- Mondtam, ugye, hogy deja vu érzésem van? - vágott egy bosszús grimaszt Castle.
Bosszankodva sietett a bejárati ajtó felé, miközben próbálta túlkiabálni az egyre türelmetlenebb csengetést.
- Megyek már, megyek!
Az ajtóban álló tejfölösszájú fiú feljebb tolta fején a futárszolgálat logójával díszített sapkáját, ami alól előbukkant divatosra vágott koromfekete fekete haja. Napbarnított bőrével, szinte világító égszínkék szemével, szabályos arcával elment volna bármelyik menő fiúbanda tagjának, akitől elalélnak a tinédzser lányok.
- Mr. Castle és Mrs. Castle? - kérdezte. Kezében az átvételt igazoló, aláírásra váró papírt, és egy kis dobozt tartott.
Castle látványosan körbenézett, hogy a fiú érzékelje, hogy egyedül van, de annak arca sem rezdült.
- A csomagot Mr. és Mrs. Castle részére kell kikézbesítenem - nézett rendíthetetlenül az író szemébe.
- De azért átvehetem, ugye? - morgott még mindig bosszankodva Castle, amiért a futár megzavarta az édes pillanatot
- Hát ... a megbízó a főnököm lelkére kötötte, hogy a csomag a kettejüké - tárta szét a karját a fiú.
Castle sóhajtott egyet, és jelentőségteljesen a hálószoba felé pillantott, és képzeletében azonnal megjelent a csodás kép, ahogy Kate nőies domborulataira simul a vékony selyem anyag.
- Khm ... - köszörült meg a torkát. - Tudod, tegnap este volt az esküvőnk, úgyhogy ez az éjszaka ... szóval ... érted - hajolt közelebb a fiúhoz, és cinkosan elmosolyodva kacsintott egyet.
- Á! - húzódott széles mosolyra a fiú szája, amitől előbukkant tökéletes, hófehér fogsora, amikor megértette a célzást, de a következő pillanatban bocsánatkérő tekintettel hozzátette: - Szóval belegyalogoltam a nászéjszakájukba.
- Hát, talán még nincs minden veszve - súgta pajkosan hunyorítva Castle - de ne akard, hogy Mrs. Castle is kijöjjön egy aláírás miatt!
- Rendben, de akkor két helyen írja alá - nyújtotta előre a papírt a fiú.
- Ki küldte? - kérdezte az író, miközben a dedikálásokon megszokott módon odakanyarította a nevét a mutatott helyre.
- Martha Rodgers, New York-ból - pillantott a csomag feladójára a fiú.
Castle egy pillanatra mozdulatlanná dermedt, aztán nagyot sóhajtott.
Kíváncsisága legyőzte a bosszúságát, és még be sem csukódott az ajtó, már bontogatta is a csomagot.
- Ki volt az? - lépett ki a hálószobából köntösbe burkolózva Kate, és Castle szomorúan vette tudomásul, hogy a nő nem várta meg az ágyban.
- Anyám küldött egy csomagot kettőnknek - húzta el a száját. - Mondtam, hogy megismétlődik az első közös reggelünk! Anya még itt is képes tönkretenni a pillanatot!
Kate mosolyogva nézte a duzzogó férfit, akinek az arcára volt írva, hogy sokkal jobban izgatja, hogy mit küldhetett az anyja az esküvőjük másnapján, minthogy valóban bosszankodjon.
Castle megrázogatta a dobozkát, aztán kinyitotta, és meglepetten vett ki belőle egy kulcsot.
- Csak nem vett egy lakást? - vonta össze a szemöldökét, és egy szempillantás alatt végigfutott fejében egy gondolat, hogy talán az asszony nem szeretne velük élni most, hogy összeházasodtak Kate-tel.
- És ideküldte volna az új lakásának a kulcsát, ahova el akar költözni? - világított rá a logikátlanságra Beckett.
- Hm ... csak nem nekünk vett egy lakást? - döbbent meg a gondolatra a férfi, de azonnal el is hessegette a lehetőséget.
- Úgy néz ki ez a kulcs, mintha egy New York-i lakáshoz tartozna? - bökött a hatalmas, gyönyörűen megmunkált tárgyra Kate, ami egy kiváló ötvös keze munkáját dicsérte, aztán érdeklődve a dobozba nézett. - Nincs benne levél?
- Nincs - húzta el bosszúsan a száját, miközben fejjel lefelé megrázta a dobozt. - Úgy látszik, Anya éppen a titokzatos nagyasszony szerepében tündököl, és azt várja, hogy kitaláljam a titkát.
- Vagy csak ismer, és tudja, hogy mennyire izgatnak a rejtélyek - mosolygott elnézően Kate.
- De mégis, hogy találjam ki, hogy minek a kulcsa, ha semmi kiindulópontot nem ad? - forgatta ujjai között morgolódva a kulcsot Castle.
- Legrosszabb esetben felhívjuk Martha-t, és megkérdezzük.
Castle hirtelen feltartotta a kezét, és olyan arccal nézett Kate-re, mintha valami ördögtől valót mondott volna.
- Na, azt már nem! Az már azt jelentené, hogy az egóm végelgyengülésben szenved! De jól mondtad, valóban az lenne a legrosszabb, ha addig jutnánk, hogy meg kelljen kérdezni tőle!
Kate a kétségbeesett tekintetű férfira nézett, lágyan elmosolyodott, aztán megfogta a kezét, és gyengéden a nappali kanapéjához húzta.
- Akkor nincs más lehetőségünk, mint azt csinálni, amiben igazán jók vagyunk, a következtetéseinkre hagyatkozni. - Egy pillanatra megtorpant, aztán javított. - Illetve amiben én jó vagyok, mert te a lehetetlennél lehetetlenebb elméletgyártásban vagy jó - vette el a kulcsot a férfi kezéből, és lábait felhúzva a kanapéra kucorodott, Castle pedig tettetett sértődöttséggel leült mellé.
- Te mondd a tényeket, és meg gyártom az elméletet! - jelent meg az izgatott csillogás a szemében.
- Nézzük! - emelte a fény felé a kulcsot Kate. - Szokatlanul nagyméretű, valószínűleg nagy ajtóhoz, vagy egy kapu zárjához tartozik.
- Lehet, hogy egy kastély kapujához - húzta ki magát lelkesedve Castle. - Nászajándéknak szánta, hogy Mr. és Mrs. Castle, nevükhöz méltóan egy kastélyban töltsék el a mézesheteket.
- Martha? Kastélyt bérelt? - ráncolta össze hitetlenkedve a homlokát Kate, mire a férfi megadóan megrázta a fejét.
- Ahhoz elkérte volna a hitelkártyámat.
- Szokatlan a formája. Még sosem láttam hasonlót - járatta végig Kate a tekintetét a különleges cirádákon. - Egyedi készítésű lehet.
- Akkor egy különc nemest kell keresnünk, akinek a mai napig megvan a családi kastélya.
- Vagy inkább egy kulcskészítőt, aki ötvösmester is egyben - nézett a nő Castle-re, akinek képtelen volt letörni a lelkesedését a hétköznapi ötleteivel.
- Vagy - vette át a kulcsot az író, és ő is a fény felé tartva forgatta kicsit jobbra-balra, hogy lássa, kiad-e valami konkrét mintázatot a sok ciráda - kereshetnénk egy titkos jelet a kulcson. Nézd csak! Ez a kígyó alak itt úgy tekeredik, mint egy "J" betű.
- Itt meg egy "P"van! - lepődött meg Kate a saját felfedezésétől.
Az apró sikertől fellelkesülve elmosolyodtak, ragyogó szemekkel egymásra néztek.
- Rendben - komolyodott el Beckett. - Tehát az esküvőnk másnapján küldött nekünk egy kulcsot Martha.
- Tehát ajándék - szögezte le Castle.
- A kulcs egyedi gyártású, és valószínűleg egy nagy kapuhoz tartozik.
- Azaz drága a tárgy, és még drágább az, amit nyit, tehát anyám nem tudja megfizetni, de...
- ... de a tulajdonos igen, mert olyan gazdag, hogy akár saját kastélya is lehet ...
- ... ráadásul ismer bennünket, ...
- ... sőt, Martha tudja, hogy ő teljesíteni fogja a kérését, ...
- ... és a monogramja JP - mosolygott most már fülig érő szájjal Castle.
Miközben végigvezették a logikai folyamatot, és egymás gondolatát fejezték be, önkéntelenül egyre közelebb hajoltak egymáshoz. Látták a másik szemében megjelenő apró fényszikrákat, tekintetük összefonódott, és elárasztotta őket az oly sokszor átélt "Heuréka!"- érzés.
- James Patterson! - mondták ki egyszerre a világhírű krimiíró nevét.
Egy másodpercig csak élvezték az oly sokszor átélt pillanat varázsát, ahogy közösen megfejtenek egy rejtélyt, aztán Castle nyelt egyet, lassan közelebb hajolt, és csak akkor csukta be a szemét, amikor ajka Kate édes, várakozón elnyíló ajkához ért.
- Mindig arra vágytam, hogy egyszer ez megtörténjen - suttogta a csókba, és jólesően nyugtázta, hogy Kate elmosolyodik, megfogja a pólója szélét, és anélkül, hogy megszakítaná a csókot, lassan felfelé húzza a pólóját. Élvezte a finom érintést, ahogy az apró ujjak az oldala érzékeny bőréhez érnek, és izgató volt a tudat, hogy a köntös alatt nem fedi semmi a gyönyörű női testet, de agyába egyre erőszakosabban furakodott előre egy idegesítő gondolat.
- De mit nyithat a kulcs? - mondta ki hangosan a kérdést két csók között.
- Majd megkérdezzük Patterson-t - suttogta meggyőzően Kate.
- Az égő lenne. Ki kell találnunk - húzta össze a szemöldökét töprengve a férfi.
Kate érezte, hogy Castle fantáziája már elszabadult, és amíg választ nem kap a kérdéseire, képtelen lesz a testi gyönyörökre figyelni. Bosszúsan húzódott hátrébb, és egy nagyot sóhajtott.
- Most nekem van deja vu érzésem - nézett szúrós tekintettel a gyermeki izgalommal töprengő férfira.
- Arra gondolsz, amikor megfejtettük a Moor-birtok kincsének rejtélyét?
- Nem, Castle! Arra, amikor először jártam Hamptons-ban, és te addig nem nyugodtál, amíg ki nem derítettük, hogy ki ölte meg a medencédbe támolygó férfit - húzta el a száját az emlékre Kate.
Castle értetlenül nézett rá.
- Miért van deja vu érzésed? Az egy gyilkosság volt, ez meg egy titokzatos ajándék - pislogott nagyot, mire Kate égnek emelte a tekintetét, mintha rettentően bosszankodna, de a szája sarkában bujkáló mosolyt nem tudta elrejteni.
- Akkor egy logikátlanság izgatott, most egy kulcs. Akkor sem tudtalak elcsábítani - hajtotta le szomorkásan a fejét, és izgatóan harapta be az ajkát, miközben egy pillanatra a férfira emelte hatalmas, ragyogó szemét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése