Az idős férfi mély lélegzetet vett, Kate pedig rosszat sejtve kezdte el ingatni a fejét.
A termen halk morajlás zúgott végig. A mosolyok bosszús grimasszá változtak az arcokon, a várakozó tekintetek pedig értetlenkedve fordultak az idős férfi felé.
- A repülésirányítási központ jelezte, hogy a rendkívüli havazás miatt nem biztonságos a repülés - folytatta az est házigazdája.
Beckett egy pillanatra becsukta a szemét, és arra gondolt, miért nem hallgatott a megérzéseire, annak ellenére, hogy azok rendkívül ritkán hagyják cserben. Ajkait összeszorítva elnyomott egy sóhajt, és egy villámokat szóró pillantást vetett a mellette álló íróra, aki elkapta a tekintetét, és gyorsan belekortyolt a pezsgőjébe. Kate rossz érzése tovább fokozódott, amikor újra a pulpituson álló férfira nézett, és meglátta, mennyire feszeng. Biztos volt benne, hogy a feketeleves még csak ezután következik.
- Ő Dave Mitshell, a kiadóm legnagyobb mecénása. Övé a kastély - szólalt meg közömbös hangsúllyal, fejével az idős ember felé intve Castle, mintha nem is hallotta volna a bejelentést. Szeme sarkából látta, hogy Beckett szeme összeszűkül, ami semmi jót nem ígért. Ha a kapcsolatuk jelenlegi helyzetére gondolt, úgy érezte, mintha egy törékeny, hártya vastagságú jégrétegen lépkedne, ami bármikor beszakadhat alatta, és elnyelheti a jeges sötétség, de át is juthat rajta a boldogsággal kecsegtető túlpartra. Amikor a megfigyelőben állva meghallotta a nő szavait, hogy az ellene elkövetett merénylet minden pillanatára emlékszik, tehát az ő vallomására is, olyan érzések kavarogtak benne, amilyenek még soha. Az, hogy csalódott volt, becsapottnak, és bolondnak érezte magát, enyhe kifejezés. Olyan érzés volt, mint amikor egy kisgyerek kerget egy boldog álmot, és egyszer csak pofon vágja a valóság, és rájön, hogy álomvilágban élt, és a valóság egészen más. Aztán jött a zombis ügy, és megértette, hogy mi késztette Kate-et a hazugságra és az egy évig tartó hallgatásra. Újra feléledt benne a remény, hogy több lehet a nő számára, mint társ a nyomozásokban. Büszke volt a díjra, amit éppen átvenni készült a Nikki Heat könyvekért, és azt hitte, a díjátadó kiváló alkalom, hogy kicsit kimozdítsa Beckett-et a hétköznapokból, és egy kis időt töltsenek együtt kettesben, de a hír, hogy itt rekedtek, láthatóan dühítette a nőt. Márpedig ha Kate dühös, akkor egyáltalán nem tudja kiszámítani a reakcióit, így csak reménykedhetett abban, hogy az előnyére tudja fordítani a helyzetet. Gondolataiból a házigazda hangja rántotta vissza a valóságba.
- Khm ... a meteorológusok szerint holnaptól jelentős enyhülés várható, ami megnöveli a lavina kialakulásának esélyét, a helikopterek pedig fokozhatják a lavinaveszélyt - folytatta Dave Mitshell, miközben bozontos, ősz szemöldöke alól fürkésző tekintettel mérte fel hallgatósága reakcióit.
A felháborodott morajlás felerősödött, aztán záporozni kezdtek a kérdések.
- Akkor most mennyi időre ragadtunk itt?
- Mikor jön a helikopter?
- Holnap sem tudunk elmenni?
Az idős férfi mindkét kezét felemelte, hogy csendre intse a háborgókat, és barátságos mosollyal az arcán, meleg hangon folytatta.
- Hölgyeim és uraim! Nézzék a dolgok jó oldalát! Hagyják maguk mögött pár napra a hétköznapok gondjait, és ha már így akarta a sors, használják ki a vendégszeretetemet! - mutatott körbe a termen. - Ígérem, semmiben sem fognak hiányt szenvedni.
