Slamasztikában 4/4

Talán félreértette Castle jelzéseit, amiket a férfi az utóbbi napokban küldött felé?
Kétségekkel teli gondolataiból Sheryl Holms kellemes hangja zökkentette ki. Miközben a pulpitus mögött álló színésznő köszöntötte a jelenlevőket, és belekezdett a díjátadó különböző kategóriák jelöltjeinek ismertetésébe, Kate azon töprengett, valódi-e a nőből sugárzó nyíltság és fiatalos báj, vagy olyan jó színésznő, aki el tudja hitetni, hogy ő egy szeretni való, őszinte, romlatlan lány, akit még nem fertőzött meg a Hollywood-ra oly jellemző rosszindulat, intrika és gonoszkodás. A kérdésre nem kapott ugyan választ, de az egyértelmű volt, hogy a férfiakat elvarázsolta. Lopva újra Castle-re pillantott. Apró szúrást érzett a mellkasában, amikor érzékelte, hogy férfi átszellemült tekintete szinte rátapad a színésznőre. A következő pillanatban már dühös volt magára. Miért hagyta, hogy a féltékenység belopja magát a szívébe? Egyáltalán! Mit keres ő itt? Egyre biztosabb volt abban, hogy félreértette Castle-t a zombis ügy után, amikor a szavait és a tekintetét úgy értelmezte, hogy hajlandó még várni rá. Elkésett? Nyíltan ki kellett volna mondania az érzéseit, ahogy Lanie tanácsolta? Na igen, de éppen, amikor megtette volna, Castle berobogott a tűzpiros Ferrarival és Jacinda-val. Most pedig megbabonázva csodálja a fiatal színésznőt, aki annak ellenére, hogy nem tett semmi rosszat, egyre ellenszenvesebbé vált Kate szemében. Ösztönösen tapsolt egy-egy díj átadásakor, de képtelen volt a ceremóniára figyelni egészen addig, amíg Sheryl Holms fel nem sorolta a legnagyobb példányszámban eladott krimisorozatért járó lehetséges nyertesek nevét, köztük Castle-ét. Az író mosolyogva felé fordult, és bár próbált fesztelennek látszani, ahogy beharapta alsó ajkát, Kate látta benne a rendkívül izgatott kisfiút, aki biztos a győzelemben, mégis tele van félelemmel. Noha Castle-nek egy bennfentes megsúgta, hogy ő nyeri a díjat, sőt biztatták, hogy a Nikki Heat könyvek ihletőjét is vigye magával, látta a férfin, hogy elbizonytalanodott. Az izgatottsága rá is átragadt. Úgy érezte, Sheryl Holms túl hosszan méltatja az egyik jelöltet, amikor Dave Mitshell végre átadta a győztes nevét rejtő borítékot a színésznőnek, aki széles mosollyal az arcán végre kimondta a győztes nevet: Richard Castle! Megkönnyebbülten sóhajtott egyet, és mosolyogva figyelte, ahogy Castle kicsit összeszorítja a száját, hogy fülig érő mosolya ne árulja el, milyen kitörő örömöt jelent neki a győzelem. A férfi rámosolygott, aztán kihúzta magát, és miközben begombolta szmokingja felső gombját, Sheryl Holms felé indult, hogy átvegye a kristályüveg díjat. Kate egy pillanatig azon tűnődött, vajon mit akar kompenzálni a férfi, amiért ennyire vágyik az elismerésre, de nem volt ideje a kérdésen merengeni, mert a színpadon Castle megpuszilta a díjat átadó színésznőt. A mozdulat teljesen természetes volt, Kate mégis keserű szájízzel nyelt egyet. Nem merte bevallani magának, hogy irigyli az a két pici érintést Sheryl-től.

Castle érezte az izgalom okozta adrenalin minden jótékony és kellemetlen hatását. Pár másodperce rémülten gondolt arra, mi lesz, ha az informátora tévedett. Hol lesz az önbecsülése, és mit fog tenni Beckett? Nem akart szánalmasnak látszani Kate előtt, nem akarta, hogy sajnálja, és azt sem, hogy dühös legyen, amiért elhitette vele, biztos a győzelem, és ezért Nikki Heat múzsájának muszáj ott lenni a díjátadón. Szíve lassan abbahagyta a vad kalimpálást, de tenyere még annyira izzadt, hogy erősen markolnia kellett a kristályüveg díjat, hogy ki ne csússzon a kezéből. Szembefordult a közönséggel, tekintetével Beckett-et kereste, aztán a mikrofon elé lépett.

- Nehéz egy ilyen izgalommal teli, felemelő pillanatban megszólalni - kezdett bele kissé reszelős hangon, aztán ellenállhatatlan, kisfiús mosoly jelent meg a arcán. - Tudják, nem vagyok a szavak embere - mondta huncutul csillogó szemekkel, mire a közönség hangosan felnevetett. - Javier Esposito barátom azzal csipkedett meg a 12-es őrsön, hogy az eladott példányszámok a mennyiséget tükrözik, ne legyek annyira eltelve magamtól, ha megnyerem ezt a kategóriát, mert a minőség sokkal fontosabb. Már majdnem kételyeket ébresztett bennem, amikor Kevin Ryan barátom megjegyezte, hogy ha nem lennének minőségi krimik az írásaim, valószínűleg nem vennék meg ennyien. Persze a végén Javi is jó derült rajtam, hogy egy pillanatra le tudta törni a szerinte túl nagy egómat - mesélte őszinte öniróniával mosolyogva, aztán elkomolyodott. - Csak azok értik, akik maguk is írnak, hogy milyen nehéz kivívni az olvasók elismerését. Egyedül nem is menne. Kellettek olyan emberek, akik hittek bennem. Ilyenek az Édesanyám és a lányom - de persze erre Espositó nyomozó azonnal megjegyezné, hogy ők elfogultak velem - húzta el a száját, és rosszallóan megingatta a fejét. A közönség halkan felnevetett, jelezve, hogy ebben bizony van valami. Amikor újra csend lett, Castle egyenesen Beckett-re nézett, és újra komolyan folytatta. - Volt az életemben egy olyan pillanat, amikor úgy éreztem, nem fogok, nem tudok többet írni. Az Univerzum azonban meglepett életem legnagyobb kihívásával, ami egy gyönyörű gyilkossági nyomozó képében jelent meg. Az, hogy milliók izgulhatnak Nikki Heat zseniális nyomozásain, és élvezhetik Nikki és Jamison Rook kibontakozó szerelmét, nemcsak az én érdemem, hanem Kate Beckett nyomozóé - nézett szeretettel a feszengve mosolygó nőre. Minden szempár követte a tekintetét. Kate elpirult. Ez volt az a pillanat, amiről azt gondolta, a legkevésbé fogja kívánni, meglepetésére azonban valami jóleső melegség áradt szét benne. - Befogadott a világába - folytatta Castle komolyan, de a következő pillanatban huncutul elmosolyodott - illetve, Beckett nyomozó szerint, pimaszul és öntelten betolakodtam a világába - javította ki magát legsármosabb mosolyával az arcán, mire megint elnevette magát a hallgatóság. Amikor a figyelem újra felé fordult, vett egy nagy levegőt, mintha a legfontosabb mondatot készülne kimondani. - Csak remélni tudom, hogy már ő is éppúgy élvezi a négy év alatt kialakult közös világunkat, mint én, és ugyanúgy vágyik rá, hogy tovább építsük, mint én.

Castle olyan távol állt Kate-től, hogy nem láthatta a nő arcának apró rezdülését, csak azt érzékelte, hogy egyenesen ránéz. Egy pillanatra behunyta a szemét, és azért fohászkodott, nehogy a szavaival túl erőszakosan akarjon áthatolni a Beckett szíve köré épített falon.

- Köszönöm - hagyta el halkan a szó a száját olyan rekedtesen, mintha valami fojtogatná a torkát.

Kate zavarba jött. Hirtelen úgy érezte, a szó csak neki szólt, és sokkal nagyobb jelentősége van, minthogy Castle megköszöni neki, hogy róla mintázhatta a főhősét. Érezte, hogy a férfi várakozón szegezi rá a tekintetét, várva, hogy leolvashassa szájáról a megszokott választ. Már nyitotta a száját, hogy kimondja a kettejük számára oly fontos szót, amikor Sheryl Holms hajolt a mikrofonhoz, aminek következtében arca egészen közel került az íróéhoz.

- Szóval, akkor egy tiszteletbeli nyomozót tisztelhetünk önben, Rick? - kérdezte incselkedve, olyan közvetlen hangsúllyal, mintha ezer éve ismerné az írót, akit láthatóan meglepődött.

- Ammm ... nos ... azt nem mondanám, hogy nyomozóvá váltam volna - kezdett bele zavartan Castle, mert ugyan szeretett volna dicsekedni azzal, mennyi ügy megoldásában szerzett elévülhetetlen érdemeket, most mégsem akarta efelé terelni a beszédet, mert azzal tönkre tenné a tervét. Nagyon fontos volt, hogy valakinek még köszönetet mondjon, de ahhoz minden egoizmusától meg kell szabadulnia. Sóhajtott egy nagyot, és visszafojtott hangon kezdett bele. - Sokszor szerettem volna hinni, hogy a hasznos tagja vagyok Beckett nyomozó csapatának, de volt egy ember, aki a dicsőség mennyországából mindig visszahúzott a realitás talajára. Egy nagyszerű rendőr, akit nem varázsol el a sármom, akit idegesítenek a fantázia szülte elméleteim, aki csak az emberei szaktudásában és a kemény rendőri munkában hisz, mégis eltűri, hogy ott lábatlankodjak a kapitányságán. Köszönöm, Victoria Gates kapitány!

Beckett kikerekedett szemmel figyelte, ahogy Castle őszinte komolysággal kiejti a kapitány nevét, miközben egyenesen az egyik tévécsatorna operatőrének kamerájába néz, de nem kerülte el a figyelmét, hogy a komolyságát nem sokáig tudta megtartani a férfi, mert egy pillanattal később elmosolyodott, és huncutul kacsintott egyet. Kate megforgatta a szemét. Ez volt hát a férfi nagy terve! Bár elsőre azt gondolta, Gates kapitány nem az a fajta nő, akit egy dicsérettel le lehet venni a lábáról, mégsem volt biztos abban, hogy az író szavai nem érnek célt.

Sheryl Holms a legnagyobb példányszámban eladott fantasy regények kategóriájának jelöltjeit kezdte ismertetni, Castle pedig kezében a kristályüveg díjjal igyekezett vissza a helyére, miközben fogadta az útjába eső emberek gratulációját. Ragyogott a büszkeségtől, ugyanakkor tele volt kételyekkel. Szemével Kate tekintetét kereste. Remélte, hogy megérezte a neki szánt szavak jelentőségét, de fogalma sem volt róla, miként fog rájuk reagálni.

- Szép díj - mutatott az obeliszk alakú kristályüvegre Beckett, amikor Castle a közelébe ért.

- Azt hiszem, csináltatnom kell a leendő díjaimnak egy új vitrint - méregette a kezében levő tárgyat az író, miközben lopva Kate-re pillantott. Az, hogy a nő a díjra terelte e szót, egyértelmű jelzés volt, hogy nem akar a köszönőbeszédre reagálni, Castle pedig érezte, hogy jobb, ha nem hozakodik elő a közös világuk folytatására tett megjegyzésével.

- Hah! Kapsz egy díjat, és azonnal egy szekrényt akarsz csináltatni?

- Ki tudja, mennyi díjat fogok még kapni! - húzta fel öntelten a vállát az író. - Ez csak a kezdet!

Beckett sóhajtott, és az égnek emelte a tekintetét.

- Na és Gates? Azt hiszed, belefoglalod a beszédedbe, és máris megkedvel?

- Azt nem, de legalább nem veszi le a fejem, amiért idehoztalak, és ennek következtében ki tudja, meddig nem tudsz bemenni az őrsre - vigyorodott el Castle. - Bár a hóviharról és a lavinaveszélyről nem én tehetek - tette hozzá.

- Akkor most már felhívod?

- Majd csak miután a tévé leadta a közvetítést. Remélem, nézni fogja a késő esti híreket - pillantott az órájára. - New York-ban már lassan éjfél lesz - állapította meg lehangoltan. - Mi lenne, ha nem Gates-ről beszélgetnénk? - nézett reménykedve Kate-re, aki megkönyörült rajta, és elnevette magát.

- Hát, át is adhatjuk magunkat az élvezeteknek - ejtette ki a szavakat meggondolatlanul. Amikor meglátta, hogy Castle mozdulatlanná válik meglepetésében, aztán szeme kikerekedik, tekintette pedig először a távolba révedve vetíti maga elé a fantáziája szülte képeket, majd pajkosan elvigyorodik, gyorsan hozzátette: - Rettentő éhes vagyok, alig várom, hogy felszolgálják a vacsorát.

- Hm ... én is pont erre gondoltam - mondta álszent ártatlansággal Castle, de huncut tekintete, és a szája sarkában bujkáló mosoly kétséget sem hagyott Kate számára, mennyire élvezi a helyzetet a férfi. 

- Castle! - ejtette ki vészjóslóan a szót a nő, mire Castle arcáról egy pillanat alatt tűnt el a pimasz mosoly.

Amikor vége lett a díjátadónak, Beckett legszívesebben indult volna a szobájába,amiről még azt sem tudta, hol van, mert semmi kedve nem volt idegen emberekkel bájcsevejt folytatni, de aztán minden másképp alakult, mint ahogy képzelte. El kellett ismernie, hogy fenséges volt a vacsora, és meglepően szórakoztató társaságnak bizonyult Mark Wendell újságíró, Noah Levin humorista és Elvira Scott regényíró, akikkel az est nagy részét töltötték. Szellemesek voltak és intelligensek, ráadásul érdeklődők és széles látókörűek. Egészen addig a pillanatig élvezte az estét, amíg Mark fel nem kérte táncolni. A idős publicista szerényen vallotta be, hogy ifjú korában táncbajnok volt, de immár három éve, amióta meghalt a felesége, nem lépett a parkettra. Kate sosem élvezte még így a táncot. Szinte suhant, mintha a lába nem is érintené a földet, és idős partnere úgy vezette, hogy nem kellett figyelnie a lépésekre, ösztönösen érezte a mozdulatokat. Hamarosan meglátta, hogy Noah Levin Elvira Scott-tal táncol. A látvány mosolyt csalt az arcára. A harminc év körüli, nyurga, fekete keretes szemüveget viselő Noah füle mögé tűrte hosszú, hullámos haját, ami időnként engedetlenül hullott az arcába, és olyan olyan óvatosan tartotta karjai között a hetvenes éveiben járó, pöttömnyi, madárcsontú Elvira-t, mintha attól félne, hogy eltörik. A fiú mondott valamit, mire az idős nő jóízűen felnevetett. Kate meglepve állapította meg az este folyamán, hogy milyen jó humora van a szerény fiúnak, és hogy milyen szellemi frissességgel és elementáris életkedvvel áldotta meg a sors az asszonyt.

A tánc okozta jókedv azonban csak addig tartott, amíg Kate meg nem látta, hogy az asztalnál egyedül maradó Castle új társaságot kapott.