- Jó reggelt Mr. Castle - fordult meg az ölelésben, és gyengéd csókot lehelt a keskeny, érzéki ajkakra.
- Min gondolkodtál? - tűrt el egy előrehulló tincset Castle a nő arcából, miközben résnyire nyitott szemhéjai közül meleg tekintettel, kíváncsian pásztázta Kate vonásait.
- Miből gondolod, hogy nem csak feküdtem békés nyugalomban anélkül, hogy bármin gondolkodtam volna?
- Ismerlek - húzta fel a vállát egy pillanatra a férfi önelégülten.
- Ismersz? Nem te mondtad, hogy a rejtélyem az, amit életed hátralevő részében szeretnél felfedezni? - kérdezte kihívóan.
Castle érezte, hogy csapdába került, ezért legjobb védekezés a támadás alapon ellentámadásba lendült.
- Nocsak, Mrs. Castle! Így emlékszik a szavaimra? - kérdezte incselkedve, de Kate nem folytatta a finom kis évődést, hanem tenyerét gyengéden a férfi arcára tette, és néhány másodpercig csak nézett az élénk tekintetű, kék szemekbe. Komoly volt, mégis ragyogott a boldogságtól a tekintete.
- Igen. Emlékszem minden szavadra, és soha nem felejtem el - mondta jelentőségteljesen.
- Ahogy én sem a te szavaidat - mosolyodott el őszintén a férfi, és közelebb hajolva puha csókot adott az édes, érzéki ajkakra. - Mást sem felejtek el - suttogta a csókba, miközben közelebb vonta magához a tökéletes női testet, és végigsimított a selymes bőrű háton, a gerinc mentén.
Kate pár pillanatig élvezte, ahogy Castle ajka finoman cirógatja nyaka legérzékenyebb részét a füle alatt, aztán gyanakodva elhúzódott.
- Mégis, mi volt neked a legfelejthetetlenebb? - húzta össze a szemöldökét.
Castle ezúttal átlátott a nőn. Érezte, hogy Kate azt hiszi, számára a nászéjszakájuk különleges szeretkezése volt a legemlékezetesebb pillanata a tegnapi napnak, és bár azt sem fogja soha elfelejteni, sokkal többet jelentettek neki Kate szavai. Kivételesen meg sem fordult a fejében, hogy ne őszintén válaszoljon. Sokkal mélyebb, tisztább boldogságot érzett, minthogy viccelődjön vele, ezért nyíltan Kate szemébe nézett, és komolyan válaszolt.
- Az életem több mint hat éve, felejthetetlen emlékek sora. A tegnapelőtti és a tegnapi nap csak ezekre tette fel a koronát. Hogyan is választhatnék egy pillanatot? A mozdulat, ahogy az ujjamra húztad a gyűrűt, a tekinteted, ahogy rám nézel, a mosolyod, és minden szavad beleégett a lelkembe, ahogy a táncunk, és az is, ahogy szerettél, és szerethettelek. Ha mégis választanom kell, akkor azt a pillanatot választom, amikor azt mondtad, hogy az életedet a mosolyom melegségében, és az ölelésem erejében akarod leélni - csuklott el az utolsó szavaknál a hangja, aztán még halkan hozzátette: - és amikor azt mondtad, hogy ez tökéletes.
Kate nézte a mindig oly magabiztos férfit, akinek az arcáról most lerítt, mennyire fontos volt neki, hogy mindent úgy szervezzen meg, hogy ő tökéletesnek érezze.
- Szeretlek - simogatta meg a férfi arcát, aztán visszabújt a biztonságot adó karok ölelésébe. Meghatották az őszintén csengő, komoly szavak, és arra gondolt, nincs boldogabb ember nála a világon.
- Az a mondat is emlékezetes, amikor azt mondtad, hogy "Szeretlek, Richard Castle!" - szólalt meg halkan a férfi.
- Miért? - kérdezte meglepetten Kate. Ez volt a leghétköznapibb, legátlagosabb mondata az egész szertartás alatt, ezért nem értette, miért emeli ki Castle.
- Tudod te, mennyi ideig vártam arra, hogy kimondd: szeretlek?
Kate egy pillanatig eltűnődött, mire céloz a férfi, aztán nyelt egyet az emlékre.
- Egy bombán kellett állnod, és a halálra várnod ahhoz, hogy ki merd mondani, ezért valahányszor hallom, tudom, mekkora jelentősége van.
- Csak ... nem szeretném, ha elkopna ez a szó.
- Te sosem tudnád elkoptatni - mosolyodott el az író.
Egy darabig szótlanul feküdtek egymás karjában, csak kezük siklott megállíthatatlanul simogatva egymást gyengéd, szerető mozdulatokkal, aztán Kate lassan átölelte lábával a férfi combját, és ölét az ágyékához nyomta. Körmével bizsergető csíkot húzott Castle derekától a nyakáig, beletúrt a sűrű hajszálak közé, aztán megismételve az érzéki mozdulatot, keze visszafelé indult, egészen a megfeszülő combokig. Érezte, ahogy a férfin apró remegés fut végig, légzése kapkodóvá válik, keze a fenekére vándorol, és olyan szorosan húzza magához, hogy megérezze vágyának bizonyítékát.
- No és az éjszaka? - kérdezte incselkedve Kate, miközben ajkai közé vette a férfi fülcimpáját, és finoman megharapta.
Castle elmosolyodott. Szerette, amikor egy mondattal oldani tudta Kate egy helyzet komolyságát, és képes volt újra játékossá tenni a pillanatot. Ez az ő életük - suhant át a gondolat a fejében: a legkomolyabb szerelem, és színes játékosság. Ilyenek voltak a szeretkezéseik is: bár mindig átszőtte őket a szenvedély és a szerelem keveréke, egyszer gyengéd, szép örömforrás, máskor pedig incselkedős, izgalmas játék volt az együttlét. Az az éjszaka azonban különleges volt, így képtelen volt valami huncut, vagy pajzán választ adni. Néhány pillanatig még élvezte, ahogy Kate forró ajka cirógatja a fülét, aztán bármennyire is nehezére esett, kissé elhúzódott, hogy a nő szemébe tudjon nézni.
- Ha az esküvőnk tökéletes volt, akkor a nászéjszakánkra csak azt mondhatom, hogy varázslatos.
- Talán azért, mert egyszeri volt és megismételhetetlen - merengett el Kate, de alighogy kimondta a szavakat, tudta, hogy mennyire félreérthető, ezért még mielőtt Castle megszólalhatott volna, hogy ő bizony már képes megismételni, és nem egyszer tudja boldoggá tenni, gyorsan folytatta. - Tudod, hogyan értem - nézett a férfi ártatlanul csillogószemébe.
Castle elmosolyodott.
- Igen, tudom, hogy az a pillanat egyszeri volt, és megismételhetetlen, de azért próbálkozhatnánk az utánzással - csillant pajkosan a szeme, és megtámaszkodva a könyökén, egy mozdulattal Kate fölé fordult.
Már magasan járt a nap, amikor Kate felébredt. Amikor elaludt, Castle vállán nyugodott a feje, és a férfi kitartóan körözött ujjaival a hátán. A kellemes, megnyugtató érzés, no meg az előtte átélt gyönyör boldogító érzése, lassan álomba ringatta. Most azonban egyedül feküdt az ágyban. Csalódottan simított végig a férfi üres helyén, aztán feljebb húzta magán a selymes tapintású, vékony takarót, és felült. Azon tűnődött, hol lehet, és mit csinálhat a férje. Elmosolyodott. Castle a férje. Ízlelgette a szót, ami egyelőre ugyanolyan furcsán hangzott neki, mint eddig a "vőlegény". Hirtelen ismerős illatok kúsztak a szobába. Kate egy pillanatra behunyta a szemét és mélyen beszívta a levegőt, hogy érezhesse a frissen főtt kávé, a pirított szalonna és a rántotta mennyei illatát, aztán mosolyogva a nyíló ajtó felé nézett.
Rick a nyári pizsamául szolgáló szürke, V-nyakú pólóban, és a hozzá tartozó sötétkék rövidnadrágban lépett be a szobába. Láthatóan minden figyelmét lekötötte, hogy a lehető leghalkabban egyensúlyozzon be a kezében levő tálcával az ajtón, hogy fel ne ébressze Kate-t. Mikor felpillantott, és meglátta a rászegeződő csillogó, zöldes-barna szempárt és a boldogságtól ragyogó gyönyörű arcot, megtorpant, de amikor Kate ösztönösen följebb ült az ágyban, elmosolyodott.
- Tudod, deja vu érzésem van. Mintha valami hasonlót már átéltem volna egyszer - merengett el, miközben letette a finom reggelitől roskadozó tálcát az éjjeli szekrényre, Kate kezébe adta a forrón gőzölgő kávét, és leült az ágy szélére.
- Talán, mert máskor is hoztad már ágyba nekem a kávét, vagy a reggelit - emlékeztette Kate.
- Hm ... nem, ez más - ráncolta össze a homlokát a férfi elgondolkodva, aztán hirtelen felcsillant a szeme, és elégedett mosolyra húzódott a szája. - Már tudom! Az első éjszakánk utáni reggel!
Kate értetlen tekintettel pillantott rá, miközben megszabadította a feketét a szív alakú tejszínhabtól.
- De hát akkor te ébredtél egyedül, én hoztam a kávét, reggeliről pedig szó sem volt.
- Igaz, minden fordítva volt - simított végig a nő arcán Castle - de akkor is ugyanolyan hihetetlen volt az a boldogság, amit átéltem veled, mint ez - járatta végig sóvárogva a tekintetét a nő csupasz, szép ívű vállán, és a vékony takarón átsejlő tökéletes testen. - A reggeli csak ráadás, hogy legyen elég energiád a mai naphoz.
- Nem neked lenne szükséged az energiára? - húzta fel egy pillanatra incselkedve a szemöldökét Kate, ajkán kacér mosoly játszott, miközben mutatóujját végighúzta a férfi elnyíló ajkán.
Castle lélegzete elakadt, de a következő másodpercben magabiztos mosollyal az arcán közelebb hajolt, és finoman hátrasimította a nő lágyan leomló haját.
- Csak figyeljen, Mrs. Castle! - suttogta a szavakat. Már olyan közel volt Kate-hez, hogy meleg lehelete megbizseregtette a nő elnyíló ajkait.
Mindketten behunyt szemmel várták az édes érintést, amikor a bejárati ajtó csengőjének hangja milliónyi darabra törte a pillanat varázsát. Ugyanolyan rémülten rebbentek szét, mint az első közös reggelükön, amikor meghallották Martha hangját.
Döbbenten néztek egymásra.
- Mondtam, ugye, hogy deja vu érzésem van? - vágott egy bosszús grimaszt Castle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése