- Mégis, mit gondolsz? - kérdezte, mire a
nyomozó, ökölbe szorított kézzel, dühösen a vízre csapott.
Csalódottságában észre sem vette, hogy Ryan, aki még mindig
oxigénhiánytól szenvedett, figyelmeztetően felemeli a kezét.
- Döntetlen - lihegte erőtlenül Kevin, amikor végre elég levegőhöz jutott.
- De ... de hát hogyan ért utol? - értetlenkedett Espo, hiszen ő ugyan lemaradt, de azt látta, hogy barátja jócskán vezet a nő előtt.
- Láttál már sellőt úszni? Na, én láttam - morogta megbántottan Ryan.
Castle azonnal kapott a megjegyzésen, és csibészes mosollyal a száján, látványosan végigmérte Kate-t.
- Én semmilyen uszonyt nem látok! - jegyezte meg, aztán hirtelen elkomolyodott. - Szerencsére - tette hozzá, miközben azon töprengett, vajon hogyan tud szerelmeskedni egy sellő? Megrázta a fejét, hogy elhessegesse a gondolatot. Merengéséből Kate döbbent hangja szakította ki.
- Castle! Azt ne mondd, hogy még a sellőkben is hiszel! - vonta össze hitetlenkedve a szemöldökét a nő, aztán amikor meglátta a férfi ártatlanul csodálkozó tekintetét, megforgatta a szemét. - Gyere! Foglalkozzunk inkább a fogadással! - sóhajtotta.
Fél óra múlva már a teraszon ültek megszárítkozva, átöltözve, és jóízűen kortyolgatták a finom savakkal és gyümölcsízzel telt chardonnay-t. Fáklyák és gyertyák meleg fényei játszottak a csillogó kristálypoharakon és az aranyló színű boron, és különösen ragyogóvá tették a nyomozók Castle-re szegeződő szemét.
Kate mosolyogva figyelte az írót, aki a fehér tábla elé állva éppen pohárköszöntőhöz készülődött. Ismerte azt a különös mosolyt, ami megjelent a férfi arcán, és azt az örömteli, izgatott tekintetet is, ahogy a fiúkra nézett, mégsem tudta eldönteni, hogy mindez annak szól, hogy megoszthatja az elméletét, vagy annak, hogy meglepheti őket egy csodás ajándékkal.
- Khm ... kedves barátaim! - kezdett bele az író. - Egyenlőtlen küzdelemben ugyan - hiszen Beckett-nek két ellenféllel kellett megküzdenie - döntetlen eredmény született. Tudom, hogy azt gondoljátok, én akarom először a nyereményemet, de hogy lássátok, mégsem vagyok annyira egoista, mint amilyennek gondoltok, átadom a döntés jogát Kate-nek, hiszen ő versenyzett helyettem.
Miközben Javi bosszúsan morgott a bajsza alatt, hogy nem döntetlen lenne az eredmény, ha Castle-lel mérhették volna össze az erejüket, Kate csodálkozva pillantott az elégedetten mosolygó íróra, aki egy kézmozdulattal jelezte, hogy övé a választás.
- Hát, ha rajtam múlik, akkor ...
- Akkor először mi adjuk át az ajándékot - vágott a szavába Castle könyörgő tekintettel. - Ugye? Ugye te is ezt akarod?
Kate először meglepődött, aztán egy sóhaj kíséretében beleegyezően elmosolyodott.
- Tulajdonképpen ezt akartam mondani, ha hagytad volna, hogy szóhoz jussak. Csak egyszer érném meg, hogy nem beszélsz annyit! - ingatta meg színlelt rosszallással a fejét, de azt nem gondolta, hogy a kívánsága milyen hamar teljesül! - Na jó! Mondd el, mi az ajándékunk!
Nézte a férfit, és arra gondolt, mennyire szereti, amikor úrrá lesz rajta az a boldog izgatottság, ami most is sütött róla. Figyelte, ahogy jelentőségteljesen mosolyogva nagy levegőt vesz, és a fiúk reakcióit fürkészve bejelenti, hogy egy hetet tölthetnek a családjukkal, barátnőjükkel a csodálatos magánszigeten.
A két nyomozó először elhűlve hallgatta Castle szavait, aztán Ryan arcára átszellemült, boldog mosoly ült ki, mint aki már maga előtt látja, ahogy a feleségével és kislányával sétálnak a tengerpart hófehér homokjában és a naplementében gyönyörködnek, míg Espo csillogó szemekkel, de hitetlenkedve méregette az írót, mintha attól tartana, hogy az csak gonosz tréfát űz vele.
- Wow! Ez komoly? - kérdezte reménykedve Javi, aztán boldogan elmosolyodott, amikor meglátta, hogy Castle örömtől ragyogó arccal vadul bólogat.
A percekig tartó örömmámort végül az író szakította meg, mivel elérkezettnek látta az időt, hogy végre az ő nyereményével is foglalkozzanak.
- Khm ... - köszörülte meg a torkát, hogy kivívja társai figyelmét. - Elárulnátok végre, hogy mit találtatok?
- Nem az egyik elméletedet akartad előadni? - kérdezte Kate csodálkozva.
- Előbb tudni szeretném, mit találtak a fiúk, hátha annak fényében új elméletet kell kitalálnom. Szóval? - fordult a nyomozók felé, akik egymásra pillantottak, aztán Ryan belekezdett.
- Kihallgattuk a pókerpartikon résztvevőket, de mindannyian azt állították, hogy csak kis tétben játszottak, és hogy Anton ritkán veszített, akkor is csak pár száz dollárt. Mivel úgy gondoltuk, hogy egymásnak falaznak, átnéztük a pénzügyeiket, hogy kiderítsük, mekkora összegek mozogtak a számláikon. Ekkor ért bennünket a meglepetés.
Ryan elhallgatott, amivel a végletekig fokozta Castle kíváncsiságát.
- Mi-milyen meglepetés? - kérdezte az izgalomtól kiszáradt torokkal, tágra nyílt szemekkel az író.
- Mindenkinek voltak rosszabb periódusai, amikor egymás után többször is veszített, és jelentős összeget utalt valamelyik pókerező számlájára, de Anton számlájára egyetlen dollár sem érkezett - hallgatott el újra a nyomozó, de Beckett ismerte a férfit annyira, hogy tudta, a lényeg még csak ezután következik.
- Ennyi? - döbbent meg Castle, akit megtévesztett Ryan ártatlan tekintete. - Állandóan veszített? - próbált magyarázatot találni az információra, aztán hitetlenkedve megrázta a fejét. - Az nem lehet. Tapasztalatból tudom, hogy a szerencse forgandó. Egyszer fent, másszor lent, de olyan nincs, hogy nagyjából azonos tudású játékosoknál valaki állandóan veszítsen. Hol lenne akkor a játék izgalma és öröme?
- Anton csak kétszer veszített a halála előtti hónapban - jegyezte meg közömbösen Espo, amivel teljesen elbizonytalanította az írót, akinek száguldottak a gondolatai, mégsem értette, hogy ha a kisember nyert a pókeren, akkor miért nem érkezett senkitől utalás a számlájára.
- De ... de hát, akkor hogyan jutott a nyereményéhez? - kérdezte töprengve, és ahogy a két nyomozó arcára nézett, már tudta, hogy rátapintott a lényegre, mert Ryan büszkén, Espo pedig kissé gúnyosan elmosolyodott, és cinkosan egymásra pillantottak.
- Azt hittem már sosem kérdezed meg - húzta el tettetett rosszallással a száját Javi, aztán komótosan belekortyolt a gyümölcsillatú borba, hogy még tovább fokozza az író kíváncsiságát.
Castle egy másodpercig bosszúsan összeszorította a száját, de a következő pillanatban felragyogott az arca.
- Marion Hartnett számlájára utaltatta a nyereményét! - kiáltott fel, és diadalittasan Beckett-re nézett. - Szökni készültek Oroszországba a lánnyal.
- Azt akarta, hogy Marion lássa, mennyire megbízik benne, és hogy mennyire komolyan veszi a jövőjüket - folytatta a gondolatmenetet Kate, miközben tekintete ragyogva fúródott a férfi izgatottan csillogó szemébe. Mindketten elmosolyodtak. Kate hirtelen úgy érezte, ezek nélkül az együtt gondolkodások nélkül már el sem tudná képzelni az életét. érezte, hogy a férfi még folytatná a gondolatmenetet, de Espo közbevágott.
- Áruljátok el, ezt hogy csináljátok!? - kérdezte bosszúsan fintorogva, mivel nem sikerült meglepnie sem Castle-t, sem Beckett-et a hírrel. - Gyakoroljátok?
- Szerintem náluk ez magától jön - mosolygott szeretettel Ryan, miközben vigasztalón megveregette barátja vállát. - De azért van még egy meglepetésünk - figyelmeztette Javit, akinek azonnal kaján vigyorra húzódott a szája.
- Na, Castle! Ez az, amire még te sem gondolnál! - mondta, és a győzelem biztos tudatában, elégedetten hátradőlt a székében, aztán Beckett-re nézett, és jelentőségteljesen hozzátette: - Sőt, még te sem!
- Mindenkinek voltak rosszabb periódusai, amikor egymás után többször is veszített, és jelentős összeget utalt valamelyik pókerező számlájára, de Anton számlájára egyetlen dollár sem érkezett - hallgatott el újra a nyomozó, de Beckett ismerte a férfit annyira, hogy tudta, a lényeg még csak ezután következik.
- Ennyi? - döbbent meg Castle, akit megtévesztett Ryan ártatlan tekintete. - Állandóan veszített? - próbált magyarázatot találni az információra, aztán hitetlenkedve megrázta a fejét. - Az nem lehet. Tapasztalatból tudom, hogy a szerencse forgandó. Egyszer fent, másszor lent, de olyan nincs, hogy nagyjából azonos tudású játékosoknál valaki állandóan veszítsen. Hol lenne akkor a játék izgalma és öröme?
- Anton csak kétszer veszített a halála előtti hónapban - jegyezte meg közömbösen Espo, amivel teljesen elbizonytalanította az írót, akinek száguldottak a gondolatai, mégsem értette, hogy ha a kisember nyert a pókeren, akkor miért nem érkezett senkitől utalás a számlájára.
- De ... de hát, akkor hogyan jutott a nyereményéhez? - kérdezte töprengve, és ahogy a két nyomozó arcára nézett, már tudta, hogy rátapintott a lényegre, mert Ryan büszkén, Espo pedig kissé gúnyosan elmosolyodott, és cinkosan egymásra pillantottak.
- Azt hittem már sosem kérdezed meg - húzta el tettetett rosszallással a száját Javi, aztán komótosan belekortyolt a gyümölcsillatú borba, hogy még tovább fokozza az író kíváncsiságát.
Castle egy másodpercig bosszúsan összeszorította a száját, de a következő pillanatban felragyogott az arca.
- Marion Hartnett számlájára utaltatta a nyereményét! - kiáltott fel, és diadalittasan Beckett-re nézett. - Szökni készültek Oroszországba a lánnyal.
- Azt akarta, hogy Marion lássa, mennyire megbízik benne, és hogy mennyire komolyan veszi a jövőjüket - folytatta a gondolatmenetet Kate, miközben tekintete ragyogva fúródott a férfi izgatottan csillogó szemébe. Mindketten elmosolyodtak. Kate hirtelen úgy érezte, ezek nélkül az együtt gondolkodások nélkül már el sem tudná képzelni az életét. érezte, hogy a férfi még folytatná a gondolatmenetet, de Espo közbevágott.
- Áruljátok el, ezt hogy csináljátok!? - kérdezte bosszúsan fintorogva, mivel nem sikerült meglepnie sem Castle-t, sem Beckett-et a hírrel. - Gyakoroljátok?
- Szerintem náluk ez magától jön - mosolygott szeretettel Ryan, miközben vigasztalón megveregette barátja vállát. - De azért van még egy meglepetésünk - figyelmeztette Javit, akinek azonnal kaján vigyorra húzódott a szája.
- Na, Castle! Ez az, amire még te sem gondolnál! - mondta, és a győzelem biztos tudatában, elégedetten hátradőlt a székében, aztán Beckett-re nézett, és jelentőségteljesen hozzátette: - Sőt, még te sem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése