Kedves Olvasóim!
Köszönöm az elmúlt, együtt töltött perceket! Remélem, Nektek öröm volt olvasni, mert nekem öröm volt írni!
Kívánok örömökben, élményekben, szép érzésekben gazdag egészségben telő új évet!
Köszönöm, hogy kitartóan olvastátok akkor is a történetemet, amikor csak ritkán tudtam írni.
2017-re
nem ígérek semmit, hátha nem tudom betartani, de remélem, továbbra is
összekötnek bennünket régi (esetleg új) Castle történetek!
B.Ú.É.K!
Pár pillanatig összefonódott a tekintetük, aztán Kate összehúzott szemekkel húzódott hátrébb.
- Minden mondatomra emlékszel? - kérdezte csodálkozva.
-Tudom, félelmetes - vonta meg csibészesen mosolyogva vállát az író, és folytatni akarta, hogy mi mindenre emlékszik a nő elhangzott szavai közül, de hirtelen a szája elé kapta a kezét, és vágott egy bosszús grimaszt, amiért a dicsekvő énje felesleges szavak kimondására késztette, és ezzel megint veszélybe sodorta a fogadást. - Szóval, ki gyűlölte Eric-et annyira, hogy megölje? - terelte vissza a nyomozásra a szót.
Beckett a fehér tábla felé fordult, és elgondolkodva nézett a lágy, nőies vonású fiatal fiú képére.
- Talán nem is olyan bonyolult ez az ügy, mint amilyennek gondoltuk - töprengett hangosan, és éppen az áramvonalas karosszériájú Lexus képére bökött, amikor Ryan és Esposito lépett melléjük.
- Azt gondolod, hogy Eric nagyanyja a gyilkos? - ráncolta hitetlenkedve a homlokát Ryan.
Beckett megrázta a fejét.
- Ő szerette a fiút, és meg akarta védeni a hajléktalan világ veszélyeitől, de nem gondolta, hogy attól az embertől kellene megvédeni, aki szégyellte, aki soha nem tudta elfogadni az igazi énjét, aki megpróbálta a saját képére formálni, és amikor ez nem sikerült neki, elvette az életét. A mérhetetlen gyűlölet vezérelte.
Ryan tátott szájjal hallgatta az eszmefuttatást, és elmerengve bólintott, míg Esposito megrökönyödve méregette felettesét.
- Mi az? Szerepet cseréltetek? Castle hallgat, te meg fellengzős jellemrajzot írsz le anélkül, hogy bizonyítékunk lenne a gyilkos ellen, bárki is legyen az?
Beckett bosszúsan összeszorította a száját, megpróbálta leggyilkosabb tekintetével elhallgattatni a nyomozót, de látta, hogy elkésett, mert miközben a két nyomozó jelentőségteljesen egymásra pillantott, Castle ártatlanságot színlelve nézett rá, de győzelemittasan csillogó, huncut tekintete minden gondolatát elárulta.
- Igaz is Castle! - vette át a szót ravaszkásan mosolyogva Ryan. - Neked még mindig nincs semmilyen elméleted?
Az író szomorúságot tettetve megrázta a fejét, de a következő pillanatban öntelten elvigyorodott.
- Mi? Nehogy azt mondd, hogy te már tudod, ki a gyilkos! - hőkölt hátra Esposito dühösen, amikor Castle válaszul vad bólogatásba kezdett. Ryan-nel ellentétben ő nehezen emésztette meg, hogy amíg ők güriznek az információk összegyűjtésében, az író csak úgy kisujjból kitalálja, hogy ki követte el a bűntényt.
- Még nem tudja - hűtötte le a kedélyeket Beckett. - Még utána kell nézni néhány dolognak ahhoz, hogy elmondhassuk, a sejtésünk beigazolódott.
- Ha a te sejtésedről van szó, akkor szívesen utána nézek - jegyezte meg éllel Esposito.
- Egy csapat vagyunk - ejtette ki jelentőségteljesen a szavakat Kate, mivel megérezte, a nyomozó sértettségét. - Ha az információk zsákutcába visznek, azzal is előbbre jutunk, mert szűkíteni tudjuk az elkövetők körét. Minden adat, kihallgatás, ötlet kell ahhoz, hogy összeálljon a kép.
Esposito néhány másodpercig emésztette felettese szavait, aztán elégedetten kihúzta magát. Beckett mindannyiuk munkáját fontosnak tartja, és neki csak ez számított. Azt, hogy az írónak vannak jó meglátásai, bármennyire is nehezére esett, el kellett ismernie.
- Na és eláruljátok, hogy ki lépett elő első számú gyanúsítottá? - kérdezte megbékélve.
- Csak nézzetek utána, ki használta a gyilkosság éjszakáján a Lexus-t! Én kérek egy házkutatási parancsot. Ha jó a következtetésünk, akkor estére meglehet a beismerő vallomásunk, és ehetek egy finom vacsorát - pillantott az órájára Beckett, és elégedetten látta, hogy Castle felkapja a fejét, teste megfeszül, és elnyíló ajkakkal, vágyakozva néz rá. Sejtette, hogy szavaival útjára indította a férfi szárnyaló fantáziáját, de nem bánta. Sőt! Szerette volna elérni, hogy minél vadabban száguldozzon a képzelete, mert annál jobban meg tudja majd lepni. Hirtelen maga előtt látta Castle csodálkozó arcát, amikor szembesül a fogadásuk végeredményével. Ha minden a tervei szerint alakul, akkor a férfinak elnyílnak az ajkai, kitágulnak a szemei, elakad a lélegzete. Elfordult, hogy egyik férfi se láthassa az arcát, és elmosolyodott.
A következő órákban mintha minden felgyorsult volna. Ryan és Esposito érdekes dolgokat tudtak meg a White család sofőrjétől, Beckett pedig a helyszínelő csapat technikusainak segítségével számtalan bizonyítékot adott át a labornak. Mialatt az eredményekre vártak, Kate tájékoztatta a fejleményekről Montgomery kapitányt, a fiúk pedig a jól végzett munka tudatában, elégedetten indultak a pihenőbe, hogy igyanak egy kávét.
- Brrr! - hallották meg Castle hangját, amikor a helyiségbe léptek, és jót derültek az írón, aki éppen fancsali képpel rázkódott meg a számára borzalmas ízű kávétól.
- Mi az Castle! Nem bírod a rendőrségi kávét? - szúrt oda neki Esposito. - Jobbhoz szokott a kényes gyomrod?
- Ennél minden kávé jobb - nézett a pohárba olyan arccal Castle, mintha azt kutatná, nem tartalmaz-e a koromfekete folyadék valami halálos mérget.
- Hogy áll a fogadásotok Beckett-tel? - kérdezte látszólag csak úgy mellesleg Ryan, miközben poharát a kávéfőző alá tartotta, és megnyomta a gombot. Elmosolyodott, amikor Castle belesétált a csapdába.
- Szerintem nyerésre állok - mondta öntelten az író, és csak akkor kapcsolt, hogy a fiúk nem is tudtak a fogadásról, amikor már kimondta a szavakat.
A hatás nem is maradt el. Ryan elvigyorodott, és Esposito-ra kacsintott.
- Mondtam én, hogy fogadtak!
- Ki vele Castle! Mi volt a fogadás tárgya? - szegezte az írónak a kérdést Esposito, és közelebb lépett hozzá. A nyomozó szinte fölé tornyosult a feszengve ülő férfinak, aki kínjában nyelt egyet, mivel érezte, hogy ebből a helyzetből már nem tud jól kijönni.
- Jól van, elmondom, de Beckett-nek egy szót se! - adta meg magát kényszeredetten, és mivel a két nyomozó kérdő tekintettel várakozva nézett rá, nagyot sóhajtva belekezdett. - Abban fogadtunk, hogy kibírom egy napig, hogy ne beszéljek feleslegesen.
- Oké, erre magunktól is rájöttünk - sürgette Esoposito magáénak beállítva Ryan következtetését. - Mi a nyeremény?
- Ha Beckett nyer - ami ugye kizárt - akkor megírom a jelentést a mostani ügyről, és a következő kettőről - húzta el a száját Castle, aztán éppúgy megborzongott a gondolatra, mint a kávéiváskor.
- És ha te nyersz? - kérdezte Ryan. Csillogó kék szeme őszinte kíváncsiságot tükrözött.
Castle körülnézett, és lehalkította a hangját, hogy még csak véletlenül se legyen illetéktelen fültanúja a szavainak.
- Akkor eljön velem vacsorázni - suttogta.
A két férfi egy pillanatra megdermedve, pislogás nélkül bámult rá. Annak ellenére, hogy érezték a két ember közti vibrálást, kicsit hihetetlen volt, hogy a kemény Kate Beckett nyomozó ilyen könnyen beadná a derekát a pimasz írónak.
- Vacsora Beckett-el? - hitetlenkedett Esposito. - Öregem, nem akarlak lelombozni, de belegondoltál, hogy ha Beckett nem akar veled vacsorázni, akkor tesz róla, hogy esélyed se legyen megnyerni a fogadást? Ja, és remélem, ő nyer, mert akkor egyszer végre te is megtapasztalnád, milyen a mi munkánk - húzta kárörvendő mosolyra a száját.
Castle vágott egy bosszús grimaszt, de nem vágott vissza a nyomozónak. Tudta, hogy időnként milyen unalmas és sziszifuszi munkát végeznek a pénzügyek vagy a térfigyelő kamerák képeinek átnézésével, ahogy azt is, hogy a fiúk munkája nélkül az ő elméletei csak elméletek maradnának, és sosem lenne belőlük valós ügymegoldás. Ryan-re pillantott, aki mindig mellé állt az ilyen helyzetekben, de a férfi szomorkás tekintettel, elgondolkodva kevergette a kávéját.
- Ryan te sem nekem drukkolsz? - kérdezte kissé csalódottan Castle, de mielőtt a nyomozó válaszolhatott volna, megszólalt a telefonja.
Nem kellett kiváló megfigyelőnek lenni ahhoz, hogy leolvassák Ryan arcáról, hogy jó híreket hall, de mielőtt megtudhatták volna ki hívta, Beckett nyitott be a pihenőbe, és éppen csak a fejét bedugva az ajtón, szólt be társainak.
- Mehettek a gyanúsítottért! A labor igazolta a gyanúnkat!
Ryan kicsit csalódottan csúsztatta zsebébe a telefont, nem ő mondhatta el a jó hírt, hogy megtalálták az áldozat vérét az elkövető cipőjén, és a Lexus vezetőülése előtti szőnyegén is, de engedelmesen bólintott, és követte Esposito-t, de az ajtóban majdnem nekiütközött barátjának, aki hirtelen megállt, és visszafordult.
- Beckett! Húzd ki az írófiúból, milyen történetet írna ebből az ügyből! Nekünk azt mondta, ha ő írná a sztorit, Isabel Gold lenne a gyilkos. Beszéltesd egy kicsit, mert ma még szóhoz sem jutott! - mondta ártatlan arccal, de mielőtt kilépett az ajtón, kajánul Castle-re vigyorgott.
Beckett pár másodpercig méregette az írót, aki áthatóan zavarban volt.
- Elmondtad nekik a fogadást? - kérdezte dühösen.
- Ne-nem! De-dehogy! - emelte fel védekezőn a kezét Castle, de aztán nagyot sóhajtott, és leengedte a kezeit. - Nem kellett elmondanom. Kitalálták - ismerte be.
Beckett haragja egy szempillantás alatt elszállt. Tudhatta volna, hogy a kapitányság legjobb nyomozói a társai, akiknek nem kell sok ahhoz, hogy gyanút fogjanak, megfigyeljenek, végül helyes következtetést vonjanak le. Castle pedig olyan, mint egy gyerek, aki nyitott könyv a felnőtteknek, így aztán nem volt nehéz dolga a fiúknak, hogy kiszedjék belőle a fogadást. Az órájára nézett.
- Egy óra múlva lejár a fogadás. Akarsz addig mesélni az Isabel Goldos sztoridról? - kérdezte kihívóan mosolyogva, mire a férfi összeszorította a száját, és megrázta a fejét. - Ugye tudod, hogy hányszor beszéltél feleslegesen ebben a huszonnégy órában? - kérdezte gonoszkodva, miközben figyelte, hogyan tűnik el a magabiztosság a férfi tekintetéből.
- De ... - kezdett a mentegetőzésbe Castle, de abban a pillanatban rájött, hogy a nő megint csapdába csalja, ha beszél.
- Oké, eltekintek a kis bakijaidtól, ha segíted megírni ennek az ügynek a jelentését, de csak azért, mert végül te világítottál rá az indítékra - ajánlott kompromisszumot Beckett.
Castle gondolkodás nélkül bólintott, aztán amikor Beckett a kávéfőző géphez lépett, sóhajtva elmosolyodott. Szeme sarkából figyelte, ahogy a nő betölti a kávét, és türelmesen várja, hogy a fekete folyadék a poharába csorogjon, és azon gondolkodott, hogy csak korrekt akart vele lenni Beckett, vagy azért nézte el a felesleges kotyogásait, hogy hagyja nyerni. Talán szívesen vacsorázna velem, csak nem akarja, hogy ezt tudjam? - töprengett.
Egy óra múlva Ryan és Esposito a megfigyelő szoba átlátszó tükörfala előtt álltak, és nézték, ahogy Eric apja, Norman White kemény, fegyelmezett vonású arccal, az idegesség legkisebb jele nélkül igazítja meg elegáns selyemnyakkendőjét, aztán várakozva néz a belépő Beckett és Castle felé.
- Bírom, hogy ő még azt hiszi, csak tanúként akarják kihallgatni, és nem is sejti, hogy bilincsben fog távozni - intett fejével Esposito a kihallgatóban ülő gyanúsított felé. - Hm. Szerinted Castle a kihallgatóban sem beszélhet?
- Csak a felesleges beszédben fogadta, úgyhogy szerintem ha az ügyről van szó, akkor beszélhet.
- Remélem, Beckett nyer. Jó lenne egyszer korábban hazamenni, meg látni, ahogy Castle jelentést körmöl - merengett kárörvendőn mosolyogva Esposito, de ahogy barátjára pillantott, összevonta a szemöldökét. - Ugyan már Ryan! Ne mondd, hogy nem lenne jó!
- Nem, persze, jó lenne, csak ...
- Szerinted összeillenek?
- Hát, Beckett egészen más, amióta itt van Castle - töprengett hangosan Ryan. - Jót tesz neki, hogy Castle kihívások elé állítja. Mintha forrna köztük a levegő.
- Szóval te azt szeretnéd, ha Castle nyerne?
Ryan nem válaszolt azonnal, mintha meg akarta volna gondolni, megossza-e barátjával a gondolatait, aztán pár másodperc múlva legyintett.
- Úgysem engedi Beckett, hogy Castle nyerjen - mondta lemondóan, miközben magában felidézte a pillanatot, amikor nemrég véletlenül kihallgatta Beckett egyik telefonhívását. A mondatokból egyértelműen kiderült, hogy a nőnek esze ágában sincs Castle-lel tölteni az estét.
- Mi az? Tudsz valamit? - fordult felé gyanakodva Esposito.
- Csak egy megérzés - tért ki a válasz elől Ryan, és hogy elterelje a témáról barátja figyelmét, a kihallgató felé intett, ahol Beckett már leült Norman White-tal szemben, kinyitotta fekete dossziéját, összefonta az ujjait, és egyenesen a férfira nézett. Hiába ült nekik háttal a nő, pontosan tudták, milyen kiismerhetetlen, átható tekintettel néz a férfira, miközben felteszi az első kérdést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése