bebugyolálta őket, majd újra levilágított a csarnokba.
- Figyeljen Mr. Castle! - kiabált le az írónak. - Ledobok egy zseblámpát és egy csomagot. Próbálja meg elkapni! A csomagban levő gyógyszert be kell adnia Beckett nyomozónak.
Castle arcán átsuhant egy hálás mosoly. Úgy érezte, végre történik valami, amivel segíthet Kate-en. Szerette volna megmondani az orvosnak, hogy Beckett nyomozó a felesége, és már sokkal több, mint a társa, de csak bólintott egyet, és felállt, hogy elkapja a csomagot.
Néhány másodperc múlva már a zseblámpa fényénél bontogatta a gézt a gyógyszerről. Amikor az utolsó gézdarabot is lefejtette, kétségbeesett arccal meredt a fiolára, a steril csomagolásban levő fecskendőre és az injekciós tűre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése