Slamasztikában 1/49

- Akkor mondja el, mit látott azon az éjszakán, de ne feledje, hogy ez az utolsó esélye, hogy jobb helyre kerüljön - húzta el a mézesmadzagoz újra a férfi előtt Beckett, ami hatásosnak is bizonyult, mert Bicska láthatóan lecsillapodott, aztán beletúrt rövidre nyírt hajába, és beszélni kezdett.

- Cingár egy nőt keresett. Azt mondta, hogy az anyja, és ha megtalálom, ad ezer dollárt, amivel új életet kezdhetek. Először kiröhögtem, mert hát ugye, ha ennyi pénze lenne, nem élne az utcán. Aztán egyik nap mutatott egy százdollárost. Persze, lehet, hogy lopta a pénzt, de gondoltam, ha mást nem, hát azt a százast megszerezhetem. Volt egy nő a hetvennyolcadik utca sarkán, aki mindig az elveszett fiacskája után nyavalygott, gondoltam, összehozom őket a százasért.

- Eric White anyja az a nő? - kérdezte kíváncsian Castle, de Bicska flegmán megrántotta a vállát.

- Mit tudom én! Mire kiderült volna, hogy nem is ő a drágalátos anyucika, én már rég elvertem volna a zsozsót.

Castle megvetően elhúzta a száját, aztán csalódottan Beckett-re pillantott. A nyomozó azonban nem látszott meglepettnek. Szenvtelen arccal, kérdő tekintettel várta a folytatást.

- Na, szóval akkor este éhes voltam, gondoltam megkeresem Cingárt, hogy üzletet kössek vele. Egy órán át koslattam a szokásos helyeinken, de nem láttam, ezért elmentem a kínai kifőzdéhez, hátha Liu megszán egy kis maradékkal. Akkor láttam meg a fiút az egyik konténer mellett. Már megforgatták benne a kést. Minden csupa vér volt. Elpucoltam. Ha ott találnak, biztos, hogy rám verik a gyilkosságot, már csak a múltam meg a nevem miatt is - nézett vádlón Beckett-re, mintha ő tehetne arról, hogy a bűnös múltja miatt rávetült volna a gyanú árnyéka, de a nő állta a gyűlölettől izzó tekintetet.

- De maga visszament - mondta Kate, mintha előre tudná a folytatást.

- Igen - dőlt hátra meglepetten Bicska.

 Castle elismerően pillantott oldalra a nőre, aki pontosan tudta, hogyan gondolkodik egy bűnöző.

- Gondoltam, annak a szegény párának már nem kell az a százas - vonta meg a vállát. - Meg aztán ki tudja, mennyi zöldhasú volt nála.

- Szóval, hullarabló lett - állapította meg Castle, aki nem gondolta, hogy a megjegyzése milyen dühöt vált ki Bicskából.

- Nem én voltam a hullarabló! - kiáltotta azon az eltorzult hangon a férfi, amit már Beckett megtámadásakor hallott egyszer az író. Teste előrelendült, a bilincs láncai hangos csörömpöléssel verődtek össze, ahogy öklével az asztalra csapott. Bozontos szemöldökei fenyegetően kerültek egymáshoz közel, homlokán feltűnően lüktetni kezdett egy kidagadó ér.

Castle ijedten rezzent össze, ösztönösen felugrott a székről, és addig hátrált, míg a mögöttük levő falnak nem ütközött. Szeme segítségkérőn tapadt a fegyőrre, aki a másodperc törtrésze alatt kapcsolt, és az asztal mellett termett. Beckett viszont csak sóhajtott egyet az író gyerekes reakcióján, aztán mint a nyugalom megtestesítője, rezzenéstelen arccal nézett farkasszemet a rákvörös arcú Bicskával, és amikor az pislantott, a fegyőrre nézett.

- Semmi gond! Mr. Gray még el szeretne mesélni valamit - mondta halálos nyugalommal.

Bicska, aki nem szokta meg, hogy a valódi nevén szólítsák, egy pillanatra bambán bámult, aztán beleegyezően bólintott. Az fegyőr egy másodpercig mérlegelte, mekkora veszélyt jelenthet a felbőszült, de megbilincselt fogoly, aztán szótlanul visszalépett a fal mellé, bár arcvonásai tükrözték, hogy egyáltalán nem örül a kérésnek.

Bicska összeszorított szájjal a visszaosonó íróra morrantott, jelezve, hogy nem felejti a vádló megjegyzést.

- Még mindig jobb helyre akar kerülni? - vonta vissza a férfi figyelmét a megállapodásukra Beckett. Tudta, hogy Bicska fontos információval szolgálhat, ezért nem akarta, hogy Castle-re figyeljen, ugyanakkor szerette volna megkímélni az írót még egy rémült pillanattól. - Szóval?

- Amikor visszamentem, megláttam a Professzort. A kölyök mellett térdelt. Na, ő volt a hullarabló - vetette oda, és közben egy gyilkos pillantást vetett Castle-re, aki nyelt egy nagyot.

- Elvett valamit a fiútól?

- Naná! Amikor felállt, lopva körülnézett, hogy nem látja-e valaki. Láttam azt a százast a kölyöknél. Biztos, hogy a Professzor kizsebelte.

Beckett nyitotta a száját, de Castle megelőzte.

- És maga csak úgy hagyta, hogy elsétáljon a pénzzel? - mosolygott gúnyosan Bicskára, mire az csak bólintott. - Miért? - kérdezte kíváncsian az író, és látszott a tekintetén, hogy képzeletben már Bicska helyében van, az ő szemével nézi a sötét sikátorban gyanakodva körbenéző Kenneth Wolf-ot, aztán, mintha egy történetet mesélne, folytatta. -  Fájt a foga arra a pénzre. Arra gondolt, hogy a fiún már nem segíthet az a százas, de magán igen, és már hazudnia sem kellett volna a fiúnak, hogy megszerezze. De az öreg megelőzte. Ez nem igazságos. Dühös volt. Úgy érezte, az a pénz magának járt volna, hiszen a fiú odaadta volna a hamis információért cserébe. Csak oda kellett volna mennie Wolf-hoz, azaz a Professzorhoz, kicsit megfenyegetni a fizikai erőfölényével, amit megspékelhetett volna azzal, hogy kipattintja a rugós bicskáját, és az öreg, fülét-farkát behúzva odaadta volna a szerzeményét. 

Bicska durva vonású arca megrándult, de hallgatott. Összeszorította vastag ajkait, mintha attól félne, hogy olyat mond, amit később megbán. A szobára telepedő pár másodpercnyi csendben a két férfi farkasszemet nézett egymással.

Beckett arcán átsuhant egy észrevehetetlen mosoly, és magában sóhajtott egyet, de nem nézett az íróra. Castle mostani beszédességét nem használhatta fel a fogadásban, mert az eszmefuttatása még hasznos is lehetett a kihallgatásban.

- Szóval, odament Wolf-hoz - jelentette ki határozottan, mintha az kérdéses sem lenne, és Bicska azt már elismerte volna. - Odaadta a Professzor a pénzt?

A férfi bambán felé fordult, és megrázta a fejét. Beckett magában elmosolyodott, és megállapította, milyen könnyű dolga van a durva, de egyszerű lelkekkel.

- Nem ijedt meg. Pisztoly volt nála, és azt mondta, nem fél használni, ha kell. Mondtam, hogy bemártom a zsaruknál, hogy megölte a fiút, de kinevetett. Azt mondta, hogy a zsaruk úgyis nekik hinnének, mert ő ügyvéd volt, és meg egy erőszakos börtöntöltelék vagyok. Nem akartam újra rács mögé kerülni, hát hagytam elmenni.

Bicska elhallgatott, de Beckett-nek olyan érzése volt, hogy nem itt van a történet vége.

- Utána ment, ugye? - kérdezte olyan hangsúllyal, mint aki biztos a válaszban.

Bicska pár másodpercig hallgatott, aztán gyanakodva összehúzta a szemöldökét.

- Dühömben magára támadtam. Miért segítene jobb helyre kerülnöm? - kérdezte, és fel sem tűnt neki, hogy erre a kihallgatás elején kellett volna gondolnia.

- Higgye el, ő betartja az ígéreteit! - bólogatott meggyőzően Castle, aztán hirtelen bosszúság futott át az arcán, és miközben Beckett-re pillantott, nyelt egy nagyot. Dühösen tette fel a kérdést magában, hogy miért képtelen befogni a száját? Most különösen örült, hogy a nyomozónő minden figyelmét az kötötte le, hogy kihúzza Bicskából az összes információt, és talán fel sem tűnt neki, hogy ő többet beszélt a kelleténél.

Bicska még pár másodpercig vacillált, aztán elhúzta a száját, és megszólalt.

- Igen, utána mentem. Ismertem a fickót, akivel találkozott. Hamis papírokat lehet nála szerezni, persze csak ha valaki meg tudja fizetni. Lefényképeztem, ahogy átad neki valamit.

-Beckett-nek kikerekedtek a szemei a csodálkozástól,Castle száján viszont önkéntelenül kicsúszott a kérdés.

- Volt fényképezőgépe?

Bicska megrázta a fejét.

- Aznap találtam egy mobilt - mondta, miközben önkéntelenül megdörzsölte a száját, ami elárulta, hogy hazudik. 

- Találta, ha? - húzta el gúnyosan a száját Castle

- Most mi van? Találtam, na! - emelte fel a hangját Bicska, és annyi vér tolult az arcába, hogy az egy szempillantás alatt változott sápadt fehérről bíborvörössé. - Másnap el akartam adni egy kis kajáért, de aztán a fényképek miatt megtartottam. Szerezni akartam annyi pénzt, hogy előhívathassam a képeket. Akkor a Professzor sem ugrálhatott volna a pisztolyával.

- Szóval, meg akarta zsarolni - szögezte le Kate.

- Én azt mondanám, hogy csereüzletet akartam lebonyolítani az öreggel. Én adom a képeket, ő pedig a pénzt.

- Ha jól gondolom, hiba csúszott a számításába.

- Ja. Megtalálták a hullát, aztán túl sok zsaru mászkált a környéken. Meg akartam várni, amíg tiszta lesz a levegő, de akkorra a Professzor felszívódott, mintha a föld nyelte volna el.

Castle nyitotta a száját, hogy felvilágosítsa a férfit, hogy ha Wolf hamis iratokat vett, akkor arra készült, hogy eltűnjön, tehát nagy hiba volt arra várnia, hogy tiszta legyen a levegő Mielőtt azonban az első hang kijött volna  a torkán, észbe kapott, és gyorsan összeszorította az ajkait. Látta, hogy Beckett elmosolyodik, ennek ellenére elégedetten állapította meg, hogy csak figyelnie kell, és megnyeri a fogadást.

- Hol van a telefon? - kérdezte Beckett.

- A rendőrségi raktárban. Lemerült.

- Miért nem mondta ezt el akkor, amikor először hallgattuk ki?

A férfi megvetően lebiggyesztette vastag alsó ajkát.

- Tudom én, hogy megy ez! A végén még azt is rám verték volna, hogy azért tűnt el az öreg, mert eltettem láb alól. Senki nem hisz a magamfajtának!

- Talán, ha nem hazudna annyiszor! - jegyezte meg Castle kioktató mosollyal a száján, ami azonnal el is tűnt róla, amikor meglátta, hogy Beckett győzelemittas tekintettel felé fordul, és jelentőségteljesen elmosolyodik.