Új nap virradt. A látóhatár fölé kúszó napkorong új élettel töltötte meg a természetet. A szürkeség átadta helyét a színek szivárvány-sokaságának, a zajok, a tenger fodrozódó hullámainak zubogása, a sirályok rikkantása, a parti szél susogása mintha egymást akarnák túlszárnyalni, egyre erőteljesebbé váltak, de a tengerparti ház emeleti hálószobájában ebből még szinte semmi sem volt érzékelhető. Ott csend volt és félhomály.
Kate arra gondolt, hogy ezt az állapotot hívják boldog, békés nyugalomnak, amiben most ringatózik. Castle meleg testéhez simulva feküdt az ágyban, és miközben résnyire nyitott szemmel figyelte a sötétítőfüggönyön átsejlő narancsvörös napsugarakat, a derekára fonódó erős, mégis oly gyengéd férfikezet simogatta. Ujjai cirógatva siklottak oda-vissza Castle kézfején, aztán önkéntelenül megérintették a karikagyűrűt. Behunyta a szemét, és egy boldog sóhaj hagyta el a száját. Biztosan tudta, nincs még egy férfi a világon, aki két tökéletes esküvővel kápráztatná el a menyasszonyát, csak Castle. Egyébként sincs még egy olyan férfi, mint ő - mosolyodott el a gondolatra. Óvatosan az ujjai közé zárta a férfi kezét, vigyázva, nehogy megzavarja a békés álmát. Szerette, ahogy meztelen testük egymáshoz simul, a hátához érő mellkas ütemes emelkedését-süllyedését, hallgatni a férfi halk, lassú szuszogást. Kate egy ideig eltűnődött, mennyire megnyugtatja ez a pillanat, és megállapította, hogy már el sem tudja képzelni enélkül a reggeleket, aztán gondolatai visszatértek az előző naphoz. Azt hitte, a Monument Valley hatalmas kősziklái, a végtelennek tűnő sivatag, és a milliárdnyi csillagtól ragyogó égbolt alatt tett esküjüknél nem lehet semmi csodálatosabb, felemelőbb, lélekig hatolóbb. Neki elég lett volna ennyi, mert tudta, az ott tett ígéretük erősebb minden földi hatalomnál és törvénynél, de Castle-nek ez nem volt elég. A hazafelé tartó repülőnúton a férfi fogta a kezét és hüvelykujjával cirógatta, arcán boldog mosoly ült, de a tekintetében volt valami bizonytalanság. Tudta, hogy a férfi előbb-utóbb úgyis kiböki, mi nyomja a lelkét, ezért türelmesen várt. Amikor a második alkalommal szegezte rá a gyanúsítottaknak fenntartott kutató tekintetét, Castle nyelt egyet, feszengve fészkelődni kezdett az ülésben, aztán zavarában megköszörülte a torkát.
- Tudom, hogy nem ilyen esküvőről álmodtál - szólalt meg bizonytalanul.
- Igazad van - mondta ő komolyan, de amikor meglátta a szomorúságot átsuhanni a férfi arcán, elmosolyodott, és végigsimított az arcán. - Castle! Ilyen csodáról még csak nem is álmodtam! Ez túlszárnyalta minden álmomat!
Amikor meglátta a férfi tekintetében megjelenő elégedettséget, megcsókolta. Érezte, ahogy az addig feszülő izmok ellazulnak, és Castle átadja magát a mámorító érzésnek, de abban a pillanatban, ahogy elhúzódott tőle, újra megjelent a kék szemekben a kételkedés.
- Egy kislány hófehér menyasszonyi ruháról, rózsacsokorról és orgonaszóról álmodik, meg templomról, ahol az oltár előtt vár rá a vőlegény szmokingban és nyakkendőben, míg ő az édesapjába karolva, lassú léptekkel suhan felé - húzta el a száját egy pillanatra bánatosan. - És különben is, hivatalosan még nem is vagyunk házasok.
- Castle! Mire akarsz kilyukadni?
- Csak tervezem az igazi esküvőnket - pislogott ártatlanul a férfi.
- Egy dolgot nem vettél számításba - húzta fel a szemöldökét kihívóan. - Én nem voltam egy átlagos kislány.
- Nocsak! - élénkült meg Castle, és kíváncsian felé fordult. - Miről álmodozott a kis Katie?
- Azt jobb, ha nem osztom meg veled, mert képes lennél megszervezni.
- Na és ... Katherine Beckett? Ő miről ábrándozott? - hajolt még közelebb hozzá Castle. A mozdulat jelezte, hogy nem fog tágítani, amíg ki nem elégíti a kíváncsiságát.
Kate emlékezett, hogy egy pillanatra zavarba jött a kérdéstől, mert titkon már többször elképzelte az esküvőjüket, de ezt esze ágában sem volt elárulni, ráadásul a pillanat, ahogy a csillagos égbolt alatt letérdelt elé a férfi, minden képzeletet felülmúlt.
Kate emlékezett, hogy egy pillanatra zavarba jött a kérdéstől, mert titkon már többször elképzelte az esküvőjüket, de ezt esze ágában sem volt elárulni, ráadásul a pillanat, ahogy a csillagos égbolt alatt letérdelt elé a férfi, minden képzeletet felülmúlt.
- Hát, ha tudni akarod ... Nos ... igazából sokkal hétköznapibb esküvőt képzeltem, mint amilyennel megajándékoztál.
- Szóval eltaláltam? Hosszú, fehér, csupa csipke menyasszonyi ruha, fátyol, templom, oltár, orgonaszó? - dőlt hátra önelégülten Castle.
- Szerinted ez illene hozzám? - nézett szemöldökét ráncolva a férfira, amitől az teljesen elbizonytalanodott.
- Igaz. A fátyolt felejtsük el - rázta meg a fejét, mintha nem értené, hogy is juthatott eszébe ilyen szörnyűség.
- Meg a nyakkendőt is! Tudom, hogy ki nem állhatod. Na és a templom? - húzta fel kérdőn a szemöldökét.
- Tudom, tudom! - kapcsolt a férfi. - Te csak kettőnkben hiszel, és a hétköznapi csodákban - sóhajtott lemondóan.
- Nem, Castle! Nemcsak ezekben. A te csodádban is hiszek, bár úgy gondolom, az a csoda benned, és a szerelmünk erejében volt, és nem a csillagokban, mégis hiszek benne. Kellett a csoda is ahhoz, hogy megmenekülj.
Figyelte, ahogy a férfi elmereng a szavain, aztán megnyugodva hátradől az ülésben, de annak nem tulajdonított nagy jelentőséget, hogy a szeme feltűnően élénken csillogott, mint amikor valami tervet forgat a fejében. Ugyan gyanút keltett benne, hogy amikor percekkel később a mosdóból jött visszafelé, Castle suttogva telefonált, és gyorsan kinyomta a készüléket, amikor őt meglátta, de nem akarta elvenni a férfi kis titkait. Akkor még nem is sejtette, hogy miben mesterkedik.
Castle mocorogni kezdett. Álmában sóhajtott egy nagyot, mintha egy nagy kő gördülne le a szívéről, aztán még közelebb bújt a nőhöz, arcát egy pillanatra végighúzta a selymes hajzuhatagon, aztán visszasüppedt a párnába, és újra mély álomba zuhant.
Kate mozdulatlan maradt. Még élvezni akarta az emlékek felidézését, amelyek olyan boldogsággal töltötték el, amiről nem is hitte, hogy létezhetnek.
A meglepetés akkor érte, amikor késő délután leszálltak a repülőről, és a reptér bejáratánál egy hófehér, virágokkal díszített limuzin várta őket. Castle fülig érő szájjal, titokzatos tekintettel kacsintott, neki pedig nem volt kétsége afelől, hogy a férfi titokban megszervezte a hivatalos esküvőjüket. Boldogan vette tudomásul, hogy az autó nem haza, hanem New York talán legnagyobb és legelegánsabb esküvői szalonjához hajtott, ahol Castle közölte, hogy ő nem mehet be vele, mert rossz ómen, ha a vőlegény idő előtt meglátja a jövendőbelijét menyasszonyi ruhában, ezért a kocsiban fog várni, de tudja, hogy bármit választ, gyönyörű lesz benne. Egy óra múlva, kezében egy hatalmas dobozzal szállt be a láthatóan türelmetlen férfi mellé.
- Azt hiszem, sikerül meglepnem téged - mosolygott rá titokzatosan, és elégedettel látta, hogy Castle sóvárogva végigméri, és nyel egyet.
Alig indultak el, újabb meglepetés érte, mert a limuzin keletre indult.
- Hamptons-ba megyünk? - nézett kérdőn a férfira, de az csak sejtelmesen mosolygott, amitől furcsa érzése támadt. - Castle! Te mára szervezted meg az esküvőnket? - kérdezte döbbenten, mert fogalma sem volt, mikor tudott mindent titokban elintézni a férfi.
- Nem kell izgulnod. Mindent elintéztem, neked csak lélegzetelállítónak kell lenned - mondta Castle könnyedén, aztán huncut mosollyal hozzátette: - Az pedig nem lesz nehéz, mert mindig az vagy!
Kate-en újra átsuhant az érzés, ami akkor átjárta: boldogsággal vegyes izgalom. Egy pillanatra megrémült. Felkészületlennek érezte magát, mert mindig úgy képzelte, hogy majd előre átgondolja az esküje szövegét, átrágja minden szavát, hogy abban a néhány mondatban minden benne legyen, amit fontosnak tart, de erre most nem volt ideje. Úgy döntött hát, hogy egyszerűen csak őszinte lesz, és hagyni fogja, hogy az érzései vezéreljék.
Amikor kiszállt a limuzinból, és meglátta a feléje siető, szokatlanul csillogó szemű édesapját, könnyek tolultak a szemébe. A férfi meleg szeretettel zárta a karjaiba, aztán közölte, hogy Martha-ra bízza, hogy menyasszonyt faragjon belőle, és igyekezzen, mert már egy óra sincs a szertartásig.
A következő órák minden pillanatának emléke beleégett az idegsejtjeibe. Martha őszinte, szeretetteli mozdulata, ahogy végigsimít az arcán, amikor meglátta átsuhanni rajta a fájdalmat, amiért az édesanyja nem érhette meg ezt a pillanatot, a szavai, ahogy megköszöni, hogy boldoggá teszi a fiát; édesapja szelíd mosolya, ahogy büszkén megigazítja a nyakkendőjét, és felé nyújtja a karját; Castle tekintete, amikor meglátja a hófehér, csupa csipke felsőben, és a derekára, csípőjére simuló, könnyű esésű, bő szárú nadrágban. Újra érezte a jóleső érzést, ami akkor járta át, amikor meglátta, hogy a férfin nincs nyakkendő, az izgalmat, ahogy felé lépked, aztán a zavarát, amikor az édesapja elengedi, és ő átadja a virágcsokrát Alexis-nak, majd szembefordul Castle-lel. Milyen egyszerűen oldotta a férfi a feszültségét! Soha senki nem volt erre képes, csak ő! Elég volt csak egy huncut, mégis megnyugtató mosollyal megismételnie az ő suta "sziá!-ját.
Nagyot sóhajtott, és behunyta a szemét. Újra és újra felidézte Castle esküjét, és azt a különleges, soha nem látott tekintetet és mosolyt, amiből áradt a boldogság és a szerelem, ugyanakkor olyan komoly volt, hogy kétsége sem lehetett afelől, soha, semmiben nem volt még annyira biztos a férfi, mint az akkor kimondott szavaiban.
Önkéntelenül ringatózott egy kicsit az alvó férfi kajaiban, ahogy a táncukra gondolt. A lenyugvó Nap fénye rózsaszínre festette az égboltot, amitől minden meseszerűnek és varázslatosnak tűnt, és ő arra gondolt, talán valóban vannak csodák. Tengerpart, naplemente, és egy férfi, akit őszinte, igaz szerelemmel szeret - pontosan erről álmodozott. Valóban tökéletes volt.
- Jó reggelt, Mrs. Castle - szólalt meg halk, meleg hangon Castle, aztán karjával még közelebb vonta magához Kate-t, miközben finom csókot lehelt a nő nyakának legérzékenyebb pontjára.
Kate boldogan elmosolyodott, miközben megállapította, hogy annyira magával ragadták az emlékek, hogy észre sem vette, a férfi már ki tudja mióta ébren van.
- Jó reggelt Mr. Castle - fordult meg az ölelésben, és gyengéd csókot lehelt a keskeny, érzéki ajkakra.
Castle mocorogni kezdett. Álmában sóhajtott egy nagyot, mintha egy nagy kő gördülne le a szívéről, aztán még közelebb bújt a nőhöz, arcát egy pillanatra végighúzta a selymes hajzuhatagon, aztán visszasüppedt a párnába, és újra mély álomba zuhant.
Kate mozdulatlan maradt. Még élvezni akarta az emlékek felidézését, amelyek olyan boldogsággal töltötték el, amiről nem is hitte, hogy létezhetnek.
A meglepetés akkor érte, amikor késő délután leszálltak a repülőről, és a reptér bejáratánál egy hófehér, virágokkal díszített limuzin várta őket. Castle fülig érő szájjal, titokzatos tekintettel kacsintott, neki pedig nem volt kétsége afelől, hogy a férfi titokban megszervezte a hivatalos esküvőjüket. Boldogan vette tudomásul, hogy az autó nem haza, hanem New York talán legnagyobb és legelegánsabb esküvői szalonjához hajtott, ahol Castle közölte, hogy ő nem mehet be vele, mert rossz ómen, ha a vőlegény idő előtt meglátja a jövendőbelijét menyasszonyi ruhában, ezért a kocsiban fog várni, de tudja, hogy bármit választ, gyönyörű lesz benne. Egy óra múlva, kezében egy hatalmas dobozzal szállt be a láthatóan türelmetlen férfi mellé.
- Azt hiszem, sikerül meglepnem téged - mosolygott rá titokzatosan, és elégedettel látta, hogy Castle sóvárogva végigméri, és nyel egyet.
Alig indultak el, újabb meglepetés érte, mert a limuzin keletre indult.
- Hamptons-ba megyünk? - nézett kérdőn a férfira, de az csak sejtelmesen mosolygott, amitől furcsa érzése támadt. - Castle! Te mára szervezted meg az esküvőnket? - kérdezte döbbenten, mert fogalma sem volt, mikor tudott mindent titokban elintézni a férfi.
- Nem kell izgulnod. Mindent elintéztem, neked csak lélegzetelállítónak kell lenned - mondta Castle könnyedén, aztán huncut mosollyal hozzátette: - Az pedig nem lesz nehéz, mert mindig az vagy!
Kate-en újra átsuhant az érzés, ami akkor átjárta: boldogsággal vegyes izgalom. Egy pillanatra megrémült. Felkészületlennek érezte magát, mert mindig úgy képzelte, hogy majd előre átgondolja az esküje szövegét, átrágja minden szavát, hogy abban a néhány mondatban minden benne legyen, amit fontosnak tart, de erre most nem volt ideje. Úgy döntött hát, hogy egyszerűen csak őszinte lesz, és hagyni fogja, hogy az érzései vezéreljék.
Amikor kiszállt a limuzinból, és meglátta a feléje siető, szokatlanul csillogó szemű édesapját, könnyek tolultak a szemébe. A férfi meleg szeretettel zárta a karjaiba, aztán közölte, hogy Martha-ra bízza, hogy menyasszonyt faragjon belőle, és igyekezzen, mert már egy óra sincs a szertartásig.
A következő órák minden pillanatának emléke beleégett az idegsejtjeibe. Martha őszinte, szeretetteli mozdulata, ahogy végigsimít az arcán, amikor meglátta átsuhanni rajta a fájdalmat, amiért az édesanyja nem érhette meg ezt a pillanatot, a szavai, ahogy megköszöni, hogy boldoggá teszi a fiát; édesapja szelíd mosolya, ahogy büszkén megigazítja a nyakkendőjét, és felé nyújtja a karját; Castle tekintete, amikor meglátja a hófehér, csupa csipke felsőben, és a derekára, csípőjére simuló, könnyű esésű, bő szárú nadrágban. Újra érezte a jóleső érzést, ami akkor járta át, amikor meglátta, hogy a férfin nincs nyakkendő, az izgalmat, ahogy felé lépked, aztán a zavarát, amikor az édesapja elengedi, és ő átadja a virágcsokrát Alexis-nak, majd szembefordul Castle-lel. Milyen egyszerűen oldotta a férfi a feszültségét! Soha senki nem volt erre képes, csak ő! Elég volt csak egy huncut, mégis megnyugtató mosollyal megismételnie az ő suta "sziá!-ját.
Nagyot sóhajtott, és behunyta a szemét. Újra és újra felidézte Castle esküjét, és azt a különleges, soha nem látott tekintetet és mosolyt, amiből áradt a boldogság és a szerelem, ugyanakkor olyan komoly volt, hogy kétsége sem lehetett afelől, soha, semmiben nem volt még annyira biztos a férfi, mint az akkor kimondott szavaiban.
Önkéntelenül ringatózott egy kicsit az alvó férfi kajaiban, ahogy a táncukra gondolt. A lenyugvó Nap fénye rózsaszínre festette az égboltot, amitől minden meseszerűnek és varázslatosnak tűnt, és ő arra gondolt, talán valóban vannak csodák. Tengerpart, naplemente, és egy férfi, akit őszinte, igaz szerelemmel szeret - pontosan erről álmodozott. Valóban tökéletes volt.
- Jó reggelt, Mrs. Castle - szólalt meg halk, meleg hangon Castle, aztán karjával még közelebb vonta magához Kate-t, miközben finom csókot lehelt a nő nyakának legérzékenyebb pontjára.
Kate boldogan elmosolyodott, miközben megállapította, hogy annyira magával ragadták az emlékek, hogy észre sem vette, a férfi már ki tudja mióta ébren van.
- Jó reggelt Mr. Castle - fordult meg az ölelésben, és gyengéd csókot lehelt a keskeny, érzéki ajkakra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése