Slamasztikában 1/51

- Mi az, Castle! Semmi agyament ötlet? - szúrt oda kissé lenézően. 

- Van több is, de Beckett nem kíváncsi rá - válaszolta az író pimasz hangsúllyal, miközben a nő felé intett a fejével. Úgy érezte, itt az ideje, hogy ráébressze a nyomozót, milyen nagy hibát követ el, ha nem hagyja beszélni.

Esposito meghökkenve húzta fel a szemöldökét, aztán elvigyorodott, és elismerően Beckett-re pillantott.

- Végre megjött az eszed! - csúszott ki a száján, és nem törődve a nő szikrákat szóró tekintetével, öntelten kihúzta magát. - Elvégre nehogy már egy író oldja meg az ügyet, amikor itt vagyunk mi! - veregette meg Ryan vállát, aki azonban csak egy kényszeredett mosolyt tudott magára erőltetni.

- Azért én bírom a sztorijait - jegyezte meg bátortalanul.

- Aha! Bírod, mi? - nézett barátjára Esposito gúnyosan. - Kevin Ryan! Hogy lehetsz ilyen álmodozó lélek gyilkossági nyomozó létedre? - csóválta meg rosszallóan a fejét, de Ryan dacosan állta a tekintetét, aztán megcsillant a szeme, és ártatlan angyalarcát felöltve Beckett felé fordult.

- Azt el kell ismerni, hogy Castle-nek volt már néhány jó meglátása, ami előre vitte a nyomozást.

- Néhány? - szalad ki a felháborodott kérdés az író száján, de azonnal a szája elé kapta a kezét.

Esposito arcán ravasz mosoly jelent meg, és kutatón fürkészte Beckett-et.

- Minden elismerésem, hogy kordában tudod tartani az írócskát. Mivel hatottál rá?  

Beckett érezte, hogy itt van az a pont, ahol közbe kell lépnie, és nem hagyhatja, hogy Ryan és Esposito fantáziája is elszabaduljon. Még csak az kellene, hogy a fiúk tudomást szerezzenek a fogadásukról! A végén többet képzelnének a dolgokba, mint kellene!

- Ez az ügy csupa zsákutca. Telnek a napok, és csupa olyan nyomot találtunk, ami csak bonyolultabbá tette a helyzetet, de egy lépéssel sem kerültünk közelebb a gyilkoshoz - csengett keményen a hangja, amihez elszánt, ellentmondást nem tűrő tekintet társult. - Nincs idő a fantáziavilágban játszadozni! A tényekre, bizonyítékokra kell koncentrálnunk!

A három férfi meglepetten nézett rá. A nyomozók ismerték Beckett kemény oldalát, de nem értették,  még töprengő nő, miért változott meg ilyen hirtelen, de nem volt idejük sokáig rágódni a kérdésen, mert a liftből Montgomery kapitány szállt ki, és miközben az irodájába sietett, mély, utasító hangon hívta Beckett-et.

- Hozza az ügyről készített jelentést is! - tette hozzá a férfi, aztán belépett az irodájába.

- Erről beszéltem - vetette oda a szavakat Ryan-nek, aztán felkapta a dossziéját, és követte a kapitányt.

Ryan és Esposito cinkosan egymásra nézett. Úgy érezték, most, hogy Beckett nincs jelen, szabad a pálya, és kifaggathatják az írót.

- Szóval, milyen elméleteid vannak? - kérdezte kíváncsian Ryan, de meglepetésére Castle vacillált, a tétovázásra pedig Esposito azonnal lecsapott.

- Valamit megtudott rólad Beckett, ami kínos lenne, ha kiderülne, ezért nem fárasztod az agyament ötleteiddel?

Az író döbbenten hőkölt hátra.

- Dehogy! - kérte ki magának.

- Ugyan, öregem! Csak nem azt akarod mondani, hogy csak úgy behódolsz egy nőnek? Ilyen hamar be tudott törni Beckett? Szóval? Anyámasszony katonája vagy, vagy kiderített valami kínosat rólad Beckett?

- Mi? Nem ugrálok úgy, ahogy egy nő fütyül! - háborodott fel látványosan, bár ha két sikertelen házasságára, anyjára vagy a lányára gondolt, be kellett vallania, hogy mindig a nők irányították az életét, de úgy gondolta, ezt a fiúknak nem kell tudni. Lopva a kapitány irodája felé pillantott, de mivel a reluxa lamellái között látta, hogy Beckett még mindig magyaráz valamit, folytatta. - Ugyan, mi derülhetne ki rólam? - kérdezte flegmán. - Az, hogy bűn gazdag vagyok? Vagy az, hogy sikeres, ismert, és hogy válogathatok a gyönyörűbbnél gyönyörűbb modellek között? - szúrta oda Esposito-nak, miközben a magabiztosság álcáját próbálta fenntartani. Szíve szerint elmesélte volna a fiúknak a fogadásukat, de volt egy olyan érzése, hogy nem sülne el jól a dolog, ezért hallgatott. Száguldottak a gondolatai, hogy olyan magyarázatot találjon, ami hihető, ugyanakkor nem csorbul a tekintélye, már ha van az egyáltalán Esposito előtt. A megcsörrenő telefon mentette meg. Mialatt Ryan felvette a készüléket, és hallgatta a vonal túlsó végén jelentkező járőrt, Esposito és Castle farkasszemet néztek.

- Megvan a hamis iratokkal üzletelő Owen Harris. Mindjárt itt lesznek vele - jelentette Ryan.

- Akkor talán fel kellene készülnötök a kihallgatására - húzta fel fölényesen a szemöldökét az író anélkül, hogy megrebbent volna  a szemhéja, és elégedetten nyugtázta az Esposito felett aratott apró kis győzelmet, amikor az dühösen összeszorította a száját, és pislantott. Castle kajánul elvigyorodott, aztán felállt, és nyújtózkodott egyet. - Ja, és az arcfelismerő programot is figyelni kell, úgyhogy ti csak végezzétek a komoly nyomozó munkát, én addig hozatok a Le Cirque-ből vacsorát, és miközben hagyom, hogy a mennyei ízek szétáradjanak az ízlelőbimbóimon, kitalálom, hogy ki a gyilkos - mondta öntelten, miközben elővette a telefonját, és a pihenő felé indult. Még látta, hogy szavai célba értek, mert Ryan ugyan csak bosszúsan elhúzta a száját, de Esposito majd' felrobbant a dühtől.

Amikor Castle mögött becsukódott a pihenő ajtaja, Esposito az asztalra vágta a kezében tartott iratokat.

- Csak tudjam meg, hogy mivel tartja Beckett sakkban! - fortyogott. - Vacsora a Le Cirque-ből, mi? Játssza itt a nagymenőt, de nincs egy épkézláb ötlete se az üggyel kapcsolatban! Valami olyat tudhat róla Beckett, ami állati kínos lehet Castle-nek.

Ryan a homlokát ráncolva figyelte barátja dühkitörését, miközben megingatta a fejét.

- Nem vetted észre, hogy direkt cukkol? Szerintem csak terelni akart azzal, hogy téged felhúzott.

- Terelni, persze! Nem akarja, hogy kiderüljön a piszkos kis titka!

- Ugyan, milyen titka lenne! - vonta meg a vállát Ryan. - Az életét a média kereszttüzében éli. Mindent megírnak róla a lapok. Azt is, ha összejön egy címlaplánnyal, meg azt is, ha szakít vele. Szerintem másról van szó.

- Másról? - vonta össze a szemöldökét kételkedve Esposito.

- Aha. Nem is tudom ... nézd meg Beckett-et! Szerinted nem furcsa?

- Ki? Beckett? Ugyan már!

Ryan elbizonytalanodott, és hogy elterelje barátja figyelmét a bosszankodásról, a kezébe nyomta az előbb letett nyomozati anyagot.

Castle, miközben bekészítette a kávét, a két nyomozón töprengett. Érezte, hogy Ryan már befogadta a csapatba, sőt szereti a fantáziaszüleményeit is, Esposito viszont elismeri ugyan a jó ötleteit, de még mindig kicsit úgy néz rá, mint egy betolakodóra. Ez valószínűleg abból adódott, hogy Esposito nehezen viselte, hogy nem arra a srófra jár az agya, mint a nyomozóknak, így olyan dolgokat is el tudott képzelni, amit azok nem, ráadásul a szabályok sem kötötték. Néha érezte, hogy a sikerességéből adódó előnyök is bökik Esposito szemét, bár csak akkor szokott kérkedni velük, ha a nyomozó megcsipkedte, és ő ezzel szurkált vissza.

Amíg várta, hogy lefőjön a kávé, felhívta a méregdrága éttermet, és Philip-et, a séfet kérte. Tisztában volt azzal, hogy az exkluzív étterem nem vállal házhoz szállítást, de azzal is, hogy senkinek nincs akkora szava, mint a séfnek, akinek a hírnevet, és tetemes bevételt köszönhetik. Philip New York egyik legelismertebb séfje volt, és aki Castle szerint a legtökéletesebb szarvasgombás rizottót készített ropogós garnélával, a férfi odavolt a Derrick Storm regényekért, így nem okozott különösebb gondot, hogy az ínycsiklandó falatok hamarosan eljussanak a 12. őrsre. Elégedetten tette zsebre a telefont, de ahogy az időközben lefőtt kávéra nézett, lehervadt arcáról a mosoly. Óvatosan beszippantotta a túlpörkölt kávé kesernyés illatát, aztán félve belekóstolt a forró feketébe. Megrázkódott. Úgy érezte, képtelen megszokni a szörnyű ízt, ami csak nyomokban emlékeztette kávéra. Gondolt egyet, és újra hívta az éttermet. Miközben Patrikot, a vörös hajú, ír származású pincért hívta, a pihenő ablakához sétált, és ujjával lejjebb húzta a reluxát, hogy kilásson. Két egyenruhás egy loboncos hajú, dühösen fújtató fiatal férfit terelt a kihallgató felé, aki azonnal vonaglani kezdett, mihelyt valamelyik rendőr meg akarta fogni a karját. Castle felismerte a férfiban Owen Harris-t, akit Bicska lefényképezett a lopott telefonnal. Figyelte, ahogy Ryan és Esposito kézbe vesz egy-egy dossziét, és magabiztos léptekkel Harris és az egyenruhások után indul. A két nyomozónak ügyesnek kell lennie, hogy kiszedjék belőle, hogy milyen hamis iratot szerzett Kenneth Wolf-nak, hiszen a fényképeken kívül nem volt semmi a kezükben, azon pedig csak annyi látszott, hogy Wolf pénzt ad át neki. Kíváncsi volt a kihallgatásra, ezért éppen indulni akart, hogy a megfigyelőből nézze, mire jutnak Ryan-ék a férfivel, amikor meglátta Beckett-et. A nő egy pillanatra megtorpant, amikor szembesült azzal, hogy társai nincsenek a helyükön, aztán a fehér táblához ment. Castle még ebből a távolságból is látta, hogy milyen feszülten gondolkodik. Hirtelen megcsörrent a telefon. A nő arca megelevenedett, szeme élénken csillogott, ahogy hallgatta a hívó felet, aztán a mozdulataiból érezhető volt, hogy utasításokat ad. Ha csak fele olyanra meg tudná írni Nikki Heat karakterét, mint amilyen Kate Beckett, már elvarázsolná az olvasókat. Újra ráfeledkezett, hogy milyen nagyszerűen megfér egy személyben az elhivatottság, az erő, a keménység, a határozottság és az észbontó nőiesség. Hiába bujtatta tökéletes alakját szolid ruhákba, nem tudta észrevehetetlenné tenni, szabályos arcán álmodozva siklott végig a férfitekintet, gyönyörű, különleges színű szeme pedig megbabonázta a teremtés koronáit, ugyanakkor valami titokzatosság is körüllengte ezt a különleges nőt. Castle hirtelen úgy érezte, soha nem tudja igazán visszaadni az olvasóinak sem a látványt, sem az érzést, ami hatalmába keríti, valahányszor a közelébe kerül. Sóhajtott egyet, aztán kilépett a pihenőből, hogy elújságolja a nőnek, hogy a fiúk most kezdték el Owen Harris kihallgatását, de Beckett megelőzte.

- Lehet, hogy megvan Kenneth Wolf - újságolta elégedetten. - A Los Angeles-i reptéren letartóztattak egy férfit, akinél hamis iratok voltak, és illik rá Wolf személyleírása. Most ellenőrzik a valódi személyazonosságát.

- Ó!

- Mi az Castle?  - méregette gyanakodva Kate az írót, aki olyan csalódott arcot vágott a hírre, mint egy kisfiú, akinek nem hozta meg a Jézuska a hőn áhított játékát. - Csak nem drukkoltál neki, hogy le tudjon lépni?

- Új életet akart kezdeni, és talán újra jó ember akart lenni - mondta szomorkásan az író.

- Azt hiszed, azért, mert egy kis időt töltöttél vele, már ismered? - kérdezte szelíden Beckett. 

- A jó emberek is hibázhatnak, de ők alapvetően akkor érzik jól magukat a bőrükben, ha jók lehetnek, ezért jók akarnak lenni.

Kate nézte a férfi őszintén csillogó, kék szemét. Hirtelen furcsa érzés kerítette hatalmába. Hinni akart Castle szavaiban, abban, hogy Kenneth Wolf nem gyilkos, hogy a világ jobb lehet. A tapasztalata azonban mást mondott.

- Lehet, hogy igazad van, de elhallgatta, hogy megtalálta a holttestet. Ráadásul valószínűleg ki is rabolta. Szóval, lehet, hogy új életet akart kezdeni, hogy jobb ember legyen, de nem jó utat választott hozzá.

Castle sóhajtott, és megadóan bólintott.

- A fiúk most hallgatják ki Owen Harris-t - intett fejével a kihallgató szoba felé.

- Akkor nézzük meg, mire mennek vele! - élénkült fel Beckett, és már indult. Látszott rajta, mennyire ki van éhezve arra, hogy elmozduljon az ügy a holtpontról.

Castle-nek el kellett ismernie, hogy a fiúk profi módon végezték a munkájukat. Szép lassan az ellenállásba burkolózó férfi bizalmába férkőztek, aztán néhány keresztkérdéssel lecsaptak rá. Hiába volt érdekes a kihallgatás szakmai és lélektani szempontból is, Castle figyelmét mégsem kötötte le teljesen, mert Beckett ott állt közvetlenül mellette, és karba font kézzel, feszülten figyelte a kihallgatás minden momentumát. Castle érezte a finom parfüm enyhe gyümölcsös illatát, és újra azon kezdett töprengeni, hogy bármilyen jó író is, Nikki Heat sosem lesz olyan, mint Kate Beckett. De mi olyan különleges ebben a nőben?