Néhány másodpercig döbbent csend lett, amíg mindenkiben tudatosult, hogy nemcsak egy napra ejtette foglyul őket a hegy, aztán amikor ki örömmel, ki bosszankodva fogadta el a megváltoztathatatlant, előkerültek a mobilok, és mindenki vad telefonálásba kezdett. Castle jobbnak látta, ha inkább a vendégsereg reakcióit tanulmányozza, nem pedig Beckett-ét, így a pezsgőjét kortyolgatva figyelte, ahogy a férfiak az üzlettársukat vagy a beosztottaikat hívják, míg a nők a gyerekeiket, a bébiszitterüket vagy éppen a személyi edzőjüket.
- Fel kell hívnod Gatest - hallotta meg Kate hangját. Cikákolni kezdett a félrenyelt italtól, és amikor végre elmúlt a köhögőroham, riadtan fordult a nő felé.
- Mármint nekem? - kérdezte értetlenül.
- A te ötleted volt, hogy elkísérjelek, nekem eszem ágában sem volt idejönni. Ráadásul te könyörögted ki Gatesnél a rendkívüli szabadnapot - emlékeztette kihívó tekintettel Beckett a pillanatra, amikor elérte a kapitánynál, hogy az elengedje egy napra a legjobb nyomozóját.
Castle duzzogva elhúzta a száját.
- Ha tudtam volna, hogy milyen feltételt szab, más taktikát választottam volna.
- Miért? Egészen jól alkudoztál. Ő azt akarta, hogy egy hónapig kíméld meg attól, hogy a kapitányságon téblábolsz, de te ezt lefaragtad két hétre - mondta Kate közömbösen, mint egy tényt, miközben igyekezett elrejteni az arcára kívánkozó mosolyt. Nézte a kínosan feszengő férfit, ahogy kelletlenül előveszi a telefonját, és olyan tekintettel nézi a fekete kijelzőt, mint a rosszalkodó kisdiák az igazgatói iroda ajtaját, és a látványtól egyre jobb kedve lett.
- Gyerünk Castle! - húzta fel kihívóan a szemöldökét, mire a férfi nyelt egyet. A következő pillanatban azonban felcsillant a szeme, és zsebre tette a készüléket.
- Majd a díjkiosztó után. Ha meghallja, hogy tényleg megkaptam a díjat - amiben egyébként ő kételkedett - akkor biztosan belopom magam a szívébe, és megenyhül - mosolyodott el magabiztosan.
- Belopod magad a szívébe? - hőkölt hátra Kate a feltételezéstől, amire véleménye szerint kisebb volt az esély, mint hogy piros hó essen.
- Csak figyelj! - vigyorgott Castle, és egyáltalán nem bizonytalanította el a nő hitetlenkedő tekintete.
Kate sóhajtott egyet, és megingatta a fejét. Körbejáratta szemét a teremben tartózkodó embereken, akik lassan befejezték a telefonos ügyintézést, és megítélése szerint egyre többen kezdtek mosolyogni vagy éppen nevetgélni. Valószínűleg úgy gondolták, ha már így hozta a sors, kihasználják a lehetőséget, és a helyzetet egy nem várt, kellemes nyaralásként fogják fel. Ő azonban nem tudott így gondolkodni. Napokon keresztül Castle közelében lenne, hirtelen ijesztőnek tűnt. Bár a férfi mindig tiszteletben tartotta az érzéseit és az akaratát, tudta, hogy nem fog örökké várni a döntésére. Hirtelen a fülében csengett a férfi elcsukló hangja, amikor a temetőben kimondta, hogy szereti. Az utóbbi időben valami megváltozott a viselkedésében, ami megrémítette. Nem akarta elveszteni, de a fal, amit a szíve köré épített, még nem omlott le teljesen. Amikor lezárták a zombis ügyet, volt egy beszélgetésük, ami reményt keltett benne. Úgy érezte, Castle megértette, mi zajlik benne, és hajlandó még várni. De vajon meddig? Szorongva gondolt arra, hogy a helyzet, hogy egy idegen helyen lesznek napokig összezárva, talán arra sarkallja a férfit, hogy sürgesse, de ő képtelen volt sürgetni az érzéseit.
- Aranyos vagy, amikor haragszol - jegyezte meg Castle meleg hangon, de a rávillanó tekintet láttán gyorsan hozzátette: - persze nem akkor, ha rám haragszol.
Kate önkéntelenül elmosolyodott a megjegyzésre. Olyan jellemző volt, hogy amikor látszik rajta, hogy nem érzi jól magát a bőrében, akkor Castle mond valami olyat, amivel egy pillanat alatt változtatni tud a kellemetlen érzéseken.
- Akkor most nem lehetek aranyos - vetette oda bosszankodást színlelve.
- Mi? - döbbent meg az író. - Rám haragszol, amiért itt rekedtünk? Ne már! A havazásról meg a lavinaveszélyről is én tehetek? - tárta szét a kezét.
- Arról nem, de arról, hogy én itt vagyok, igen.
- De hát gondolj csak bele, mennyi jó dolog kisülhet abból, hogy így alakult!
- Mondj egy példát! - fordult vele szembe Beckett, és karba font kezekkel, kissé felszegett fejjel, kihívóan szegezte rá ragyogó zöld szemét, amitől Castle meglepődött. Amire titkon gondolt, azt nem mondhatta ki, ezért vett egy nagy levegőt, hogy legyen ideje kigondolni a legvonzóbb dolgot, ami még Beckett-nek is tetszhet, de a hangosító berendezés által gerjesztett visító hang fülsértően hasított a levegőbe, amire mindenki összerezzent. A házigazda ujjával megkocogtatta a mikrofont, aztán barátságos, mély hangja olyan erővel töltötte be a termet, hogy mindenki figyelme felé fordult.
- Hölgyeim és uraim! Örömmel közölhetem, hogy a díjátadót követően a kastély szobái, a kényeztető welness részleg, az uszoda, az edzőterem, a mozi és a játéktermek mind-mind rendelkezésükre állnak, az étteremben pedig kiváló szakácsok gondoskodnak az ínyenc falatokról. Minden adott lesz tehát, hogy jól érezzék magukat a következő pár napban. Most azonban folytatódjon az est a terveknek megfelelően, következzen az ország legnagyobb könyvkiadója által odaítélt díjak ünnepélyes átadója! Átadom a szót az est háziasszonyának, a káprázatos Ms. Sheryl Holms-nak, aki éppen egy tavaly díjazott regény filmes adaptációjával hódította meg Hollywood-ot. - Dave Mitshell szinte ragyogott a büszkeségtől, hogy a vendégek meglepetésére egy híres színésznő fogja a ceremóniát levezényelni, akiről az a hír járta, hogy tökéletes alakja és szépségkirálynőket idézően szép arca mellett igen művelt és okos is. A róla szóló cikkekben minden riporter kiemeli, hogy művészettörténetből diplomázott, intelligens, jó humora van, kedves és közvetlen. Dave Mitshell a terem oldalajtaja felé mutatott, és széles mosollyal nyugtázta, hogy a belépő nő látványára hatalmas tapsvihar tör ki.
Beckett éppúgy meglepődött, mint mindenki a vendégek közül. Önkéntelenül tapsolni kezdett, bár ő csak egy filmben látta a színésznőt, olvasott néhány újságcikket róla. Nem csodálkozott a férfiak csillogó szemén, és azon sem, hogy kihúzták magukat, hogy délcegebbnek látsszanak, no és hogy jobban lássák a hírességet, míg a feleségek kissé irigykedve mérték végig a halványkék, a tökéletes alakot diszkréten kiemelő, elegáns estélyiben megjelenő nőt. Sheryl Holms valóban meglepő jelenség volt. Dús, nagy hullámokban leomló aranyszőke haj keretezte finom vonású, szabályos arcát, melyen meglepően szolid smink nem rejtette el természetes szépségét. Őszintének tűnő mosollyal fordult csodálói felé, hatalmas kék szemében érdeklődés és szerénység tükröződött. Kate fejében megfordult, hogy vajon meddig tudja megőrizni ezt a természetes ártatlanságot ez a huszonéves színésznő a hollywood-i hiénák között. Castle-re pillantott. Az író elnyíló szájjal, arcán a rajongók földönkívüli mosolyával, csillogó tekintettel nézte a nőt, és ugyanolyan megfeszített háttal tapsolt, mint a többi férfi. Kate-nek elszorult a torka. Hirtelen ugyan azok az érzések árasztották el, mint amikor megjelent a színen a légiutaskísérő Jacinda. Talán félreértette Castle jelzéseit, amiket a férfi az utóbbi napokban küldött felé?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése