Slamasztikában 1/30

Castle a néhány másodperc alatt lejátszódó eseményeket mintha lassított felvételként látta volna, minden pillanata belevésődött az agyába. Látta, hogy Bicska botladozni kezd, és mintha vissza akarná nyerni az egyensúlyát, kitépi karját az egyenruhás szorításából, előrehajol, és összebilincselt kezeivel magasszárú cipőjénél matat. Abban a pillanatban, amikor a férfi hosszú szövetkabátja szétnyílt, fémes csillanást látott, és meghallotta, ahogy a rugó kilöki a pengét a kés nyeléből. 
Csak néhány századmásodpercnek kellett eltelnie, hogy rájöjjön, mire készül a férfi, mégis, ez a szemvillanásnyi idő most rendkívül nagy jelentőséggel bírt.

- Beckett - ordította torkaszakadtából, miközben megpróbálta néhány lépéssel áthidalni azt a hat-hét méter távolságot, ami elválasztotta Bicskától. Érzékelte, hogy a nő megfordul, és döbbent tekintettel néz rá, az egyenruhás őr pedig a hajléktalan felé nyúl, hogy felegyenesítse, de a férfi egy mozdulattal lerázta magáról, és két hatalmas lépéssel Beckett mellett termett. Castle látta, hogy az őr a pisztolytáskája felé kap, de érezte, hogy nem lesz elég ideje, hogy megfékezze Bicskát. A férfi erejét megsokszorozta a düh, és elvette az eszét, mert szeme eszelős tekintettel tapadt Beckett-re, torkából fülsértő ordítás szakadt fel, és az összebilincselt kezeiben szorongatott bicskát a magasba lendítette. Az író még látta, hogy Beckett szeme kitágul, és csak annyi ideje marad, hogy egyet hátralépjen, és védekezve maga elé emelje a karját. Ösztönösen tudta, hogy nem éri el időben a támadót, mégis elrugaszkodott a talajtól, és rávetette magát. Kezei csak Bicska derekát érték el, de a váratlan ütközéstől a férfi elveszítette ugyan az egyensúlyát és meginogott, de ennek ellenére lesújtott a késsel. Castle nem tudta, hogy célt ért-e a szúrás. Az ereiben áramló adrenalin megsokszorozta izmai erejét, lábai a talajnak feszültek, és még egyet lökött Bicskán. Mindketten a földre kerültek. A nagydarab hajléktalan úgy dőlt el, mint egy zsák, Castle pedig félig fölé zuhant. Arca a mocskos kabátba fúródott, érezte Bicska orrfacsaró bűzét, de csak arra figyelt, hogy a földön tartsa az őrjöngve kapálózó férfit, amíg segítséget nem kap. Teljes súlyával ránehezedett, mert annak a teste alá szorultak összebilincselt kezei, és mindenáron meg akart fordulni, ezért Castle minden izmát megfeszítette, hogy megakadályozta azt. Amikor érezte, hogy erőfölényben van, felemelte a fejét, és tekintetével Beckett-et kereste. Élete során sok izgalmas, félelmetes, sőt veszélyes helyzetbe keveredett már, de még sosem érezte, hogy a szíve ilyen vadul kalapál a mellkasában, mint amikor meglátta a földön fekvő nőt. Teste ernyedt volt, piros felsőjén, a jobb válla alatt pedig egy bordó, nedves folt növekedett, ahogy a pamutszálak magukba itták a vért. Castle úgy érezte, mintha az előbb még őrülten zakatoló szíve egy pillanatra megállt volna, amikor meglátta a nő mennyezetre meredő, mozdulatlan, nyitott szemét. Kiáltani akart, de először nem jött ki hang a torkán.

- Beckett! - hagyta el a száját második levegővételre is csak suttogás.

Mintha a nő megérezte volna a rémületét, lassan becsukta a szemét, és vett egy olyan mély lélegzetet, hogy Castle tisztán látta, ahogy megemelkedik a mellkasa. Abban a pillanatban, hogy tudatosult benne, hogy Kate él, hirtelen eljutott érzékeihez az őrsöt betöltő hangzavar. Bicska artikulátlan ordítása, az egyenruhás rendőr, Ryan és Esposito kiabálása, akik fegyvert fogtak a földön dühöngő férfira. Már nem érdekelte Bicska. Elengedte a férfit, és egy pillanat múlva már a nő mellett térdelt. Rémülten nézett a falfehér arcra, a máskor élettel teli, most azonban fakó ajkakra, aztán az egyre csak terülő vérfoltra. Érezte, hogy minden idegsejtje vibrál, és alig észrevehetően, de egész testében remeg.

- Mentőt! Hívjanak mentőt! - kiabált a feléjük siető embereknek, aztán óvatosan kisimította a nő arcából az előrehullott hajszálakat, és a nyaka alá nyúlva kissé felemelte fejét a kemény padlóról. Tekintete újra a vérfoltra vándorolt, hogy megállapítsa, milyen mély a szúrás okozta seb, de meglepetésére a pamut felsőn nem egy lyukat, hanem egy tíz centis vágást látott.

- Mi történt? - hallott meg egy erőtlen suttogást, amelyben alig ismerte fel Kate hangját. A gyönyörű, zöldesbarna szemek kissé fátyolos tekintettel szegeződtek rá.

- Beckett! - sóhajtott a férfi, és megkönnyebbülten elmosolyodott. - Rád támadt Bicska, de mindjárt itt lesz az orvos - mondta, de inkább magát nyugtatta, mint a tisztuló tekintetű nőt. Hirtelen arra gondolt, milyen szürreális helyzetbe kerültek. A földön térdelve a karjaiban tartja a gyönyörű nyomozónőt, és egyszerre járja át a félelem és a különös, boldogító izgalom. Érezte Kate testének melegét, orrába pedig bekúszott a finom, mégis mámorító parfüm illata. Még soha nem volt ilyen közel a nőhöz. Próbálta kizárni a külvilágot, és elraktározni a pillanat emlékét.

Beckett-nek kellett néhány másodperc a támadás után, hogy agya a helyére tegye az eseményeket. Élesen emlékezett Castle kiáltására, Bicska magasba lendülő kezére, az író kamikaze mozdulatára, ahogy taszít egyet a hajléktalanon, aztán az égető fájdalomra, ahogy felhasítja a kés pengéje a bőrét, és a tehetetlen zuhanásra. Feltételezte, hogy beütötte a fejét, mert rettentően fájt a tarkója. Egy időre biztosan elvesztette az eszméletét, mert nem tudta, hogyan ért földet. Még próbálta összerakni az emlékeket, amikor Castle mellé térdelt, végigsimított az arcán, és karját a nyaka alá csúsztatva megemelte a fejét. A máskor huncutul csillogó szemeknek és a pimasz mosolyra húzódó keskeny ajkak most aggódást, sőt, félelmet tükröztek. Ami azonban ennél is jobban meglepte, az volt, hogy milyen természetesnek és biztonságot adónak érezte a gyengéd mozdulatokat. A férfi közelsége jóleső érzéssel töltötte el, és pont ettől meg is rettent. Szabadulni akart, mielőtt az érzelmei átvennék az irányítást, ezért megpróbált felülni.

- Ne, ne, ne, ne, ne! Megszúrt az az eszelős! - próbálta szelíd erőszakkal fekve tartani Castle, miközben egyre többen sereglettek köréjük.

Bicskát két egyenruhás a zárkák felé taszigálta, Esposito és Ryan pedig a fegyverüket visszatéve a tokjába, feléjük indult.

- Beckett, jól vagy? - hallották meg a két férfi aggódó hangját egyszerre.

- Nincs jól!

- Jól vagyok - vágta rá Castle és Beckett az ellentmondásos választ. Találkozott a tekintetük, és úgy érezték, mintha egy pillanatra megállt volna az idő. Beckett eszmélt előbb. - Nincs semmi bajom, csak megvágott és fellökött az az idióta - mondta dühösen, és miközben tenyerét a vérző vágásra szorította, megpróbált felállni. Néhány másodperc múlva már tudta, hogy nem volt jó ötlet. Szédült, és hányinger tört rá. Hirtelen meghallott egy keményen csengő, mégis meleg hangot.

- Feküdjön vissza, Beckett! - lépett mellé Montgomery kapitány, aki Bicska ordítozására jött ki az irodájából, de eddig azzal volt elfoglalva, hogy a férfi ne követhessen el újabb őrültséget. - Ne játssza a kemény zsarut! Már úton van a mentő. Majd az orvos megmondja, hogy fickándozhat-e - mondta ellentmondást nem tűrőn, de szeretettel.

Castle hálás volt a kapitánynak, mert nem kerülte el figyelmét a Beckett arcán megjelenő fájdalom, hófehér arcszíne, újra fátyolossá váló tekintete. Esposito elhessegette a jó szándékú, bámészkodó kollégáit, Ryan pedig hozott egy csomag kötszert, amit a vérző felületre tettek. Úgy tűnt, hogy nincs nagyobb baj, az írónak mégis rossz érzése támadt, és megkönnyebbült, amikor kinyílt a lift ajtaja, és meglátta a hordágyat cipelő mentősöket. 

Egy perc múlva már remegő lábakkal állt, és néhány méteres távolságból figyelte, ahogy a mentőorvos megnézi Beckett pupillareflexét, és néhány egyszerű vizsgálattal próbálja kizárni az idegrendszeri sérülést. Hallotta, hogy a férfi kérdéseket tesz fel Kate-nek, de a nő olyan halkan válaszolt, hogy nem értette. Végül az orvos bevágta a véres pamutfelső nyakát, hogy a vágott sebhez férjen, és új gézlapokat helyezett rá. A mellette álló kapitányra, Ryan-re és Esposito-ra nézett, akik éppoly aggódva és feszülten figyeltek, mint ő. Amikor Beckett-et feltették a hordágyra, mindannyian közelebb léptek a feléjük forduló orvoshoz.

- A vágás nem súlyos, de össze kell varrni - intézte Montgomery kapitányhoz szavait az középkorú, fáradt tekintetű férfi. - Jobban aggaszt, hogy jókora ütés érte a koponyát. Agyrázkódása van, de mindenképpen CT vizsgálat kell ahhoz, hogy megállapítsuk, nincs-e vérömleny vagy szivárgó vérzés a koponyán belül, és hogy milyen fokú a memóriavesztése.