- Sajnálom, Castle, ígéretet tettél,
most már nem menekülsz - állt szembe a férfival, és ellentmondást nem
tűrő tekintettel, de mosolyogva nézett az ijedt kék szemekbe. - Le a
pólóval!
- Most komolyan, Kate! Csak nem kennéd rám? - húzódott hátrébb a székben csodálkozva, aztán amikor meglátta a nő kérlelhetetlen tekintetét, megadóan felemelte a kezét. - Ígérem, támogatni fogom a forgalomba hozatalát, de nem fogom engedni, hogy rám kend.
- Azt ígérted, hogy támogatni fogod, ha valóban hatásosnak találod - pontosított Kate, miközben lecsavarta a tégely tetejét. - Honnan fogod tudni, hogy hatásos, ha ki sem próbálod? És ne tagadd, hogy fáj! Hallottam mennyit nyögdécseltél az éjjel - csillogott huncutul a szeme, de Castle nem jött zavarba, hanem pimaszul visszamosolygott.
- Hát, lehet, hogy nyögdécseltem - bár én más kifejezést használnék azokra a hangokra - de az biztos, hogy nem a fájdalom miatt!
- De csak azért, mert figyeltem, nehogy olyat tegyek, ami fáj.
- Mi? Te másra is tudtál figyelni, nemcsak arra a mennyei érzésre, amit én okozok? - csendült a tettetett felháborodásba egy kis csalódottság a férfi hangjában.
- A mennyei érzés egy pillanat alatt odalett volna, ha a körmömet végighúzom a hátadon, tehát muszáj volt arra is figyelnem.
- Akkor ... mennyei érzés volt? - jelent meg győzelmes mosoly Castle arcán.
Kate lehet, hogy máskor rosszallóan megforgatta volna a szemét, de most csak szelíden elmosolyodott.
- Igen, Castle, mennyei érzés volt - mondta, de amikor meglátta a férfi kissé öntelt ábrázatát, hozzátette: - De ha nem kellett volna az égett hátadra figyelnem, még mennyeibb lett volna, úgyhogy gyerünk, vesd le a pólód!
Castle egója újabb vereséget szenvedett a Kate-tel vívott szócsatában. Bosszúsan a nőre nézett.
- Szóval, még mennyeibb. Hm. Muszáj, hogy mindig te győzz?
- Ez nem a győzelemről szól, csak az igazságról - húzta fel a vállát Kate, mintha nem ő tehetne arról, hogy a férfi gyakran alulmarad vele szemben, aztán a kezében levő tégelybe nézett, és beleszagolt. - Még az illata is jó - dugta a férfi orra alá a enyhén zöldes színű kenőcsöt.
Castle elfintorodott, bár inkább csak az előítélet dolgozott benne, mert az orrába hatoló illat meglepően kellemes volt. A zöld szín egy emléket idézett fel benne. Annyira elmerengett, hogy amikor eljutott a tudatáig Beckett hangja, összerezzent.
- Castle! Hahó! Hol jársz?
- Csak eszembe jutott, egy ennél sokkal kétesebb színű és állagú trutyi - mondta szomorkásan elmosolyodva. - Tudod, amikor megmart a csörgőkígyó a sivatagban, a indián asszony valami összenyúzott gyógynövényekből készített masszát kent a sebre. Az jutott eszembe, talán annak köszönhetem az életem.
Kate hirtelen úgy érezte, mintha egy jeges kéz szorítaná össze a szívét. Ritkán beszéltek azokról a napokról, amikor Castle a sivatagban küzdött a szomjúsággal, a kimerültséggel, a természeti elemekkel, ő pedig megszállottan kereste, miközben megpróbálta száműzni a rettegést, hogy elveszítheti a férfit. Castle minden rövidnadrágja takarta a kígyómarásra emlékeztető heget a combján, de amikor öltözködött vagy zuhanyozott, mindig megakadt rajta a szeme, és valahányszor végigsimított rajta egy-egy szeretkezés közben, egy pillanatra legyőzte a boldogságot a fájdalom. Életük egyik legnehezebb időszakát élték akkor át, ami miatt majdnem lemondott a boldogságukról is.
- Akkor? Mehet? - kérdezte halkan néhány pillanatnyi hallgatás után.
Castle megérezte Kate hangulatváltozását, ahogy azt is észrevette, hogy az addig incselkedve ragyogó zöld szemek úgy elsötétültek, hogy még a színük is inkább barnába hajlott, és elvesztették a fényüket. Nem akarta, hogy a nő lelkére telepedjenek a múlt árnyai. Oldani akarta a feszültségét, ezért megfogta a kezét, és úgy téve, mintha vizsgálgatná, hogy megfelel-e a célra, megforgatta, és végigsimított a karcsú ujjakon.
- Bekenheted a hátam, de csak azért, mert a te kezed sokkal finomabb, mint az indián nőé volt - nézett fel csibészesen mosolyogva a nőre, aztán hozzátette. - És azért is, hogy legközelebb még mennyeibb legyen!
Kate visszamosolygott rá, aztán közelebb lépett, gyengéden beletúrt a még fésületlen, sűrű, kócos hajba, és megcsókolta a férfit. Hálás volt Castle-nek, amiért mindig képes volt egy aranyos, biztató vagy éppen pajzán megjegyzéssel feledtetni a rossz érzést, ha az eluralkodott rajta.
- Sőt, a pólómat is segíthetsz levenni - súgta incselkedve Castle a csókba, és jólesően nyugtázta, hogy Kate először elmosolyodott, aztán nevetve a mellkasának nyomta pisztolycsövet formázó ujját.
- Kezeket fel, Castle!
- Kegyelem, Beckett nyomozó! - játszotta a rémültet a férfi, és engedelmesen a magasba emelte a kezét.
- Tudod, hogy ha a kezeim közé kerülsz, nincs kegyelem - csillogott huncutul Kate szeme, miközben megfogta a póló két oldalát, és lassú mozdulattal felfelé kezdte húzni úgy, hogy közben ujjával finoman végigsimított a férfi bőrén. Castle megrezzent a leheletnyi érintésre. Egy pillanatra végigfutott a fején, vajon miért van, hogy ennyi idő után is megborzong minden idegsejtje, ha megérzi Kate illatát, bőrének melegét, simogató leheletét és az érintését. Úgy érezte, soha nem fog tudni betelni a nővel. Persze tudta, hogy Kate teljesen tisztában van ezzel, és szándékosan hajol közel hozzá és simít végig az oldalán érzéki mozdulattal.
Kate végignézett az erős, széles mellkason és háton, és megint elcsodálkozott, hogyan lehet ilyen finom tapintású bőre egy férfinak.
- A vállad már hámlik. Ez még mindig eléggé fájhat - állapította meg együtt érzőn, mivel feltűnő volt, hogy az elhalt, leválni készülő hámréteg alatt még mindig gyulladt, vörös a bőr. Vett egy kis kenőcsöt az ujjára, és óvatosan a férfi vállára kente. Látta, hogy az író próbál elhúzódni, és megfeszül a teste.
Castle várta a kellemetlen vagy fájdalmas érzést, de a zöldes kenőcs meglepően kellemesen hűsítette, ezért lehajtott fejjel várta, hogy Kate rákenje a következő adagot.
- Mi az? Semmi jajgatás és menekülés? - csipkelődött a nő.
- Hm. Elismerem, egész jó érzés - ismerte el a férfi. - Ha tényleg segít, akkor nem is tudom, hogyan köszönjem meg Menuela-nak.
- Úgy, hogy kinyitod a csekkfüzeted!
- Persze, de arra gondoltam, biztosan egy faragatlan tuskónak tart, amiért feltételeztem, hogy boszorkány vagy kuruzsló - lógatta az orrát Castle.
- Szerintem csak egy beijedt férfinak tart - próbálta védeni Kate, mire az író összeráncolt homlokkal, letörten felnézett rá.
- Az még rosszabb - húzta el a száját.
A nő vágott egy grimaszt, amikor rájött, hogy Castle-nak igaza van, mert jobban bántja az önérzetét, ha gyávának tartják, mintha faragatlannak. Szeretettel átölelte a nyakát, és egy puszit nyomott az arcára.
- Készen vagy. Vegyél fehér inget, az jobban véd a naptól!
- Akkor ... a partra megyünk? - kérdezte sóhajtva, ártatlan tekintettel Castle, de hangjában csalódás csendült. Lelkiismeret furdalást akart okozni a nőnek, hogy unalmas semmittevésre kényszeríti az árnyékban, miközben ő fürdik az óceán hűsítő habjaiban. Árgus szemekkel figyelte, hogyan reagál Kate, és a diadal mámora árasztotta el, amikor egy pillanatnyi töprengés után a nő elmosolyodott.
- Na jó! Menjünk Nassauba! Strandolni ott is tudok, te meg kapsz néhány óra kimenőt, és megnézheted a késdobálóidat - mondta engedékenyen.
Kate nézte, ahogy a férfi szinte felvillanyozódik a válaszra, és tekintete feltűnően izgatottá válik. Egy óra múlva már a luxus motorcsónakban szelték a hullámokat Nassau felé. Castle, fejében a kapitányi sapkában, fehér vászoningben és nadrágban, magabiztosan fogta a kormányt, száján elégedett mosoly játszott, és annak ellenére, hogy napszemüveg takarta a szemét, Kate pontosan tudta, milyen a tekintete. A férfi láthatóan teljesen felpörgött, mert egyfolytában beszélt, mintha azzal akarná levezetni az izgatottságát. Kate magában jót derülve figyelte, és miközben hallgatta a gyerekkori cirkuszi élményeit, megállapította, hogy olyan aranyos, mint egy kisfiú, akit boldog izgalommal tölt el a lehetőség, hogy a nyaraláson teljesítik a legnagyobb kívánságát.
Már a turistáktól hemzsegő homokos parton sétáltak, amikor Castle-t hirtelen rossz érzés kerítette hatalmába. Bizonytalan volt, mivel Patterson nyaralójában reggel azt gyanította, hogy Kate megsejtette a tervét, később azonban semmi olyan megnyilvánulása nem volt, ami arra utalt volna, hogy tud valamit. Most mégis furcsának találta, hogy olyan könnyedén belement, hogy egyedül strandoljon. Mi van, ha Kate olyan jó színész, hogy nem lát át rajta? Vajon hogy reagálna, ha tudná, hogy a háta mögött nyomozásba kezdett a fiúkkal?
- Biztos nem baj, hogy itt hagylak egyedül? - nézett körbe a hosszú combú, duzzadó szilikonmellű, bikinis lányokon, és a napbarnított, dagadó izmú, vakító fogsorú, fiatal férfiakon, akik mintha megszállták volna a partot.
- Ne félj, nem fogok unatkozni - nézett körbe Kate, és az egyik pálmafa árnyékában álló napágy mellé dobta a táskáját, aztán egy mozdulattal lehúzta a könnyű nyári ruhát, és kissé hátrahajolva megrázta hosszú, hullámos haját.
Castle nyelt egyet. Nem kerülte el figyelmét a Kate hangjában megbújó furcsa hangsúly, ugyanakkor nem tudta levenni szemét a gyönyörűen lebarnult, hibátlan bőrű női testről, ahogy kecsesen hajladozva előbukkant a ruha takarásából.
- Ó! Most meg fekete? - cikázott a tekintete az egyszerű, de tökéletes szabású bikini felsőn, ami sejtette a telt mellek szép formáját, és a feszülő alsón, aminek három vékony pántja kiemelte a nő csípőjének kerek, nőies formáját.
- Castle! Csukd be a szád! - szólt rá erélyes hangon Kate, de a tekintetén látszott, hogy egyáltalán nem bánja, hogy a férfi elalél a látványától.
- Csak olyan érzésem van, mintha álmodtam volna valami ilyesmiről - mutatott végig a nő karcsú alakján vágytól csillogó, elmerengő tekintettel, aztán pislogott néhányat, és gondolatai visszatértek a valóságba. A lelkiismeret furdalás okozta rossz érzés újra hatalmába kerítette, ugyanakkor száguldani kezdtek a gondolatok a fejében, milyen új fejleményeket fog hallani Ryan-éktől. - Szóval ... akkor ... - nézett zavarában körbe zsebre tett kézzel - tényleg nem bánod, ha elmegyek néhány órára?
- Persze, menj csak! Az, hogy összeházasodtunk, nem azt jelenti, hogy rabláncra fűzlek - vonta meg a vállát Kate kissé flegmán, aztán elfeküdt a napágyon, és becsukta a szemét.
Castle eltűnődött, hogy a szavak hangsúlya és a jelentése valóban nincs összhangban, vagy csak azért képzeli, mert eltitkolta a nő elől az igazságot. Még tétován toporgott néhány másodpercig, aztán mivel érezte, hogy Beckett lezártnak tekinti a beszélgetést, elindult.
Kate szemhéjai résén keresztül figyelte az írót. Nem tudta, nevessen rajta vagy bosszankodjon magában, amiért még mindig nem hozakodott elő az igazsággal. Egyrészt rosszul esett neki, amiért nem őszinte vele a férfi egy ilyen apróságban, másrészt kicsit kárörvendőn élvezte, hogy láthatóan kínosan érzi magát, amit pocsék színész lévén, nem tud eltitkolni. Egyik pillanatban még azon töprengett, miért is lenne olyan nagy bűn, hogy annyira vágyik a rejtély megfejtésére, hogy füllenteni is képes érte, a másikban azon tűnődött, ha ilyen apróságban hazudik, akkor hogyan bízzon meg benne, ha komolyabb dologról van szó. Kinyitotta a szemét, és a távolodó alakra nézett. Elmosolyodott. Az egész eddigi közös életük volt a bizonyíték arra, hogy feltétel nélkül bízhat benne, és tudta, Castle az a férfi, akire mindig, minden körülmények között számíthat, azonban azt is tudta, hogy ennek ellenére nem maradhat büntetlenül ez a kis magánakciója. Édes bosszút forralt. Úgy döntött, ha a férfi bevallja a kis titkát, akkor is kitalál valamit, amivel móresre taníthatja, ha azonban megvárja, amíg lebukik, akkor viszont lesz nemulass! Újra becsukta a szemét, felhúzta az egyik térdét, és megpróbálta élvezni az óceán felől fújó simogató szellőt. Néhány másodperc múlva olyan érzése volt, mintha figyelnék. Hunyorogva nyitotta ki a szemét, és bár az arca meg sem rezdült, meglepődve nézett a napágy mellett álló húszas évei közepén járó fiúra, aki olyan volt, mint egy férfi fehérnemű katalógusokban látható tökéletes testű, hófehér fogsorú, szabályos arcú modell, azzal a különbséggel, hogy az egyenesen a kamerába néző érzéki tekintet helyett barátságosan csillogtak barna szemei, és hullámos fekete haja sem volt mérnöki pontossággal megfésülve, és ettől sokkal szimpatikusabb volt az összhatás.
- Helló - mosolygott barátságosan, olyan közvetlenül, mintha régóta ismernék egymást. - Ne haragudjon, hogy megszólítom, de láttam, hogy egyedül hagyta a barátja.
- A férjem - javította ki Kate, miközben felemelte a kezét, és úgy fordította a fiú felé, hogy az jól láthassa a vadonatúj, csillogó karikagyűrűt. Úgy gondolta ez elég lesz ahhoz, hogy lerázza.
- Hm. Gondolhattam volna, hogy egy ilyen gyönyörű nő, mint maga, már elkelt - bókolt szomorkásan mosolyogva. - Szerencsés fickó! - intett fejével abba az irányba, amerre Castle elment, aztán mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, Kate felé nyújtotta a kezét, és bemutatkozott. - Peter Gordon vagyok, Phoenix-ből. Az Arizona egyetemre járok, és a Space Systems kutatási projektben veszek részt - mondta egy szuszra.
Kate ösztönösen kezet fogott a vele, de gyanakvón figyelte minden arcrezdülését, miközben remélte, hogy kiváló megfigyelőképessége nem hagyja cserben, és a fiú valóban olyan őszinte és nyílt, mint amilyennek látja. Egy pillanatig bosszantotta, hogy nem akarta tudomásul venni a jelzését, hogy férjnél van, és nem akar semmit kezdeni egy kisfiúval, mégis egyre inkább felkeltette az érdeklődését.
- Á! Szóval űrkutatás - nézett Peterre elismerően, és arra gondolt, ha ez igaz, akkor egy zseni lehet, ha ilyen fiatalon bevették egy ilyen kutatásba. - Ezzel biztosan le tudod venni a lábukról a korodbeli lányokat - pillantott körbe a strandon napozó szebbnél szebb huszonéves lányon, és remélte, hogyha a nála vagy tíz évvel fiatalabb fiú olyan okos, akkor megérti a célzást.
- Hát, ezzel a külsővel bejövök nekik, de nekem az idegeimre mennek - vonta meg a vállát. - Mindenen vihognak, öt perc ismeretség után erotikus megjegyzéseket tesznek, és nem tudok velük semmi értelmesről beszélgetni, ezért untatnak.
Kate egyre kíváncsibban figyelte a fiút.
- És azt gondoltad, megpróbálkozol egy idősebb korosztállyal? - kérdezte kissé gúnyosan.
- Nem a kora miatt - mosolyodott el Peter. - Ilyen arccal, szemekkel és szájjal ötven év múlva is gyönyörű lesz. Csak tudom, hogy maga egy különleges, intelligens, nagyon okos nő, Beckett nyomozó. Gondoltam, talán van kedve egy ilyen csodabogárral beszélgetni, mint én.
Kate gyorsan becsukta a csodálkozástól önkéntelenül elnyíló ajkait. Nem mutatkozott be, a fiú mégis pontosan tudta, hogy kicsoda. Hát persze! - villant fejébe a megoldás.
- Olvasott rólam ... rólunk a phoenixi újságokban, ugye? - kérdezte, mire Peter fülig érő mosollyal bólintott.
- Kezeket fel, Castle!
- Kegyelem, Beckett nyomozó! - játszotta a rémültet a férfi, és engedelmesen a magasba emelte a kezét.
- Tudod, hogy ha a kezeim közé kerülsz, nincs kegyelem - csillogott huncutul Kate szeme, miközben megfogta a póló két oldalát, és lassú mozdulattal felfelé kezdte húzni úgy, hogy közben ujjával finoman végigsimított a férfi bőrén. Castle megrezzent a leheletnyi érintésre. Egy pillanatra végigfutott a fején, vajon miért van, hogy ennyi idő után is megborzong minden idegsejtje, ha megérzi Kate illatát, bőrének melegét, simogató leheletét és az érintését. Úgy érezte, soha nem fog tudni betelni a nővel. Persze tudta, hogy Kate teljesen tisztában van ezzel, és szándékosan hajol közel hozzá és simít végig az oldalán érzéki mozdulattal.
Kate végignézett az erős, széles mellkason és háton, és megint elcsodálkozott, hogyan lehet ilyen finom tapintású bőre egy férfinak.
- A vállad már hámlik. Ez még mindig eléggé fájhat - állapította meg együtt érzőn, mivel feltűnő volt, hogy az elhalt, leválni készülő hámréteg alatt még mindig gyulladt, vörös a bőr. Vett egy kis kenőcsöt az ujjára, és óvatosan a férfi vállára kente. Látta, hogy az író próbál elhúzódni, és megfeszül a teste.
Castle várta a kellemetlen vagy fájdalmas érzést, de a zöldes kenőcs meglepően kellemesen hűsítette, ezért lehajtott fejjel várta, hogy Kate rákenje a következő adagot.
- Mi az? Semmi jajgatás és menekülés? - csipkelődött a nő.
- Hm. Elismerem, egész jó érzés - ismerte el a férfi. - Ha tényleg segít, akkor nem is tudom, hogyan köszönjem meg Menuela-nak.
- Úgy, hogy kinyitod a csekkfüzeted!
- Persze, de arra gondoltam, biztosan egy faragatlan tuskónak tart, amiért feltételeztem, hogy boszorkány vagy kuruzsló - lógatta az orrát Castle.
- Szerintem csak egy beijedt férfinak tart - próbálta védeni Kate, mire az író összeráncolt homlokkal, letörten felnézett rá.
- Az még rosszabb - húzta el a száját.
A nő vágott egy grimaszt, amikor rájött, hogy Castle-nak igaza van, mert jobban bántja az önérzetét, ha gyávának tartják, mintha faragatlannak. Szeretettel átölelte a nyakát, és egy puszit nyomott az arcára.
- Készen vagy. Vegyél fehér inget, az jobban véd a naptól!
- Akkor ... a partra megyünk? - kérdezte sóhajtva, ártatlan tekintettel Castle, de hangjában csalódás csendült. Lelkiismeret furdalást akart okozni a nőnek, hogy unalmas semmittevésre kényszeríti az árnyékban, miközben ő fürdik az óceán hűsítő habjaiban. Árgus szemekkel figyelte, hogyan reagál Kate, és a diadal mámora árasztotta el, amikor egy pillanatnyi töprengés után a nő elmosolyodott.
- Na jó! Menjünk Nassauba! Strandolni ott is tudok, te meg kapsz néhány óra kimenőt, és megnézheted a késdobálóidat - mondta engedékenyen.
Kate nézte, ahogy a férfi szinte felvillanyozódik a válaszra, és tekintete feltűnően izgatottá válik. Egy óra múlva már a luxus motorcsónakban szelték a hullámokat Nassau felé. Castle, fejében a kapitányi sapkában, fehér vászoningben és nadrágban, magabiztosan fogta a kormányt, száján elégedett mosoly játszott, és annak ellenére, hogy napszemüveg takarta a szemét, Kate pontosan tudta, milyen a tekintete. A férfi láthatóan teljesen felpörgött, mert egyfolytában beszélt, mintha azzal akarná levezetni az izgatottságát. Kate magában jót derülve figyelte, és miközben hallgatta a gyerekkori cirkuszi élményeit, megállapította, hogy olyan aranyos, mint egy kisfiú, akit boldog izgalommal tölt el a lehetőség, hogy a nyaraláson teljesítik a legnagyobb kívánságát.
Már a turistáktól hemzsegő homokos parton sétáltak, amikor Castle-t hirtelen rossz érzés kerítette hatalmába. Bizonytalan volt, mivel Patterson nyaralójában reggel azt gyanította, hogy Kate megsejtette a tervét, később azonban semmi olyan megnyilvánulása nem volt, ami arra utalt volna, hogy tud valamit. Most mégis furcsának találta, hogy olyan könnyedén belement, hogy egyedül strandoljon. Mi van, ha Kate olyan jó színész, hogy nem lát át rajta? Vajon hogy reagálna, ha tudná, hogy a háta mögött nyomozásba kezdett a fiúkkal?
- Biztos nem baj, hogy itt hagylak egyedül? - nézett körbe a hosszú combú, duzzadó szilikonmellű, bikinis lányokon, és a napbarnított, dagadó izmú, vakító fogsorú, fiatal férfiakon, akik mintha megszállták volna a partot.
- Ne félj, nem fogok unatkozni - nézett körbe Kate, és az egyik pálmafa árnyékában álló napágy mellé dobta a táskáját, aztán egy mozdulattal lehúzta a könnyű nyári ruhát, és kissé hátrahajolva megrázta hosszú, hullámos haját.
Castle nyelt egyet. Nem kerülte el figyelmét a Kate hangjában megbújó furcsa hangsúly, ugyanakkor nem tudta levenni szemét a gyönyörűen lebarnult, hibátlan bőrű női testről, ahogy kecsesen hajladozva előbukkant a ruha takarásából.
- Ó! Most meg fekete? - cikázott a tekintete az egyszerű, de tökéletes szabású bikini felsőn, ami sejtette a telt mellek szép formáját, és a feszülő alsón, aminek három vékony pántja kiemelte a nő csípőjének kerek, nőies formáját.
- Castle! Csukd be a szád! - szólt rá erélyes hangon Kate, de a tekintetén látszott, hogy egyáltalán nem bánja, hogy a férfi elalél a látványától.
- Csak olyan érzésem van, mintha álmodtam volna valami ilyesmiről - mutatott végig a nő karcsú alakján vágytól csillogó, elmerengő tekintettel, aztán pislogott néhányat, és gondolatai visszatértek a valóságba. A lelkiismeret furdalás okozta rossz érzés újra hatalmába kerítette, ugyanakkor száguldani kezdtek a gondolatok a fejében, milyen új fejleményeket fog hallani Ryan-éktől. - Szóval ... akkor ... - nézett zavarában körbe zsebre tett kézzel - tényleg nem bánod, ha elmegyek néhány órára?
- Persze, menj csak! Az, hogy összeházasodtunk, nem azt jelenti, hogy rabláncra fűzlek - vonta meg a vállát Kate kissé flegmán, aztán elfeküdt a napágyon, és becsukta a szemét.
Castle eltűnődött, hogy a szavak hangsúlya és a jelentése valóban nincs összhangban, vagy csak azért képzeli, mert eltitkolta a nő elől az igazságot. Még tétován toporgott néhány másodpercig, aztán mivel érezte, hogy Beckett lezártnak tekinti a beszélgetést, elindult.
Kate szemhéjai résén keresztül figyelte az írót. Nem tudta, nevessen rajta vagy bosszankodjon magában, amiért még mindig nem hozakodott elő az igazsággal. Egyrészt rosszul esett neki, amiért nem őszinte vele a férfi egy ilyen apróságban, másrészt kicsit kárörvendőn élvezte, hogy láthatóan kínosan érzi magát, amit pocsék színész lévén, nem tud eltitkolni. Egyik pillanatban még azon töprengett, miért is lenne olyan nagy bűn, hogy annyira vágyik a rejtély megfejtésére, hogy füllenteni is képes érte, a másikban azon tűnődött, ha ilyen apróságban hazudik, akkor hogyan bízzon meg benne, ha komolyabb dologról van szó. Kinyitotta a szemét, és a távolodó alakra nézett. Elmosolyodott. Az egész eddigi közös életük volt a bizonyíték arra, hogy feltétel nélkül bízhat benne, és tudta, Castle az a férfi, akire mindig, minden körülmények között számíthat, azonban azt is tudta, hogy ennek ellenére nem maradhat büntetlenül ez a kis magánakciója. Édes bosszút forralt. Úgy döntött, ha a férfi bevallja a kis titkát, akkor is kitalál valamit, amivel móresre taníthatja, ha azonban megvárja, amíg lebukik, akkor viszont lesz nemulass! Újra becsukta a szemét, felhúzta az egyik térdét, és megpróbálta élvezni az óceán felől fújó simogató szellőt. Néhány másodperc múlva olyan érzése volt, mintha figyelnék. Hunyorogva nyitotta ki a szemét, és bár az arca meg sem rezdült, meglepődve nézett a napágy mellett álló húszas évei közepén járó fiúra, aki olyan volt, mint egy férfi fehérnemű katalógusokban látható tökéletes testű, hófehér fogsorú, szabályos arcú modell, azzal a különbséggel, hogy az egyenesen a kamerába néző érzéki tekintet helyett barátságosan csillogtak barna szemei, és hullámos fekete haja sem volt mérnöki pontossággal megfésülve, és ettől sokkal szimpatikusabb volt az összhatás.
- Helló - mosolygott barátságosan, olyan közvetlenül, mintha régóta ismernék egymást. - Ne haragudjon, hogy megszólítom, de láttam, hogy egyedül hagyta a barátja.
- A férjem - javította ki Kate, miközben felemelte a kezét, és úgy fordította a fiú felé, hogy az jól láthassa a vadonatúj, csillogó karikagyűrűt. Úgy gondolta ez elég lesz ahhoz, hogy lerázza.
- Hm. Gondolhattam volna, hogy egy ilyen gyönyörű nő, mint maga, már elkelt - bókolt szomorkásan mosolyogva. - Szerencsés fickó! - intett fejével abba az irányba, amerre Castle elment, aztán mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, Kate felé nyújtotta a kezét, és bemutatkozott. - Peter Gordon vagyok, Phoenix-ből. Az Arizona egyetemre járok, és a Space Systems kutatási projektben veszek részt - mondta egy szuszra.
Kate ösztönösen kezet fogott a vele, de gyanakvón figyelte minden arcrezdülését, miközben remélte, hogy kiváló megfigyelőképessége nem hagyja cserben, és a fiú valóban olyan őszinte és nyílt, mint amilyennek látja. Egy pillanatig bosszantotta, hogy nem akarta tudomásul venni a jelzését, hogy férjnél van, és nem akar semmit kezdeni egy kisfiúval, mégis egyre inkább felkeltette az érdeklődését.
- Á! Szóval űrkutatás - nézett Peterre elismerően, és arra gondolt, ha ez igaz, akkor egy zseni lehet, ha ilyen fiatalon bevették egy ilyen kutatásba. - Ezzel biztosan le tudod venni a lábukról a korodbeli lányokat - pillantott körbe a strandon napozó szebbnél szebb huszonéves lányon, és remélte, hogyha a nála vagy tíz évvel fiatalabb fiú olyan okos, akkor megérti a célzást.
- Hát, ezzel a külsővel bejövök nekik, de nekem az idegeimre mennek - vonta meg a vállát. - Mindenen vihognak, öt perc ismeretség után erotikus megjegyzéseket tesznek, és nem tudok velük semmi értelmesről beszélgetni, ezért untatnak.
Kate egyre kíváncsibban figyelte a fiút.
- És azt gondoltad, megpróbálkozol egy idősebb korosztállyal? - kérdezte kissé gúnyosan.
- Nem a kora miatt - mosolyodott el Peter. - Ilyen arccal, szemekkel és szájjal ötven év múlva is gyönyörű lesz. Csak tudom, hogy maga egy különleges, intelligens, nagyon okos nő, Beckett nyomozó. Gondoltam, talán van kedve egy ilyen csodabogárral beszélgetni, mint én.
Kate gyorsan becsukta a csodálkozástól önkéntelenül elnyíló ajkait. Nem mutatkozott be, a fiú mégis pontosan tudta, hogy kicsoda. Hát persze! - villant fejébe a megoldás.
- Olvasott rólam ... rólunk a phoenixi újságokban, ugye? - kérdezte, mire Peter fülig érő mosollyal bólintott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése